Véleményezésre vár a koncepció

2023. március 01.

Elkészült a főváros közlekedésbiztonsági stratégiája

A két héttel ezelőtti József körúti baleset után Karácsony Gergely beszélt arról, hogy hamarosan bemutatják Budapest új közlekedésbiztonsági stratégiáját, melyen már hosszabb ideje dolgoznak a szakemberek. A napokban megjelent az a változat, melyet most társadalmi egyeztetésre bocsátottak.

A tragikus baleset után a főpolgármester elmondta, hogy szeretné, ha 2050-re nem lennének halálos közúti balesetek Budapesten, ami megfelel a vonatkozó EU-s irányelvnek. Persze ez nem az egyik napról a másikra történne meg, így 2030-ra Budapest kívánja elérni, hogy a jelenlegi állapot 50%-kal javuljon. Igaz, ebben nemcsak a fővárosnak, hanem az országos törvényhozásnak is volna feladata.

Karácsony Gergely a balesetet követő napon máris egyeztetést kezdeményezett a fővárosi rendőrfőkapitánnyal, és jelezte, hogy a rend őrei mellett a közútkezelőnek is feladatai lennének a változás elérésében. Hamar döntés született arról, hogy a fővárosban négy új állandó sebességmérőt szereljenek fel – bár ezek nem a kerületünkben lesznek, hanem főútvonalakon.

Február utolsó hétvégéjén nyilvánosságra is hozták a BKK (Budapesti Közlekedési Központ) közlekedésbiztonsági stratégiáját. Az online összefoglaló változat mellett elérhető és letölthető a teljes, részletes anyag is.

A szakmai munka az ún. Vision Zero szemléletet tükrözi, ez egy skandináv kezdeményezés, ami szerint a tervezés alapvetően határozza meg az eredményt. Abból indulnak ki, hogy az emberek igenis szoktak hibázni, ami a közlekedésre is igaz – és a koncepciónak ezt is figyelembe kell vennie, amikor a nagyobb biztonságot és az emberéletek megmentését tűzi ki célul. Azzal, hogy az emberi hibatényezőt eleve bekalkulálják, nemcsak a felelősséget osztják meg a közlekedők és a tervezők közt, hanem jobb eredményt is érnek el.

Tény, hogy a balesetek egy részét nem lehet megelőzni, de azok súlyosságát igenis előre ki lehet küszöbölni az ilyen rendszerszintű gondolkodásmód bevezetésével.

Ugyan az elmúlt években a halálos kimenetelű közúti balesetet jelentős csökkenését lehet megfigyelni országosan, van még hová fejlődni.

Budapesten 2011 és 2021 között 471-en haltak meg a közutakon. Az látszik, hogy a covid-időszakban valamelyest csökkent ez a szám, de egyébként közel egy évtizede stagnál.

A közúti balesetek halálozási adatait európai összehasonlításban vizsgálva elmondható, hogy míg Budapesten 2,9 a 100 000 főre vetített halálozás, addig a Vision Zero gondolkodást bevezető skandináv államokban ez jóval alacsonyabb, ha nem is nulla, de erősen közelít ahhoz. Bécs, Berlin, London is jobban teljesít, míg Rómában már 5 feletti ez a szám.

Az új stratégia nemcsak tiltásban és büntetésben gondolkodik, de tény, hogy erre is szükség van a szabálykövető közlekedési magatartás elérése céljából. Több sebességmérést és ellenőrzést irányoz elő az új koncepció Budapesten, legalább 100 helyszíni kamerával. Ezzel párhuzamosan

a sebességhatárokat is csökkenteni kell a fővárosban: a Hungária-gyűrűn belül maximum 50 km/h-s, a Nagykörúton és azon belül maximum 40 km/h-s sebességhatár bevezetését javasolják.

A terv szerint ugyanakkor a lakó-pihenő övezetek és a 30-as zónák kiterjedését megdupláznák.

A sebességcsökkentés már önmagában segíthet: az ütközés sebessége és a baleset súlyossága között elég komoly összefüggés figyelhető meg. Míg 30 km/h-s ütközésnél csak minden tizedik gázolás halálos, 50-nél ez már 40%-os, 65-nél pedig 80%-os valószínűségű.

Összefüggés a sebesség és a baleset súlyossága között - Forrás: Vision Zero / BKK
Összefüggés a sebesség és a baleset súlyossága között – Forrás: Vision Zero / BKK

A közlekedési szabályok változtatása mellett fontos szerepet kap az is, hogy az infrastruktúrát is fejlesszék. Jelenleg 5240 gyalogátkelőhely van a fővárosban, ennek több mint felét felújították az elmúlt három év során. Ezt a programot is folytatni kell, valamint további baleset-megelőzési fejlesztéseket kialakítani. (A koncepció weboldalán ezt épp józsefvárosi példával, egy Népszínház utcai csomópont fotójával illusztrálják.) A kereszteződések mellett fontosak a hatékony gyorsforgalmi utak, melyekből még létre kell hozni párat és a meglévőket is fejleszteni kell. A főutakat is biztonságosabbá kívánják alakítani, valamint a nem kívánt autóforgalmat is korlátoznák egyes területeken.

A járművek biztonságosabbá tétele ugyancsak fontos eleme a koncepciónak. A közösségi közlekedésben használt járműveknél a biztonsági eszközöket bővítik, a nehézgépjárművek forgalmát korlátozzák és a mikromobilitási szolgáltatásoknál is előírják a távvezérelt sebességkorlátozás meglétét.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Ugyancsak fontos eleme a stratégiának az edukáció. Évente ötvenezer gyereknek szeretnének célzott közlekedésbiztonsági oktatást nyújtani, és felnőttek számára is terveznek szemléletformáló kampányokat.

A cél elérése érdekében a BKK együttműködik civil szervezetekkel, szakmai formációkkal és a kormányzattal is, proaktívan fellépve, akár KRESZ-módosítási javaslatokkal vagy útügyi szabályozások előírásával.

A társadalmi egyeztetés lényege az, hogy a végleges döntéshozás előtt az érintettek véleményét is meghallgassák, kommunikáljanak a közzel, és a felmerülő javaslatokat, kritikai észrevételeket beépítsék a végső változatba. A véleményeket a bevonas@bkk.hu e-mail-címre várják.

Ezután következhet majd a közlekedésbiztonsági stratégia nyilvános vitája, és amikor az is lezárul, a végleges javaslatról már a Fővárosi Közgyűlés szavaz majd.

Nyitókép: Nagy Dániel István

Kapcsolódó cikkek

2023. február 19.
Szombatról vasárnapra virradó éjjel egy személygépkocsi kisodródott az útról, és halálra gázolt egy a villamosmegállóban álló 23 éves nőt.
2021. április 18.
A Fővárosi Közgyűlés még 2015-ben fogadta el azt a közlekedésfejlesztési stratégiát, amely 2030-ig a Budapesten lezajló ilyen változásokat szabályozza. Miről is szól ez az elgondolás, amit Balázs Mórtervnek hívnak?

További cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.