A kínai hagyomány szerint a kelkáposzta szerencsét hoz. A Nem én vagyok gonosza viszont egy kínai kelkáposzta formájú hangszóró. Nevezhetjük ezt lázadásnak?
Szeretem más szemszögből nézni a dolgokat, kicsit felrúgni az értelmezési kereteket. Ilyen a gonosz fogalma is. Amit gonosznak gondolunk, az néha nem is néz ki annak. A filmbeli gonosz karakterben benne van a hagyomány elleni lázadás is, igen. Mindkét színész nevében mondhatom, hogy korábban rengeteget lázadtunk a hagyományunk ellen, mivel éppen attól éreztük magunkat kirekesztettnek a magyar közegben.
Fiatalabb koromban nagyon sokat küzdöttem a kínai hagyományok ellen, most már nem.
Próbálhatom levenni magamról, nem fogom tudni, mert benne nőttem fel. Inkább átalakítottam, mint ahogyan a káposztát is.
A kulturális gyökereid miatt érezted kirekesztettnek magad?
Azt éreztem, hogy ha az egyikhez tartozom, akkor a másikhoz nem. Tehát ha én kínai vagyok, és kínai hagyományokat követek, akkor mindig csak egy kínai maradok és nem leszek magyar. Úgy gondoltam, ha levetkőzöm a kínai hagyományokat, akkor inkább leszek magyar, utcagyerek vagy gördeszkás. Aztán a húszas éveim közepére már azt éreztem, hogy a kultúrám nem korlátoz abban, ki akarok lenni. Elkezdtem megszeretni azt, ami jó benne. De ez igaz a magyar kultúrára is: mindkettőből azt szűrtem le, ami számomra jó.
A gördeszkázás segített a valahova tartozásban?
Tizenegy éves koromban kezdtem el gördeszkázni egy fiúcsapattal, és máig tartom velük a kapcsolatot. A deszkásoknak nem számít, ki honnan származik, ha deszkázol, elveszted a nemzeti hovatartozásodat. Amikor elkezdtem, csak az éltetett, hogy minél jobban deszkázzak, minél több trükköt csináljak, minél kreatívabban használjam a várost, és minden nap a deszkásokkal lóghassak. Egy sérülés miatt már ritkábban deszkázom, de megmásíthatatlanul az életem részévé vált. Fontosak ezek a kis közösségek, mert szerintem a legtöbb ember azzal küszködik, hogy nem tudja, hova tartozik. Mi, akik a deszkás közösséghez tartozunk, kiállunk egymásért, megvédjük egymást, kialakult egy család. Még mindig mindenkinek van kulcsa hozzám, és néha csak megjelennek nálam.
A családod hogyan viszonyul a hagyományokhoz?
Csonka család tagja vagyok, csak a kínai édesanyám van és a magyar férje. Édesapám is kínai, de sosem volt szereplő az életemben, a szerencsejátékkal tönkre tette a családunkat. Édesanyám sokat dolgozott, karácsonyunk, húsvétunk sose volt. Egy időben furcsa volt, hogy mások tartják ezeket az ünnepeket, decemberben a szeretetről beszélnek, én meg egyedül voltam. Kialakult bennem egy megfoghatatlan düh, rettentően utáltam nagyon sokáig ezeket az ünnepeket, azt hiszem azért, mert nekem nem volt. A kínai kultúrához leginkább egy könyvön keresztül kapcsolódtam, amiről Kínában minden gyerek tanul, anyukám velem is elolvastatta. A nyugati utazásban démonok, sárkányok, mindenféle rendű és rangú szörnyetegek állják az útját egy szentéletű barátnak, aki három szerzetessel Kínából Indiába megy, hogy elhozza Buddha szent könyveit. Közben a bajkeverő majomkirály felforgatja a mennyei istenek palotáját, ezért súlyos büntetést kap, amiből csak úgy szabadulhat, ha jó útra tér. Szerzetes lesz belőle is, és segít a barátnak elhozni a tanítást Kínába. Ebben a regényben benne van a hagyományos kínai hitvilág minden nagyobb szereplője, és nem mellesleg ez a könyv a Dragon Ball alapja is.
A Nem én vagyok alapja a te történeted?
Amikor ezt a filmet készítettük az alkotótársammal, Magai Mikivel, minket a testvérdráma foglalkoztatott. Ugyanakkor ez a testvérpár, az én két felem, így nyilván vannak a filmnek olyan elemei, amik a múltamból, vagy valamiféle rögzült dologból származnak. Bennem is ott volt a törtető, „a jobb akarok lenni” megszállottsága, de ott volt a züllött káoszkapitány is. Egy időben az utóbbi győzött, elég hosszú szakasza volt az életemnek, 17 éves koromtól egészen huszonéves korom végéig tartott. Nevelést nem nagyon kaptam, de kaptam hatalmas oszlopokat az életemben, amikbe mindig tudtam kapaszkodni. Az oszlopok néhány pofonban mutatkoztak meg, de célratörő volt, az biztos. Ekkoriban mondta édesanyám azt a mondatot, ami a filmben is elhangzik.
