Nem tudni határidőkről

2020. november 23.

Bizonytalan helyzetben a Természettudományi Múzeum

Több mint másfél éve működik teljes létbizonytalanságban a Természettudományi Múzeum. A kormányzat 2019 elején hozta nyilvánosságra, hogy a múzeumot Debrecenbe költöztetné, erről később kormányhatározat is született. Ellenzéki pártok, civil szervezetek, a múzeumi szakma és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is tiltakozott a terv ellen.

A költözéssel veszélybe kerülhet az érzékeny gyűjtemény, a látogatottság töredékére eshet – megszűnne a múzeum és a józsefvárosi iskolák évtizedes együttműködése is –, és szétzilálódik a múzeum kiváló tudományos közössége. Freund Tamás, az MTA elnöke idén októberben így nyilatkozott: „úgy tűnik, hogy valami tudománytól messze eső dolog van a háttérben”.

A jelek szerint az ingatlanokról, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem terjeszkedéséről szólhat a történet. Ennek ellenére nem adtuk föl, hogy megpróbáljuk befolyásolni a döntést.” A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a kérdéseinkre, melyek a múzeum épületével kapcsolatos terveikre vonatkoztak, megerősítette: „A Múzeum jelenleg is az egykori Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületeiben működik. Amennyiben a múzeum költözik, az NKE birtokba fogja venni ezeket az ingatlanrészeket, ahol az egyetem szervezeti egységei kapnak majd helyet.” 

Úgy tudjuk ugyanakkor, hogy az egyetem jelenleg tervekkel és határidővel sem rendelkezik az átvételről, s még az is bizonytalan, alkalmasak-e másra a múzeum épületei. A Múzeum valóban működik, új időszaki kiállítások is nyíltak – bár a járvány miatt az intézmény most zárva tart –, de szakmai közössége máris felbomlásnak indult. 

A HVG októberi információi szerint a munkatársak negyede tervezi távozását – részben a költözés híre, részben egy törvénymódosítás miatt, ami megfosztja őket közalkalmazotti státuszuktól. A múzeum lapunkkal annyit közölt, hogy az intézmény „országos hálózattá bővítése és megújítása az évszázad legnagyobb mértékű európai múzeumfejlesztési projektje lehet”, a „kilépők pótlása pedig folyamatos”. 

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.
2026. november 07.
November 9-től mindössze heti három órában lesz látogatható a Tolnai kert. Az önkormányzat a téli nyitvatartás szigorítását a kert nem rendeltetésszerű használatával és közbiztonsági aggályokkal is indokolja.

További cikkek

2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.
2026. november 07.
November 9-től mindössze heti három órában lesz látogatható a Tolnai kert. Az önkormányzat a téli nyitvatartás szigorítását a kert nem rendeltetésszerű használatával és közbiztonsági aggályokkal is indokolja.
2026. november 07.
November 10-én kezdődik a Baross utca 119. előtti parkoló felújítása. A jelenlegi 31 parkolóhelyből egy szűnik meg. A munkálatok várhatóan december közepéig tartanak.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.