Az emberiség egyik legrégebbi betegsége, a cukorbetegség vagy diabétesz már az ókori Egyiptomban is ismert volt. Az Ebers-papiruszokban már időszámításunk előtt említést tettek róla, és az ókori világ más részein – Indiában, Kínában és a Római Birodalomban – is jól ismerték a tüneteit. A betegség neve görög eredetű: a „diabetes” szó jelentése „átfolyás”, ami a betegség egyik legjellemzőbb tünetére, a fokozott vizeletürítésre utal. (A mellitus pedig az édesre – a cukorbeteg kiüríti a vérében felgyülemlett glükózt, ami miatt cukor kerül a vizeletbe, és az édes lesz.)

A középkorban különös módszerekkel próbálták azonosítani a betegséget. Indiában például, ahol „édes vizelet kórnak” nevezték, hangyákkal tesztelték a betegségre gyanús emberek vizeletét – ha a rovarok vonzódtak hozzá, az a magas cukortartalomra utalt. Európában a középkori orvosok még ennél is közvetlenebb módszert alkalmaztak: megkóstolták a vizelet édes ízét, amit számos korabeli gótikus ábrázolás is megörökített.

A cukorbetegség kezeletlen állapotban rendkívül veszélyes betegség, ami

A magas vércukorszint károsítja az érrendszert, ami számos súlyos szövődményhez vezethet: a látás romlásához vagy akár vaksághoz, vesekárosodáshoz, szív- és érrendszeri betegségekhez, valamint az idegek károsodásához, ami különösen a végtagokban okozhat súlyos problémákat. A betegség egyik legveszélyesebb akut szövődménye a túl magas vagy túl alacsony vércukorszint miatt kialakuló diabéteszes kóma, ami sürgős beavatkozás nélkül végzetes lehet.

A betegség valódi természete egészen a XIX. század végéig rejtély maradt. Az áttörést 1869-ben Paul Langerhans német orvos felfedezése jelentette, aki azonosította a később róla elnevezett különleges sejtcsoportokat a hasnyálmirigyben (ezek pusztulnak el az egyes típusú diabétesz esetében, ami miatt megszűnik az inzulintermelés). Húsz évvel később, 1889-ben két strassburgi kutató, Josef von Mering és Oskar Minkowski végzett döntő jelentőségű kísérletet: eltávolították kutyák hasnyálmirigyét, és megfigyelték, hogy az állatok a műtét után a cukorbetegség tüneteit mutatták, majd hamarosan elpusztultak. Ez volt az első bizonyíték arra, hogy a betegséget a hasnyálmirigy működési zavara okozza. (A kettes típusú diabétesznél van inzulintermelés, de a szervezet nem tudja jól felhasználni.)

A legnagyobb áttörés 1921–22 telén történt, amikor két torontói orvos, Frederick Banting és Charles Best folytatta ezeket a kutatásokat. Ők is kutyákon kezdték a kísérleteket, megismételve Mering és Minkowski munkáját. A hasnyálmirigy eltávolítása után az állatok vércukorszintje jelentősen megemelkedett. A kutatók ezután forradalmi lépést tettek: a hasnyálmirigyből kivont anyaggal kezdték kezelni az állatokat. Amikor ezt az anyagot beinjektálták a cukorbeteg kutyákba, a vércukorszint drámaian csökkent. Ez volt az első bizonyíték arra, hogy a hasnyálmirigyben valóban létezik egy olyan anyag – amit később inzulinnak neveztek el –, ami képes szabályozni a vércukorszintet.

A kísérletek után Banting és Best James Collip kémikussal együttműködve tovább finomította az inzulin előállításának módszerét. Szarvasmarhák hasnyálmirigyéből sikerült olyan tisztaságú inzulint kivonniuk, amit már emberi kezelésre is használhattak.

1922. január 11-én adták be az első inzulininjekciót egy Leonard Thompson nevű 13 éves fiúnak, aki már diabéteszes kómában feküdt, és az orvosok szerint csak órái voltak hátra. Az injekció beadása után a fiú állapota drámaian javult, és sikerült visszahozni a kóma állapotából. Ez volt az első alkalom, hogy egy végstádiumú cukorbeteget sikerült megmenteni. Ez a történelmi pillanat forradalmasította a cukorbetegség kezelését. A korábbi évszázadokban a cukorbetegség diagnózisa gyakorlatilag halálos ítéletet jelentett, különösen fiatal betegeknél.

Az inzulin felfedezése azonban egy csapásra megváltoztatta ezt:

A felfedezés jelentőségét jelzi, hogy Banting és a laboratórium vezetője, John MacLeod 1923-ban orvosi Nobel-díjat kapott. A díjazottak példátlan nagylelkűségről tettek tanúbizonyságot: megosztották a díjjal járó összeget Besttel és Collippal, valamint úgy döntöttek, hogy nem szabadalmaztatják az inzulin előállításának módszerét, hanem szabadon elérhetővé teszik azt az emberiség számára.

