A Mátyás tér 4. szám alatt található ikonikus társasház – öngyilkosok házának is hívják – életveszélyessé vált, az erkélyek olyan rossz állapotba kerültek, hogy a lehető leghamarabb el kellett végezni rajtuk a szükséges felújításokat.
Hamar Diána, a társasház közös képviselője elmondta lapunknak, hogy a társasház pályázott felújítási támogatásra, melyet a kerületi önkormányzattól meg is kapott. A ház egyébként helyi védelem alatt áll, ami nem is csoda, igazi különlegességnek számít. Azonban egyelőre csak statikai felújítást történt, az épület homlokzatának felújítása még várat magára. A társasház korábban már ajánlatot kért esztétikai felújításra, de annak költségei a kalkuláció szerint meghaladja a 100 millió forintot.
A Budapesti Józsefvárosi Önkormányzat Városüzemeltetési Bizottsága december 17-én megszavazta, hogy a társasház erkélyeinek felújítását támogatja 8.469.210 Ft vissza nem térítendő és 8.469.210 Ft kamatmentes kölcsöntámogatás megítélésével. A felújítás határideje január 15. A közös képviselő szerint a héten valóban befejezik a munkálatokat, az állványokat pedig a jövő héten el is bontják.

A ház egyedisége, hogy Budapest egyik első ötemeletes háza, melyet a Löffler-fivérek terveztek. 1912 óta áll a Mátyás tér 4. szám alatt, eredeti nevén Magda-udvar. Az alagsorban nagy tereket alakítottak ki a földszinti boltok részére, és itt működött egy ideig a Mátyás mozi, most pedig földszintjén a Reménysugár Idősek Klubja üzemel. Eredetileg ötemeletes volt, a hatvanas években hatemeletesre bővítették. A ház leglátványosabb elemei az üvegezett vas zárterkélyek, mert meghatározzák a ház arculatát, továbbá a homlokzatot három, ismétlődő dombormű is díszíti.

Nyitókép: Huszár Boglárka