„Ha rosszat csinálsz, csináld jól.”
Mit jelent neked ez a mondat?
Azt, hogy anyukámat nem érdekli, hogy bűnözök-e vagy nem. Ameddig úgy csinálom, hogy nem kapnak el, addig ő nem fog semmit se szólni.
Bűnöztél?
Volt rengeteg balhém, meg zűrös élethelyzetem, amikor nagyon lecsúsztam, és mindig nagyon nehezen kászálódtam ki a magamnak csinálta szarból. De származtak ebből jó dolgok is. A bűnöző életem végére a józsefvárosi TE+ÉN tanodában végzett közmunka tett pontot.
Mit csináltál a tanodában?
Gyerekeket tanítottam angolra meg matekra. Jó pár srácnak tudtam irányt mutatni saját magamból kiindulva. Ez tök jólesett, nagyon sokat köszönhetek a tanodának. És ha valami közel áll hozzám az alkotáson kívül, az a mentorálás. Álmodozom sokat róla, hogy tanár legyek, de még egy kicsit várok vele.
Ugyan nem a józsefvárosi részén, de a budapesti kínai piac területén játszódik a Nem én vagyok. Úgy tűnik, otthonosan mozogsz ezen a terepen.
Édesanyám a Négy Tigris piacon árult.
Érdekes kollaborációként működött ez a hely, ahol egyébként a kamu transzformersztől a veséig mindent lehetett kapni.
Ez volt a legmultikultibb negyede a városnak, arabok, vietnámiak, kínaiak, románok, szerbek, cigányok igazi közösséget alkottak. Ha jöttek a NAV-osok, azt rövid idő alatt mindenki tudta, mert csak egy bejárat volt. Sok időt töltöttem a piacon, szerettem. Nagyon szabad volt ott gyereknek lenni, volt, hogy 12 órákat ugráltam dobozokon. Egy alkalommal a raktárban elég nagy kárt is csináltam. Volt egy játék kardom, amivel átszúrtam a dobozokat és a bennük lévő áru is megsérült. Ez után költözött ideiglenesen Budapestre a nagymamám Kínából, muszáj volt rám vigyázni.
Kicsit olyan ez a terület, mint egy állam az államban.
Igen, ez egy zárt közeg, a falat pedig a nyelvkülönbség adja. Nem tudnak kommunikálni egymással magyarok és kínaiak. De én biztatok mindenkit a kínaira, mert ha valaki beszél kínaiul és idejön a piacra, otthon lesz. Ugyanis a kínai befogadó kultúra, még ha nem is tűnik annak.
Az itt élő kínaiak is tanulhatnának magyarul, nem?
Még az én generációmban is csak 10-15 százalék tud magyarul, ebből mondjuk egy-két százalék, akinek ténylegesen magyar az anyanyelve. A Nem én vagyok egyik vetítésén is találkoztam egy húszéves lánnyal, aki itt született, itt nőtt fel, de kínai az anyanyelve. Tud magyarul, de nem jól. És nem azért beszélnek kínaiul, mert túl büszkék megtanulni más nyelvet. Ez egy európai szemlélet, a keleti népekben nem büszkeség van. Ők a közjóért vannak, és nem az egyénért. Ezért én nem azt mondanám, hogy ez büszkeség, hanem ez egyfajta kollektív tudat. Nem az egyéni büszkeségről szól, hogy én kínai vagyok, hanem ez tényleg csapatszellem, így vannak kódolva, ez van beléjük gyökerezve. A nyelv összeköti őket. Ráadásul nagyon nehéz nyelv a magyar. Anyukám például beszél magyarul, de nem ragoz. Még mindig tanulja, duolingózik. Néha még én is belezavarodok, pedig én magyarul gondolkodok, írok, olvasok. Vicces is, hogy van egy olyan nyelv a markomban, amit egymilliárdan anyanyelvi szinten beszélnek, én mégis egy olyan nyelvet tudok a legjobban, amit alig ismernek.
Olvasol, vagy már a következő filmeden dolgozol?
Nagyon szeretek olvasni. Érdekes, hogy akármilyen szétszórt káoszéletet éltem, mindig a könyv kötött le igazán, a szépirodalom. Volt, hogy deszkázás közben is olvastunk egy japán barátommal, és soha senki nem szólt be nekünk emiatt. Most A félkegyelműt olvasom újra. Dosztojevszkijt nagyon szeretem. Az új projektről pedig annyit elárulhatok, hogy Dogma-film lesz, időhurok-zsáner, de most egyelőre reklámfilmeket forgatok Sanghajban.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
