A jövő tesztje is

2026. augusztus 12.

Szeptember elejére alakul át a körúti biciklisáv

Elkezdődött a sokat szidott József körúti kerékpársáv átépítése – nem kell majd gyalogosakat kerülgetni, nem nyithatják rá a kocsiajtót a biciklisekre, még rakodóhelyek is lesznek az áruszállítók örömére.

Jó egy hete számoltunk be arról, hogy a József körúti kerékpársávot kiigazítják már jóval a Nagykörút teljes felújítása előtt:

Erre 30 millió forintot szán a Főváros és a BKK, és ahol lehet, hat év után megszüntetik a kerékpársáv kanyargását úttestről járdára, járdáról úttestre, amit a biciklisek és a gyalogosok sem éreztek soha biztonságosnak. A kerékpársáv útvonalát – a Nagykörút átalakításáig – egyedül a Baross utca kereszteződése előtti rövid szakaszon nem lehet most módosítani a helyszűke miatt.

A munkálatok már elindultak, erről a BKK szórólapon tájékoztatta a környékbeli üzleteket és a házak lakóit.

A járdára festett kerékpársáv a Rákóczi térnél, a Kiscsibész tér nagy részén és a Pál utcánál szűnik meg, az új, piros sávok vonala már látható az úttesten. A projekt részeként a Baross utcában a Nagykörút és a Mária utca közötti szakaszon mindkét oldalon új bringasávot hoznak létre. (Az itt megszűnő parkolóhelyek a Nagykörútra kerülnek át, ahol a munkálatok végeztével végül összességében nő a parkolóhelyek száma.)

A munkát szakaszosan végzik, elkészülte szeptember elején esedékes.

A nagykörúti szakasz építése már augusztus 4-e óta tart, itt várhatóan augusztus 19-én ér véget a munka.

A Baross utcai szakaszt a tervek szerint augusztus 24-én kezdik majd, és várhatóan szeptember elején adják át.

Az építkezés az autós sáv átalakulásával jár, ami miatt fokozottan ügyelni kell a besorolásra, különösen pedig a körútra való ráfordulásra, pl. a Békési utcánál.

A most létrejövő kerékpársáv a parkolósáv mögé kerül, részben fizikai elválasztással, és ezzel a Nagykörút teljes megújítására tervezett védett elrendezést is tesztelik.

A parkolósávban az új parkolóhelyek mellett biciklitárolók és rakodóhelyek is lesznek, amitől rendezetté válik a jelenlegi, bicikliseket és autósokat egyaránt akadályozó áruszállítás. Ez is olyan átalakítás, amit a nagykörúti teljes rekonstrukcióban terveznek, de még fejlettebb kivitelben.

Az új rakodópontok:

  • József körút 67. (Pál utca mellett)
  • József körút 57. (Baross utca mellett)
  • József körút 37. (Kis Salétrom utca előtt)
  • József körút 33. (Kis Salétrom utca után)
  • József körút 29. (Kölcsey utca mellett)

A Nagykörúton biztonsági sáv lesz a parkoló autók mellett az ajtónyitáshoz, a kereszteződések előtt pedig a jobb beláthatóság érdekében a mainál hosszabb szakaszon lesz tilos megállni.

A körúton, a Pál utca és a Scheiber Sándor utca között, hat Mobi-pontot hoznak létre, ahol letehetők a biciklik és rollerek úgy, hogy a gyalogosforgalmat ne akadályozzák.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 09.
A 2M – program a menstruációs méltóságért – idén újabb helyekkel bővül, ahol ingyenesen lehet egészségügyi betéthez jutni.
2026. szeptember 09.
A kerület kifejezetten szigorúan kezeli a szabálytalanul parkoló e-rollereket, de egyelőre az egész fővárosban probléma, hogy a több millió forint közterület-használati díj és még az ezen felül kiszabott akár több millió forint teher se elég hozzá, hogy ne lógjanak szinte még a fáról is a szabálytalanul parkoló kétkerekűek.
2026. szeptember 08.
A július végi rekordszinthez képest is jelentősen csökkent a folyó vízszintje.

További cikkek

2026. szeptember 08.
A július végi rekordszinthez képest is jelentősen csökkent a folyó vízszintje.
2026. szeptember 08.
Kísérleti jelleggel bevezeti a BKK a buszokon a kártyás fizetést, idővel pedig valamennyi járatra kiterjeszthetik.
2026. szeptember 07.
A jövedelmi helyzetről, kiadásról és megtakarítási szokásokról gyűjt adatokat a KSH a kerületben is. A felmérésben csak előre kiválasztott háztartások vesznek részt, a válaszadók vásárlási utalványt kapnak.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.