A historizáló stílusú vártornyos ház 1888-ban épült, 1934-ben érte el mai formáját, 2011 óta műemlék. Szép épület, de az még érdekesebb, ahogyan és amiért létrejött. 1887-ben számolt be erről a Néptanítók Lapjában György Aladár író és művelődéspolitikus, aki haláláig aktív szerepet vállalt a Mária-Dorothea Egylet munkájában, őt idézzük cikkünkben.

„Megtört testtel csak a kegyelemkenyérre volnának utalva”
„A hazai országos jellegű tanító-egyesületek között a legifjabbak közé tartozik a Mária-Dorothea-egyesület, mely a magyarországi tanítónők, gyermekkertésznők s nevelőnők anyagi s erkölcsi állapotát előmozdítani, […] a hazai nőnevelés ügyének felkarolását tűzte ki feladatául. […] Alig múlt két éve, hogy 1885. március 25-én az új egyesület alakult, s jelenleg már közel 500 tagja van. […] Választmányában egész sereg országos nevű férfi s nő működik buzgóan s önzetlenül, s védnöke […] az országszerte szeretett nádori család szépségben s nemes érzelemben egyaránt gazdag tagja, Mária Dorothea főhercegnő. […] Egyesületünknek ő a legnagyobb alapítója, 6500 forinttal járulván az alaptőke megteremtéséhez. […] A Mária-Dorothea-egyesület […] az egyedüli, melynek […] Budapest főváros bizottsági közgyűlése, vita nélkül s egyhangú lelkesedéssel egy ezer négyszögölet meghaladó nagy telket adományozott intézete felállítására.” Itt épült fel a tanítónők otthona, az Örömvölgy (ma Diószegi) utca végén.
Az egylet céljai máig példamutatóak: „Ebben az intézetben lenne az egyesület működésére szükséges helyiségeken kívül a fővárosi tanítónők s nevelőnők találkozó helye, a vidékről jövő magános tanítónők megszállója, s mindenek felett állandó otthona azoknak a munkaképtelenné lett s egyedül álló szegény tanítónőknek, kiket a megélhetés nehéz gondjain kívül még a lelki elhagyatottság gyötrő bánata is kínoz, s kik egy hosszú, a közjólétnek szentelt működés után megtört testtel különben csak a kegyelemkenyérre volnának utalva.”
Háromezer önkéntes
Nem az államtól vártak segítséget, lelkes adománygyűjtésbe kezdtek. „Maga a puszta fal […] 30 000 forintba kerül, tehát jóval többe, mint az egyesület összes alaptőkéje s évi fenntartása, […], mely az egyesület jelenlegi tagjainak csekély két forintnyi járulékából egy tizedrészben is alig fedezhető. Valóban, haboztunk is. Szerény keretű bérházban s […] évről-évre kiosztott segélyezés útján akartuk először megkezdeni az egyesület működését. De a lelkesedés, melyet kiváló tagjaink tanúsítottak, a főváros s előkelő körök meleg érdeklődése egyesületünk céljai iránt, megedzette hitünket. […] A gyűjtést Zirzen Janka, a magyar tanítónők büszkesége vette kezébe, s maga e név sok siker kulcsa.”
Tanítónők és diákok álltak önkéntesnek. „Mindenekelőtt az állami tanítónőképző-intézetek, felsőbb leányiskolák s polgári leányiskolák növendékeit szólíttattuk fel, hogy a szünidő alatt tízkrajcáros gyűjtőíveket hordjanak szét. Közel háromezer fiatal leány vállalkozott erre, s hány ember akad olyan e hazában, ki egy hatost fiatal leányok kértére is megtagadni képes?” – nem restelltek hatni a szívekre.

A megélhetésért férfiharcot vívó nők
„… a magyar tanítónők dolgoznak és buzgólkodnak, mert ösztönszerűleg érzik, hogy a jelen gyűjtés eredménye lesz az érettségi bizonyítvány társadalmi tevékenységükről […], mely […] társadalmi karuk tekintélyét is emelni fogja. Az Eötvös-alap s árvaház-egyesület kiosztott fillérei egyenkint emelték a tanítók önérzetét, növelték a nagy közönség rokonszenvét.”
György Aladár, a női egyenjogúság korai harcosa megjegyzi: „A […] gyűjtés a mívelt közönség figyelmét ismételve felhívja azokra, kik úttörők gyanánt állottak be a női nemnek ma még oly nehéz, s oly sok félreértést szülő pályáján közharcosoknak […] S ki mondhatja, hogy a magyar társadalom figyelmét a nők nem érdemlenék meg? […] kik, bár nők, a megélhetésért férfinek szánt harcot vívnak ki.”
