DJ is a god

Palotai Zsolt - Fotó: Karancsi-Albert Rudolf
2023. november 19.

Búcsú Palotai Zsolttól

62 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Palotai Zsolt, vagy ahogy mindannyian ismertük, DJ Palotai.

Ha egy magyar DJ-t kell mondani, sokan az ő nevét mondaná(n)k. A hazai progresszív elektronikus tánczenei kultúra talán legfontosabb alakja volt, sok DJ az ő köpönyegéből bújt elő. Több generáció is nevelkedett a zenéin, akár hallgatóként, akár alkotóként.

A győri származású Palotai Zsolt ezer szállal kötődött kerületünkhöz. A Mikszáth téri Tilos az Á-ban indult karrierje, ahol eredetileg pultos volt, majd ő lett a hely művészeti vezetője, ő felelt a jó zenékért. És ez lehetett acid, jazz, punk, népzene – egészen páratlan szélességű zenei palettáról játszott akkoriban. A Tilos Rádió megalapításakor ő tette naggyá a rádiót zeneileg. Akkor váltott az elektronikus zenére, amikor a Tilostól elvették a frekvenciát 1993-ban.

Az utána ott megjelenő DJ-k mind tőle tanulták el a fortélyokat. Jó ízlésű, csendes és alázatos figura volt, aki a korral sem szürkült bele a szcénába, sokszor újult meg, és sosem állt le az új zenék és műfajok megismerésével és megismertetésével.

Mielőtt a DJ-karrierbe belevágott a Testnevelési Főiskolára járt, apja – Palotai Károly – nemzetközileg elismert futballbíró és olimpiai bajnok labdarúgó volt, ő öt éve hunyt el. Ugyan Zsolt a sportból kikopott, de nem kevésbé volt sportértékű az a teljesítmény, amit a partikon nyújtott: volt, hogy 10-12 órán át zenélt a stage-en. Józsefvárosban az egykori Corvintetőn voltak Rewind bulijai, amik eredetileg a Trafóból indultak el, de sokat játszott az egykori ferencvárosi Kultiplexben is – ezekből a helyekből már csak a Trafó maradt meg.

A népszerű lemezlovast épp a halála napján tüntették ki, Budapest 150. születésnapján Pro Cultura Urbis-díjjal, az ünnepélyes átadón viszont betegség miatt már nem tudott részt venni.

Nemrég készítettünk vele interjút:

Kösz a beateket, Zsolt. Hiányozni fogsz.

FRISSÍTÉS: Vasárnap 18 órától gyertyagyújtásos megemlékezés lesz az egykori Corvintetőnél.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.