Józsefvárosiaktól kérdeztük

2024. szeptember 26.

Elégedett-e a REponttal?

VIII. kerületieket faggattunk arról, milyennek látják az új visszaváltási rendszert.

Richárd

Nem tetszik a REpont rendszer, hiszen egy újabb, plusz nyűg lett, ami megnehezíti a mindennapjaimat. Ahogy mindenki más, úgy én is igyekszem minél többet összegyűjteni és egyben visszaváltani. Két helyről szállítom a hulladékot: viszem a stúdiómban összegyűlt üvegeket, és az otthoni palackokat is én váltom vissza. Általában mindig ugyanahhoz a visszaváltóhoz megyek, mert az közel van. De előfordul, hogy negyven percet várakozom. A gép rendszere lassú és nem is fogad el minden betétdíjas palackot. Olyankor azt sajnos bebuktam és a palackot kidobom, nem vagyok hajlandó más gépet keresni. A gép körül szinte mindenhol kosz van, zsúfoltság és szemét. A pénzvisszafizetésnek az utalvány formáját szoktam választani, amit aztán vásárláskor felhasználok.

Sára

Budapesten az egyetem miatt élek, és nagyon vártam már a visszaváltó-automaták megjelenését, szinte az elsők között mentem kipróbálni. Környezetvédőnek vallom magam, ezért is tetszik a REpont rendszer. A párommal közös programunk, hogy az otthon összegyűjtött palackokat visszavigyük. De borzasztó azt látni, hogy a boltok előtt hosszú sorban állnak az emberek flakonos zsákokkal. Az automatáknál elviselhetetlen a bűz és a szemét, illetve elég sokszor elromlik vagy megtelik a gép. Ezért inkább autóba pattanok és vidéken intézem. Előfordult, hogy kilencvennyolcat is leadtam már egyszerre, sorban állás nélkül. Sajnos minden boltnak teher ez a rendszer, és a dolgozók sem akarnak a pluszmunkával foglalkozni. Lehet, hogy Magyarország még nem érett meg erre a hulladékfeldolgozási rendszerre.

Péter

A REpont rendszer arra jó, hogy kevesebb lett a kéregető, illetve megszűnt a pénz- és a cigarettakoldulás is, és ez tetszik. A szemétfeldolgozás eddig csak kiadás volt, most az automaták által bevételt is jelenthet. Ha találok egy betétdíjas üveget a földön, szívesen felveszem, hazaviszem és gyűjtöm zsebpénznek. A gépek minősége változó – attól függ, melyik boltban milyenek a dolgozók, hogyan üzemeltetik és ürítik ki. Bosszantó, amikor zsákostól elindulok visszaváltani, és ki​ van írva, hogy nem jó a gép. Kellemetlen szemeteszsákkal az utcákat járni és működő gép után kutatni. Volt, hogy az ötvenforintos utalványt egyesével nyomtatta ki. Több üveg után kupacnyi blokk keletkezett, ezért a pénztáros fizetéskor morgott.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.