Két magányos hatvanas

Brad Pitt és George Clooney a két morcos 60+-os takarító-gengszter (bűntények nyomeltüntetői). Mindketten azt hiszik, ők az egyedüliek e szakma csúcsán, míg öreg fejjel össze nem találkoznak egy ügyben, és kezdetét veszi a színház.

A film besorolása vígjáték/thriller, lehet ez is, az is, vannak poénok, vicces jelenetek, albán és horvát maffia (Amerikából ez olyan egzotikus), véres tűzpárbaj. Ilyen formában azonban a közönség nem értékeli eléggé, a mozis próbaelőadáson megbukott, az IMDb-n 6,5 a pontszáma, de Velencében különdíjat nyert. Csakhogy ez kamaradráma, mint a 2007-es Shaffer-adaptáció, a kétszereplős Mesterdetektív Michael Caine-nel és Jude Law-val, amit a színészi játék tesz izgalmassá.

Lényegében ez a film is kétszereplős, Pitt és Clooney mellett mindenki mellékfigura, még ha nem is rossz. De ez róluk szól. Nincs sok szöveg, mint a Shaffer-darabban, sok hallgatás van inkább. A dumájuk nem fontos, de a lassan változó feszültség a két ember között végig megvan, miközben a jellege folyamatosan változik.

Ha nem csak a csihi-puhit keressük, ez minket is izgalomban tart, mert Pitt és Clooney hagyományos értelemben is jó színészek, nem csak filmhősök. A feszültség a teljes ellenségességtől jut a majdnem barátságig, de nincs nagy happy end (a rosszfiúk azért meghalnak, ami thrillerben jó végkifejlet), a két öregedő faszi marad, aki volt, farkas. Hogy magányos-e, mint a magyar cím mondja? Nem, a magában járó ember nem magányos.

• Wolfs (Két magányos farkas)
• Apple TV+
• 4/5

–bg–

Shortold az emberi kapcsolataidat​!

Az Ipar néhány fiatalról szól, akik világos ambíciókkal érkeznek a Pierpoint befektetési bankhoz. Bármit bevetnek a céljaikért, legőszintébb emberi kapcsolataikat is eszközként használják. A manipulatív Harper és a becsvágyó Yasmin, aki már-már olyan személyiségtorzuláson megy át, mint Walter White a Breaking Badben, valamint a komplexusos Robert végig velünk vannak három évadot, és csatlakozott hozzájuk főszereplőként a már befutott értékesítő, Eric. 

Olyan szavak repkednek, mint a shortolás, és évadról évadra egyre komplexebb képet kapunk a brit üzleti-politikai szféra legfelső rétegeiről, a szereplőkről és a világukról, tele beteges szexjelenetekkel, no meg végeláthatatlan kokaincsíkokkal. A karakterek mind visszataszítóak, de a harmadik évadra jól látható, mindegyik mázsás súlyokat cipel, és ettől – ha szerethetőkké nem is válnak –, bizonyos szintig tudunk velük azonosulni.

Ne tévesszen meg senkit az ingerszegény irodai közeg meg a pufimellények: ebben a miliőben, ahol mindenki pengeélen táncol, a bukást nem feltétlenül a szakmai hiányosságok, hanem az egyén gyengesége jelenti. Mindenki a titkok és rejtett szövetségek bonyolult szövedékében vergődik, és akár egyetlen telefonhívás vagy vita döntő fontosságú lehet, egy-egy ilyen jelenetben nézőként is érezzük, ahogyan a halántékunkon legördül az izzadságcsepp. Az Ipar nem a pokolban játszódik, de a pokolisága adja a vonzerejét a maga torz módján.​

• Ipar, 3. évad
• HBO Max
• 5/5

szflo

„Meg szokott ütni, de utána mindig megbánja”

Megérkezett Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának utolsó darabja. Itt is negyvenes éveikben járó antihősök gyötrik egymást fojtogató szobabelsőkben – mondjuk – 20 év házasság után, mintha mindenki válaszút elé érkezne, ami felé elhasználódott házasságok, idegesítő berögződések, későn felfedezett jellemhibák taszigálják a szereplőket.

A trilógia a hátrányból előnyt egyik legszebb példája: Hajdu egy fillér állami támogatás nélkül forgatta filmjeit, a végeredmény pedig lenyűgöző: ha már nincs pénz, legyen akkor nagyon ütős a forgatókönyv olyan dialógokkal, amelyek hétköznapisága, igazisága mellbe vágja az embert. Legyenek piszok jó színészek, akik a szövegeket masszív hitelességgel adják vissza, és nyilván kell egy jól végigvitt rendezői koncepció is.

Ebben a fimben nincs feloldozás, a félidős életek anélkül haladnak tovább egy – csak sejthető – tragédia vagy egyéb bukás felé, hogy nem kíséri el őket az az érzés, miszerint a sok konfliktus ellenére „valahogy mégis összetartozunk”.

Ennek megfelelően ez a film már fekete-fehér, nyelve durvább, és az agresszió itt már nem csak verbális. A férfiak mind kártékony balfékek (Gelányi Imre pl. borzasztó élvezetesen adja a toxikusan maszkulin ​őstulkot), a nők árnyaltabbak (nem mindenki áldozat).

Feszült, feszes lett ez a mozi is, szorongjon tehát ön is menthetetlen antihősökért! 

• Egy százalék indián
• Budapest Film
• 5/5

Bujdosó