Bemutatkoznak az új képviselők​

2024. szeptember 17.

Hidat kell képezni jobb- és baloldal között

Kecskeméti László a 9-es választókerületben nyert az önkormányzati képviselői választáson a Fidesz jelöltjeként. Korábban a kerület vagyongazdálkodási igazgatója volt a JGK-nál, az utóbbi években a kick-box sportág és a tehetséggondozás kapcsán tevékeny Józsefvárosban.

Kecskeméti László októbertől a következő 5 évben a 9-es evk​. helyi fideszes ellenzéki képviselője. A saját Facebook-oldalán és szórólapokon is tájékoztatta a választókat a programjáról, úgy gondolja, győzelmével erre kapott felhatalmazást – kamerarendszer telepítése a Baross utcába,

az Illés utca felújítása

is szerepel tervei között. A közbiztonságra szerinte a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni – legyen ez kerületi vagy állami feladat. Szerinte sok dolog működését felül kell vizsgálni a kerület jelenlegi vezetésében, ilyen például a bérlakás-politika is.

„Terveim szerint aktív képviselő leszek, ígérem, sok előterjesztést fogok írni és még több helyi ügyet felkarolni. Nem színnek, nem körzethatárnak politizálok, hanem Józsefvárosnak, bárki kereshet bizalommal a fogadóórámon.” A lakhatás kérdésével is tervez foglalkozni, „úgy gondolom, ebben több fronton is hiteles vagyok”. Elmondta, látta az önkormányzati gépezet összes negatívumát és pozitívumát belülről is, és saját és családja kárára

tapasztalta ügyféloldalon is

a rossz rendszer miatti működést, ami teret ad a politikai csatározásoknak.

Szeretné a tudását a józsefvárosi lakosság érdekében kamatoztatni. A bérlakás-politika vonatkozásában a bizottsági és képviselő-testületi döntéshozatalba fékeket és egyensúlyokat szeretne beépíteni. „A lakhatás fölé egy

Harry Potter-i védőhálót

szeretnék tenni, hogy a politika egy meghatározott szint alatt ne tudjon beleszólni a tulajdonosi joggyakorlásba.”

Nagyon fontos számára a sport és a tehetséggondozás– mondja, szeretné, ha többféle tehetségterület is színtere lenne Józsefváros, így a rajz, képzőművészet, zene, színművészet. Szeretne azért dolgozni, hogy ne pénz kérdése legyen a tehetségek érvényesülése.

Szerinte nem kell országos politikával foglalkoznia a képviselő-testületnek, hiszen megvannak az önkormányzatnak a különálló lehetőségei, feladatai, hatáskörei, autonóm költségvetése. Rengeteg helyi ügy van, ezeket kell felkarolni – mondja.

„Azért álltam politikusnak, mert torkig vagyok azzal, hogy ügyek mentén sem tud együttműködni a helyi önkormányzat.” Szeretné elérni a testületben, hogy végre szóba álljon egymással a két fél, s hidat képezzen a bal- és jobboldal egymás között a józsefvárosi lakosság érdekében.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.