150 csomagot osztottak ki

2026. január 12.

Élelmiszercsomagot osztott az MSZP a Dankó utcában

Forró teát és ételt osztottak a Magyar Szocialista Párt (MSZP) politikusai január 8-án reggel a Dankó utcában, az Oltalom Karitatív Egyesület által működtetett fűtött utcában.

Rendhagyó módon indult a szokásos reggeli teaosztás a Dankó utca nappali melegedőjében január 8-án. Az MSZP politikusai osztottak forró teát és élelmiszercsomagot a rászorulóknak. Az Iványi Gábor vezette Oltalommal közös akción részt vett Gurmai Zita alelnök, Korózs Lajos, a párt elnökhelyettese, de a csapat tagja és szervezője volt még Szili-Darók Ildikó józsefvárosi önkormányzati képviselő is.

Forró teával, kávéval, szendviccsel, gyümölccsel, csokoládéval és instant levessel készültek, 150 csomag élelmiszert osztottak ki. Gurmai Zita országgyűlési képviselő, a párt alelnöke az ételosztás előtt lapunknak elmondta, „azoknak is segítenek, akiknek a kezét a legtöbben már elengedték”. Hozzátette, hogy „Iványi Gábor önként átvállalja az állam feladatát, közben egyre nehezebb helyzetbe kerül ő is és az egyesülete is, ezért is döntött úgy a párt, hogy cselekednünk kell”. „Mínusz 10 fok van, hó van, ami nagyon régen volt Magyarországon. Az emberek megfagynak, rengeteg a hajléktalan, ezért is és a nagyon régi, jó kapcsolat miatt is kötelességünknek éreztük, hogy segítsünk Iványi Gáboréknak, és beszálljunk a reggeli teaosztásba.”

A csomagok kiosztása előtt Korózs Lajos, a párt elnökhelyettese szólt pár szót, amiből érezhető volt, hogy választási évet kezdtünk. Korózs arról beszélt, hogyan keletkezik a hajléktalanság, megemlítette a kilakoltatásokat, a végrehajtói maffiát és a Völner–Schadl ügyet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy senki ne menjen úgy el egy hajléktalan ember mellett, hogy nem kérdezi meg, van-e valamire szüksége.

Korábban a Tisza Párt a Blaha Lujza téren osztott ételt Magyar Péterrel és Bódis Krisztával, aki a párt a Józsefvárost legnagyobbrészt lefedő 2-es országos egyéni választókerületben lesz a párt jelöltje, a Fidesz legesélyesebb kihívója:

A hidegben más pártok is aktivizálták magukat.

Az év leghidegebb napjait éljük, lassan egy hete kemény mínuszok vannak éjszaka, és nappal sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet. A Fűtött utcán kívül az alábbi intézmények is mindenkit befogadnak. A Menhely Alapítványnál arra kérnek mindenkit, adják tovább a rászorulóknak, hol találnak túlélési pontokat, vagy kísérjék oda őket, további segítségért pedig hívják a diszpécser szolgálatukat a +36 (1) 338-4186-os telefonszámon, míg életveszély esetén az Országos Mentőszolgálatot.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.