„A közvécék alacsony száma és sok esetben kifogásolható minősége az egyik legkomolyabb probléma Budapesten, amelynek orvoslása az egyik legfőbb célkitűzésünk. A megfelelő minőségű közvécék elérhetősége köztisztasági, élhetőségi, és ami talán a legfontosabb, kiemelkedő jelentőségű szociális kérdés” – írja a Fővárosi Önkormányzat.

Az okosabb vécé a Példamutató közvécék Budapesten nevű projekt része, a tavalyi részvételi költségvetés egyik nyertes ötlete volt. Két fővárosi közvécé létesítését vállalták, az egyik Zugló Vasútállomáson, a másik a II. János Pál pápa téren valósul majd meg. Ezek teljesen új illemhelyek lesznek korszerű felszereltséggel, lehetőség lesz bankkártyával és érmével fizetni, illetve egy ingyenes beléptetőkaput is létrehoznak, a fizetőstől elkülönítve. Hogy hogyan és ki lesz jogosult az ingyenes használatra, az egyelőre nem derült ki.

Az okosvécék az alábbi, sci-fi filmbe illő funkciókkal rendelkeznek majd:
- automatikus működtetés
- ellátottság a szükséges közművekkel (magyarul, lesz bennük áram és víz)
- padló- és vécémosási funkció
- bankkártyás fizetési lehetőség chipkártyaolvasóval
- érintésmentes fizetési lehetőség
- a fizetős rendszertől elkülönítetten ingyenes belépést biztosító rendszer
- pelenkázó és felszerelései biztosítása a vécéfülkében
- minimumfolyékonyszappanszint- és minimumvécépapírmennyiség-jelzés
- füstérzékelő a szerviztérben
- akadálymentes hozzáférést lehetővé tevő kialakítás
- vandálbiztosság
- időzített, infraérzékelésű érintésmentes vécéöblítő-szelep és mosdócsaptelep
- nagy teljesítményű kézszárító vezérelt indítással
- városképbe illeszkedő, rozsdamentesacél-vázszerkezet
- automata beengedő modul
- jelenlétérzékelő
- szabályozott fűtésrendszer
- távfelügyeleti lehetőség
A másik vécé kevésbé lesz különleges, high-tech, sci-fi, jelenlétérzékelősen érintésmentes, ellenben ingyen használhatja majd bárki. A tisztaságról pedig olyan old school intézmények gondoskodnak, mint az ún. vécés néni, illetve bácsi. Ezt a novemberi Fővárosi Közgyűlésen döntötték el kisebb vita keretében. Abban minden résztvevő fél egyetértett, hogy a budapesti közvécéhelyzetet – azaz a hiányukat – rendezni kell mielőbb, de nem mindegy, hogy ez milyen költségekkel jár, vannak ugyanis olyan mosdók, amiket 2 millióból, másikakat 60 millióból lehetne felújítani a becslések szerint.
A kerületben üzemel már több közepesen okos illemhely a Mátyás téren, a Kálvária téren, a Losonci téren és a Horváth Mihály téren, ezeket 10 forintos érmével, illetve a Kálvária térit ingyen lehet használni, a Mátyás téri viszont már 250 forint bedobásával működik – bár ez utóbbit nem a kerület, hanem a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. üzemelteti.
Nyitókép: Mile Máté