Elég nehéz Dzsenifert elviselni. Nem a haja a legidegesítőbb, de az is közte van. Tiszta hullám. Beláthatatlan. Kiismerhetetlen. Lobogó. Irritáló szalmakazal. Az asztalhoz lép és összevissza veti a rendezetlen tincseit: a vállára például. A csillogó, piros körmével beletúr, utána dob egyet rajta, a háta mögé kerül mind. Öt percre. Ilyenkor jobban látszik a blúza. Néha melltartót sem vesz, vagy olyat, ami átlátszik, nem is igazi melltartó, minek az ilyen. Ribanc.

Néha Dinihez lép, a gépéhez hajol, a haja majdnem ráesik a billentyűzetre, azt mondja, Dénes, minden rendben? Ő majdnem köhögni kezd az émelyítő parfümtől. Van, hogy Dzsenifer utána megdicséri. Hogy milyen értékes a munkája meg a múlt heti teljesítménye, blabla. Egyszer a vállára tette a kezét. Egyetlen pillanatra történt. Azonnal visszahúzta, amint meglátta, hogy néz vissza rá a fiú. Mint a fuldokló pontyokra szokás. Úgy fixírozta Dzsenifert. Remélhetőleg. Undorral vegyes érdeklődéssel. Szándéka szerint.

Francba, hogy tegnap elromlott minden.

Bekopogott Dzsenifer irodájába, de nem várta meg a választ, már nyitotta is az ajtót. A nő az asztalnál ült, kezében zsebkendő, folytak a könnyei, szerencsére nem zokogott még. Felnézett és azt mondta, „elnézést, Dénes, öt perc és jövök”. Nem tett úgy, mintha nem sírna. Feketére maszatolódott az arca, majdnem úgy, mint Dini álmaiban, de mégsem egészen. Amikor öt perc múlva bejött hozzájuk a fejlesztői szobába, már nem látszott semmi. Visszarajzolta a szemét is. Dini asztalára tette a kezét, „a lányom kórházban van, bocsánat”, mondta gyorsan, a hangja enyhén rekedtes, „jöhetsz, ha van valami, nyitva az iroda. Vagy itt beszéljünk?”. Dini vállat vont és átment. Ott beszéltek. Semmi extra. Valami faszság a fejlesztéssel. Úgyis meglesz.

A délután nem pörgött túl. Vagy ő nem. Ki tudja. Munka után beugrott a közértbe. Csirke, zsömle, kefir, tojás, kóla, sör. Minden a kosárban, mégis megállt egy pillanatra. Az arcába tolult a csokis polc. Piros, fekete, zöld, kék, közepes meg nagy táblák. Vajon melyiket szereti? A mogyorósat? Vagy az epreset? Faszom, tökmindegy. A trüffel-töltést.

Miki átjött este, megitták a sört, játszottak is, lőttek. Aztán Miki elment, indult a Netflix, abban is lőttek. Meg dugtak, de azt ritkábban.

Másnap Dzsenifer nem dolgozott, Dini pedig magával vitte a csokoládét. A táskája hátsó zsebében tartotta, elég hülyén érezte magát tőle. Aztán elfelejtette. Akkor jutott eszébe, amikor két nap múlva meglátta a nőt. Fekete nadrágba bújt a formás feneke, a világos blúzán egyáltalán nem lehetett átlátni, a szeme kicsit megdagadt, a haja összevissza szállt. Mindent ugyanúgy csinált, mint szokott. Check-up meeting, ügyesek vagytok, srácok, vegyük elő azt a taskot… nézzük csak, hogy áll a mostani sprint ésatöbbi.

Amikor bekopogtatott hozzá, a gépe előtt ült, dolgozott, kivette a füléből a headsetet, úgy nézett fel Dinire. A fiú olyan közel lépett, amennyire csak Dzsenifer szokott azzal az illetlen betolakodásával Dini privát illataiba. Az asztalra tette az egy tábla trüffellel töltött csokoládét. Dzsenifer nem értette. Kerekre nyitotta a szemét és várta a magyarázatot. „A… a lányodnak hoztam”, Dini hangja rekedt lett és nyökögő, „nem tudtam, mit szeret, hogy ezt… vagy a mogyorósat…?”. Dzsenifer szeme összeszűkült. Az arcizmai ellazultak, nem volt főnök, kamaszlánynak látszott. Megint könnyek gyűltek a szeme sarkában. A csokira tette a kezét, az ujja hozzáért Diniéhez, a vörös körömlakkot meg is kopogtathatta volna a fiú, ha eszébe jut. „Remélem, rendbejön”, mondta még gyorsan, majd kirohant az irodából.

Tíz percet töltött a vécén, és az az üzenet várta, hogy „Nem is tudom, hogy köszönjem meg, Dénes. Komolyan.”

Lement az automatához a földszintre, háromszáz forintot is kiadott kávéra. Pedig utálja. Annyira keserű volt, hogy rájött, most már fel kéne mondania. Mert mi volt a baj az eddigivel? Semmi. Halálra idegesítette ez a nagy hajú ribanc, emiatt olyan sprinteket nyomott és annyit teljesített, hogy állandóan jött a prémium. Minden második álmában megkefélte, a szeme épp úgy nézett ki, mint három napja, csak épp a végtelen dugástól. Erre meg ez jön. Ez. Rohadna meg. Mindig is úgy gondolta, hogy az ő hátán fát lehetne vágni. Ő mindent kibír. Vele ordíthatnak, csesztethetik, nem fogja érdekelni. Online bullying, leszarja. Teljesítménykényszer, leszarja. De most… most mégiscsak kiderült, hogy a kurva életbe, mindennek van határa.