Negyedről negyedre – fotós séták I.

2022. december 18.

Csarnoknegyed, az ellentétek negyede

Új sorozatunkban a kerület különböző negyedeit mutatjuk be képpel és szóval. Elsőként a Csarnoknegyedet vettük szemügyre, jártuk be Huszár Bogi fotóssal, így az ő szűrőjén át mutatjuk meg ennek a színes városrésznek a különféle árnyalatait.

Sétánk előtt beszélgettünk a Csarnoknegyedről (itt láthatóak a kerületi negyedek és határok), szomorúan megállapítottuk, hogy ez a városrész tavasszal és nyáron, napfényes időben önmaga igazán: amikor gyerekek futkosnak és kergetnek labdát, illetve kutyákat a Rákóczi téren, kávézó fiatalokkal és idősekkel lesz tele a Bacsó Béla utcai új, kiülős szakasza, virágba borul a Tolnai kert. Azért ebben az ősz végi nyálkás időben is megpróbáltuk meglátni a szépet.

A Csarnoknegyed kapcsán csupa ellentétes dolog jutott eszünkbe: itt él talán a legtöbb fiatal Józsefvároson belül, de mennyire jellemzőek a Rákóczi téri csarnokból kiforduló nénik is – az egyiknek bűntudata van, amikor hajnalban ér haza egy jól sikerült este után, mikor meglátja a másikat, aki már a heti bevásárlására indul szombat reggel.

Sorra emelkednek ki a modernebbnél modernebb, ugyanakkor egyre jellegtelenebb új építésű monstrumok a régi házak romos falai közül, lassan átveszik a hatalmat. Régi és új különös elegye a Csarnoknegyed, néhol szép ez az átmenet, néhol egészen csúnya és lehangoló.

Ahogy sétáltunk, rengeteg lepusztult, de még menthető(nek látszó) épülettel találkoztunk, melyek lakatlanok. Némelyiken még az ablakok is frissen voltak cserélve. Kár értük.

De a kihalt, illetve még lakott épületek között, meg a zsúfolt, fénytelen udvarokban rengeteg apró érdekesség bújik meg, falfirkák és rajzok, egy-egy színes ablak vagy csempe, szobrok.

A Csarnoknegyed lakói közt megjelent egy tudatosabb, fiatal réteg, akik odafigyelnek a környezetükre, nyitott szemmel járnak, közösségeket próbálnak teremteni. Az általuk létrehozott helyek meghatározó arculati elemei a városrésznek, a Csiga, ahol mindig lát egy ismerős arcot, és mindig kap egy-két kedves szót vagy mosolyt az ember, a VAJ, ahol a város talán legfinomabb kovászos kenyerét sütik és adják mindig frissen, melegen, az Ignác, a nyúl, ahova barátokkal érdemes betérni és társasozni, a Műterem, ahol saját új hullámos kávét pörkölnek (a József utcai MTRM Roastban), a Macska, ahol fázós téli estéken bekucorodhat az ember a galériára egy forralt bor vagy meleg tea mellé, az Auróra, ahova bármikor érkezünk, mindig épp történik valami emberileg vagy társadalmilag fontos.

A Csarnoknegyed színes ellentéteinek legkifejezőbb képe talán az alábbi: a NANE fontos üzenete a nők elleni erőszakról, biciklizárral hozzáláncolva egy ellopott bevásárlókocsihoz. Kinek mi, ugye.

Fotók: Huszár Bogi

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.