Még januárban kérdeztük végig a kerületi intézményeket, hogy részt vesznek-e a 31-ei sztrájkban. Akkor a Pedagógusok Szakszervezetének kerületi képviselője, Fodorné Hoschke Andrea összesen három kerületi visszajelzésről tudott beszámolni. Azóta több iskola csatlakozott a sztrájkolókhoz, például a Jelky András, a Vörösmarty és a Fazekas. Az óvodák akkor kivonták magukat a munkabeszüntetésből, Dr. Erőss Gábor pedig elmondta lapunknak: az óvodák arra hivatkozva nem csatlakoznak, hogy már 7 éve nincs az intézményekben szakszervezet.
Az országos pedagógussztrájk azóta kiszélesedett, egyre több intézmény vesz részt a napi szintű polgári engedetlenségi mozgalomban.
Azóta megalakult az óvodákban is a sztrájkbizottság, és Pikó András pár nappal ezelőtti posztjából az derült ki, hogy március 16-án, vagyis aznapi kezdettel – mivel határozatlan ideig tart a munkabeszüntetés – a Józsefvárosi Óvodák is beállnak a sztrájkolók közé.
Erről egyeztettek is a fenntartóval, azaz az önkormányzattal, akik támogatásukról biztosították az óvodákat, és hangsúlyozták, hogy semmilyen hátrány nem éri a dolgozókat emiatt. Az óvodák pedig megnyugtatták a szülőket, hogy a sztrájk alatt is biztosítanak ügyeletet minden tagintézményben.
Kiemelt kép: Mile Máté