Ki folytatná vagy kezdene valami újat?

2023. november 01.

Bezár a Szeszgyár közösségi kertje, és keresi az utódokat

A projekt gazdái egy ideje külföldön élnek, így várható volt egy ilyen döntés, hivatalosan is bejelentették, hogy a Szeszgyár utcában, magántelken kialakított közösségi kert eddigi formájában nem folytatja működését.

A Szeszgyár és Diószegi Sámuel utca közé eső mintegy 8000 négyzetméteres üresen álló, gazos, szemetes telket 2021 elején vette ideiglenesen birtokba egy lelkes fiatalokból álló csapat, akik meggyőzték a terület tulajdonosát, hogy amíg el nem adja a telket, hadd kezdjenek vele valami közösségit.

A tulaj belement, hogy használják a telkét, így elkezdték a gazos területet, vagy legalábbis egy részét használható formába hozni közösségi események keretében – azaz más lelkes fiatalokat vártak, hogy segítsenek létrehozni egy teret, amit aztán közösen használhatnak a nyarak folyamán.

Az első nyár elég jól is sikerült, rengeteg eseménynek adott helyet a telek az ökofeminista fesztiváltól, akusztikus koncertektől a filmvetítésen át a permakultúrás kertészkedésig. Magaságyások, méhlegelő, felújított ülőbútorok, de még egy kis mesterséges tó is került a területre, melyet el is kezdett birtokba venni a közösségi programokra nyitott közönség.

Tavaly ősszel aztán külföldre költöztek az eredeti ötletgazdák és úgymond tulajdonosok, de átadták a projektet másoknak, így a Szeszgyár koncepciója elvben életben maradt. Idén nyáron még rendeztek különféle eseményeket queer markettől kézműves workshopokig, pár napja viszont bejelentették a visszavonulást.

A Szeszgyár alapítói továbbra is minden ötletre, megkeresésre nyitottak, a terület adott, szeretnék, ha nem veszne el minden, amit felépítettek, de ebben a formában nem tudják tovább vinni a projektet.

Olyan összeszokott csapatot vagy lelkes embereket keresnek, akik akár hasonló, akár teljesen más dolgot hoznának itt létre, most már viszont anélkül, hogy az eredeti ötlet gazdái fognák a kezüket.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.