Ma már tudjuk, hogy a cukorbetegségnek két fő típusa létezik. Az 1-es típusú diabétesz esetében a szervezet immunrendszere megtámadja és elpusztítja a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeit, így a betegeknek külső forrásból kell pótolniuk az inzulint. A 2-es típusnál, ami gyakoribb, a szervezet termel ugyan inzulint, de nem megfelelően használja fel azt. Ez utóbbi típus kialakulásában jelentős szerepet játszik az életmód, különösen a táplálkozás és a mozgásszegény életvitel – igazi civilizációs betegség, az elhízás egyik gyakori szövődménye.

A modern orvostudomány számos eszközt fejlesztett ki a betegség kezelésére. A hasnyálmirigy működését leginkább utánzó inzulinpumpák, a folyamatos vércukormérők, a szondák és az újfajta inzulinkészítmények jelentősen megkönnyítik a betegek életét. A kutatók emellett olyan új megoldásokat is vizsgálnak, mint a hasnyálmirigy- vagy szigetsejt-átültetés, amely bizonyos esetekben teljes gyógyulást is eredményezhet.

A cukorbetegség napjainkban valódi népbetegségnek számít, különösen

A helyzet azonban még ennél is súlyosabb lehet: a szakértők becslései szerint több százezren lehetnek azok, akik nincsenek tisztában betegségükkel (a cukorbetegség nem mindig jelentkezik erős szimptómákkal). Ez összhangban van a nemzetközi tapasztalatokkal, amelyek szerint a betegek közel fele diagnosztizálatlan.

A statisztikák azt mutatják, hogy a betegség gyakorisága az életkorral emelkedik, és míg 44 éves korig a nők körében gyakoribb, azt követően a férfiaknál fordul elő többször. A betegek túlnyomó többsége, mintegy 90 százaléka a 2-es típusú cukorbetegségben szenved, ami hazánkban átlagosan 6 évvel rövidíti meg a várható élettartamot.

A betegség gazdasági következményei is jelentősek: Magyarországon az ehhez kapcsolódó összes kiadás meghaladja az évi 360 milliárd forintot. A helyzet súlyosságát felismerve a kormány 2024-ben megkezdte a Nemzeti Diabétesz Stratégia kidolgozását.

A globális előrejelzések sem biztatóak: míg jelenleg világszerte 537 millió felnőtt él cukorbetegséggel, ez a szám 2045-re várhatóan 783 millióra emelkedhet, ami 46 százalékos növekedést jelent. Különösen aggasztó, hogy a betegek többsége (80,6%, 432,7 millió fő) alacsony és közepes jövedelmű országokban él, és várhatóan ezekben az országokban növekszik majd leginkább a létszámuk. A gyermekeket sem kíméli a betegség: világszerte több mint 1,2 millió 19 év alatti fiatal él 1-es típusú cukorbetegséggel. Utóbbi kialakulásának okával még mindig nincs teljesen tisztában az orvostudomány.

Bár a betegség ma még nem gyógyítható véglegesen, megfelelő kezeléssel és életmóddal a cukorbetegek teljes életet élhetnek. A Banting és Best által 103 évvel ezelőtt tett felfedezés milliók életét mentette meg, és ma is ez jelenti a kezelés alapját. Az ő önzetlen döntésük, hogy nem szabadalmaztatták az inzulin előállításának módját, példaértékű a modern orvostudomány számára is. Napjainkban a kihívást nem az inzulin elérhetősége jelenti – bár az elmúlt években voltak ellátási problémák, bizonyos fajta inzulinkészítmények átmenetileg nem voltak a gyógyszertárakban elérhetők –, hanem a betegség korai felismerése és a megfelelő kezelési stratégiák kidolgozása, különös tekintettel a megelőzésre és a szövődmények elkerülésére.

Józsefváros is próbálja a népbetegség elleni küzdelmet segíteni: a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ fontos változtatást vezetett be az ellátás hatékonyságának növelése érdekében. Az eddigi 6 órás andrológiai rendelést – amely orvoshiány miatt évek óta nem működött megfelelően – átszervezték, és helyette a diabetológiai szakrendelést bővítették. A döntést a növekvő betegellátási igények indokolták, a javaslatot a képviselő-testület teljes egyetértésben, 16 igen szavazattal fogadta el az új ciklus második KT-ülésén.

Nyitókép: Sir Frederick Banting és dr. Charles Best, az inzulin társfelfedezői 1924 körül – Forrás: University of Toronto Library / Wikipedia