Magda nem hitt a leszakadásban. A második folt viszont büdös volt. Meg sárgásbarna. Szóval az mégiscsak zavarta annyira a Magdát, hogy szóljon a Böbének.
A Böbéről mindenki tudta, hogy kifelé flancos, de amúgy nem fogja megcsináltatni az ázást. Az elsővel kapcsolatban is ígérgetett. Na de ez a második, ez büdös volt. Magda tehát szóvá tette, aztán nem történt semmi.
Most amúgy sem érdekli Magdát az ázás, sem az első, sem a második, most az érdekli, hol van a Robi. A Robi egyáltalán nem olyan, hogy ne jönne haza időben, mindig hazajön. Ha tehát késik egy órát, másfelet, és még csak nem is üzen, akkor valószínűleg baj van. Magdát most kizárólag az érdekli, miért nem érkezett meg Robi, amikor vagy másfél órája itthon kellene lennie, de igyekszik a gyerek előtt nyugodt maradni.
– Hol van apu? – kérdezi Kisrobi. Kisrobi állandóan aggódik, amióta kitört a járvány. Aggódik, pedig olyan kicsi, nem kéne aggódnia. Eleinte csak attól félt, hogy a szülei ne legyenek betegek. Aztán már mástól is. Hogy el ne üsse őket egy autó. Meg félni kezdett az utcán felrebbenő galamboktól. Meg az udvaron settenkedő macskáktól. Meg az elképzelt egerektől. Most éppen leginkább attól fél, hogy az apját elütötte egy autó.
– Mindjárt jön apu, Robikám – mondja Magda.
– De ilyenkor már itthon szokott lenni – tiltakozik Kisrobi, aki kínjában megtanulta leolvasni a mutatós órát, pedig még csak óvodás.
– Nincs semmi baja.
– Mondta?
Hát ez az, hogy nem mondta, gondolja magában Magda, és kezd tényleg ideges lenni.
– Ha baja lenne, tudnánk róla – mondja, és megsimogatja Kisrobi okos fejét. Kezében még érzi a gyerek fejének formáját, épp, szokás szerint, megállapítaná, hogy pont ott szélesedik a koponyája, ahol az apjának, amikor megszólal a kapucsengő.
Kisrobival egymásra néznek. A gyerek arca egy pillanat alatt fehér lesz, mint a fal.
Magda beleszól a kaputelefonba.
– Jó estét kívánok, Tóth János vagyok – mondja egy férfi.
Magda arra gondol, hogy tehát most megözvegyült, hogy tehát így tudja meg az ember, hogy a férjét elütötték, így kell szembenéznie a ténnyel, hogy a gyereke apátlan árva lesz, és még meglepően sok minden eszébe akar jutni, de Magda nem hagyja. Azt mondja, pillanat, inkább kimegy, de közben megnyomja a beengedő gombot. Magára kap valamit, és kilép az udvarra. A földszinti lakásnak is megvannak a maga előnyei.
Magda egy rendőrre számít, egy Tóth János őrmesterre vagy főtörzsőrmesterre, hirtelen fogalma sincs, milyen rendfokozatok vannak a rendőrségnél, de mindegy is, mert a férfiban, aki közeledik felé, a Balogh Böbe barátját ismeri fel, és úgy megörül neki, hogy kis híján felnevet.
A Balogh Böbe barátja azért jött, hogy megnézze az ázást.
Magda betessékeli a lakásba, Kisrobi még mindig falfehér, Magda odaszól neki, hogy semmi baj, Kisrobi hiszi is, meg nem is, de azt látja, hogy a Balogh Böbe barátja előveszi a telefonját, és lefényképezi a foltokat, a régit is, meg az újat is, szóval tényleg nem az apu miatt jött.
Kisrobi látja, hogy Magda még vált néhány szót a Balogh Böbe barátjával, aztán a Balogh Böbe barátja elmegy, és miközben Magda az ázásról magyaráz Kisrobinak, kulcs csörren: megérkezik Robi.
Kisrobi a nyakába ugrik, Magda nevetve meséli neki, hogy már azt hitték, elütötte egy autó, és Magda bevallja, hogy amikor becsöngetett a Balogh Böbe barátja, előtte lepergett az élete, nem az eddigi, hanem az eljövendő, amelyben ő özvegy lesz, a Robika meg apátlan árva, és miközben ezt mondja, tudja, hogy majd megbánja, mert a Robika fülébe kár bogarat ültetni, de most olyan jó együtt nevetni, és bevallani, hogy még egy gyors fohászra is jutott ideje, hogy istenem, nem érdekel az ázás sem, csak küldd haza épségben a Robit.
Hogy Isten meghallgatta-e Magdát, nem tudni, de amikor este kilenc után pár perccel bezuhant a lakásba a Balogh Böbe fürdőkádja, a Magda azt mondta, köszönöm.
Tamás Zsuzsa
Nyitókép: Huszár Boglárka