Meglepve láttam a minap, hogy munkaadóm egyik kiadványát egy másik könyvkiadó hirdeti. Főnök, hogy van ez, kérdeztem. Tudod, magyaráztam neki, én valahol ott maradtam le, hogy amikor benyitok a könyvesboltba, a fejem felett megszólal egy kis harangjáték, az ajtó nem csukódik rendesen, a padló nyikorog a lépteim alatt, és mire elérek a pulthoz, egy barátságos öregúr néz rám a cvikkere mögül, hogy miben segíthet.

Én körülnézek, leteszem a padlóra az aktatáskámat, mert mindkét kezemre szükség van, hogy elmagyarázzam, melyik Beckett-kötetet keresem. Malone meghal, bök a homlokára az idős eladó és elmosolyodik. Emlékszem, amikor először olvastam, nagyon nem tetszett. Kérem, foglaljon helyet, mondja egy székre mutatva, és elindul a raktárba.

Leporolom a széket, leülök, és egy fekete macska ugrik máris az ölembe. Nem fiatal már, de ugyanolyan meggyőzően játssza el, hogy soha életében nem kapott elég simogatást, mint bármely fiatal fajtársa. Simogatni kezdem a macskát és szabad kezemmel elveszek egy kötetet az asztalról. Hogyan tegyük boldoggá munkaadónkat? Már épp a kiadás dátumát keresném, amikor megjelenik az idős úr a kért Beckett-kötettel.

Valahogy így képzelem a könyvesboltot, de a valóságban ez természetesen már nem létezik. Vannak persze kisebb boltok szűkebb környezetemben, ahol valami hasonlót tapasztalok, amikor benyitok, ám egyre fogynak. Az Üllői úton nem könnyű megtalálni azt a kis üzletet, ahol elromlott fejhallgatókat javítanak nem túl olcsón. Viszont van fekete macskájuk. Amíg az egyetlen alkalmazott felveszi a rendelést, a macska máris ott dorombol.

A Kispráterben kutya van. Kicsit félénk, mert menhelyről érkezett, ezért inkább a pult alatt lapít, de úgy veszem észre, hogy egyre gyakrabban dugja ki az orrát. Múltkor mindkét lábával fellépett a pultra, és kérdőn nézett rám a felemás szemével. A szokásosat, mondtam neki, mire csóvált kettőt a farkával, amit határozottan baráti gesztusnak ítéltem. Már nem fél annyira, mondom a főnöknek, aki tölti az italom. Dehogynem, mondja, csak színészkedik.

A Kispráterrel majdnem szomszédos a papír- és írószerbolt, ahová színes tintákért térek be, ha velük álmodom. Jó, ez csupán ügyetlen utalás próbált lenni Kosztolányira, és ha meggyőzőbben tudnék hazudni, akkor azt mondanám, hogy jókat vitatkozunk a boltossal Kosztolányi költészetéről, de talán ennek is eljön majd egyszer az ideje. Egyelőre ott tartunk, hogy elmeséljük egymásnak a balesetünket. Ő autóval karambolozott, én hét évvel ezelőtt leestem egy létráról, viszont pontosan azóta mind a ketten sántítunk.

A minap egyik pillanatról a másikra elsötétült a számítógépem képernyője, semmi kétséget sem hagyva, hogy azonnal új monitort kell vásárolnom. Szerencsére tudok egy kis boltot, így nem kellett elmennem egyik médiapiacra sem. Amikor benyitottam, az üzletben nagyjából hetven év volt az átlagéletkor, amit a magam hatvannégy évével sikerült letornáznom hatvannyolcra.

Volt nálunk a júpici, mesélte az egyik hölgy, aztán megvette az állam, holnap pedig megveszi a sóbrijóska, szóval mittudomén, ki a szolgáltatóm. Tudja, mondta, és itt mélyen az eladó szemébe nézett, én harmincévesen simán megcsináltam a kézenállást, de ma már akkor is fáj a derekam, ha be kell kötni a cipőfűzőmet, szóval igazán kijöhetne és megnézhetné, hogy mi a baj. A fiam csinálta eddig, de ő most megnősült és elköltözött.

Az eladó megértőn bólogat, ilyenek ezek a fiúk, megházasodnak, sok a kerületben az idős megrendelő, akinek fontos a net, de nehezen mozognak, szóval többnyire kimegy házhoz, és villanyszerel is, ha arra van szükség. Mekkora monitort szeretne, kérdezi az eladó tőlem, mire én előveszem a hátizsákomból a halott képernyőt. Ekkorát, és le is mérem ott helyben az átmérőjét. Két arasz. Tizenkilenc inchnek nézem, mondja az eladó, adok egy huszonkét inchest, megfelel?

Hazaaraszolok az új képernyővel a hónom alatt. Ki nem állhatom a házhoz szállítást. Soha nem fogok futárt kérni, és amíg négykézláb le tudok mászni bármiért, nem fogom megengedni senkinek, hogy a küszöbig hozza. Világéletemben utáltam, ha kiszolgálnak, és a liftet se hívja helyettem senki, amíg meg tudom nyomni azt a nyomorult gombot.

Nyitókép: Fortepan