Változik a helyi építményadó-rendelet Józsefvárosban, a garázsokra, tárolókra az önkormányzat alacsonyabb adómértéket vezetett be és további mentességeket is bővített.
Az idei költségvetés tervezésénél is cél volt a stabilitás megőrzése, az intézmények működésének finanszírozása – hangzott el a decemberi képviselő-testületi ülésen. Míg 2022-ben volt helyiadó-emelés, 2024-ben nem tervez ilyet a kerület, sőt adócsökkenés lesz. A magántulajdonú garázsok óriási többsége, akár 95 százaléka is adómentes lett 2024-ben, ezt szavazta meg a képviselő-testület még 2023 decemberében.
Garázs
Az önkormányzat az építményadó-rendelet módosításával a szűkös parkolási lehetőségek miatt kialakult nehézségekre reagál – írja honlapján az önkormányzat. A módosítással a helyi lakosok akár adómentesen is elhelyezhetik autóikat „a saját gépjármű tárolására használt gépjárműtároló helyeken”. A tárolókra úgynevezett alapterület-kedvezményt biztosítanak, tehát kevesebbet kell fizetni utánuk, amivel az élettér bővítéséhez kívánnak hozzájárulni.
Változás január 1-től, hogy a garázstulajdonosok a sávos adómérték helyett egységesen a legkisebb építményadó mértéke szerint adóznak, azaz négyzetméterenként évi 566 forintot fizetnek. Ez a magánszemélyekre, és a gazdálkodó szervezetekre is vonatkozik.

Az adózóknak nem kell újabb bejelentést tenniük. A változást tartalmazó határozatot valamennyi tulajdonos 2024. március 15. napjáig automatikusan megkapja a csökkentett összeggel.
Az elfogadott rendeletmódosítás szerint az építményadó alól mentes terület bővítésével a kizárólag a magánszemély tulajdonában lévő tárolók és gépjárműtárolók 30 négyzetméterig mentességet kaptak. A tárolók esetében a korábbi 5 négyzetméter, a gépjárműtárolók esetében pedig 15 helyett 30 négyzetméter vált adómentessé január 1-től. A mentesség feltétele, hogy a tárolót, gépjárműtárolót a tulajdonos nem adja bérbe.
Amennyiben a magánszemély a kerületben több garázs tulajdonjogával is rendelkezik, akkor a legkisebb hasznos alapterületű gépjárműtároló után szerez jogosultságot a mentesség igénybevételére, a többi adóköteles lesz.
Amennyiben a tulajdonosnak korábban adót kellett fizetnie a 15 négyzetmétert meghaladó alapterület után, úgy január 1-től a 16–30 négyzetméter területnagyság után már nem kell adót fizetnie akkor, ha a tárolót nem adja bérbe. Ez esetben a további mentesség igénybevételéhez, valamint a második gépjárműtároló adókötelezettségének megállapítása céljából adatbejelentés benyújtása szükséges az adóhatóság felé.
Tárolók
A tárolókra is a fenti a szabály vonatkozik azzal az eltéréssel, hogy az adómentességi határ nemcsak a korábbi 5 négyzetméterig, hanem a további 6–30 négyzetméter közötti területre is érvényes.
Azoknak a magánszemélyeknek, akik tárolóinak és garázsainak nagysága a korábbi és a 2024-től érvényes mentes alapterület nagyságát nem haladja meg és nem adják ezeket bérbe, eddig sem kellett és továbbra sem kell adatbejelentést tenniük.
Azoknak a tulajdonosoknak kell bejelentést tenniük az önkormányzati adóhatóság felé, akiknél építményadó vagy kommunális adó tekintetében bármilyen adóztatást érintő változás történt az elmúlt év(ek)ben.
A változásokról szóló tájékoztatást és a változtatásokra vonatkozó konkrét példákat az önkormányzat honlapján lehet olvasni.
Akinek kérdése van helyi adók ügyében, a Józsefvárosi Önkormányzat ügyfélszolgálatát tudja felkeresni. A Baross utca 66–68. szám alatt előzetes időpontfoglalást követően várakozás nélkül lehet adóügyeket intézni. Időpont itt foglalható.
Gépjárműtárolók, tárolók utáni adókötelezettség-változások 2024-től, táblázatban:
| magánszemély tulajdonos, nem adja bérbe a tárolót, gépjárműtárolót | 2023 és az azt megelőző években | 2024. 01. 01-től | Adatbejelentés a mentesség igénybevételéhez 2024. 01. 15-ig |
| gépjárműtároló alapterülete: 0–15 m2-ig adómentes tároló alapterülete: 0–5 m2 adómentes | gépjárműtároló és tároló 30 m2 alatt adómentes | Nem kell benyújtani adatbejelentést. | |
| gépjárműtároló alapterülete: 0–15 m2-ig adómentes (az e feletti részre adókötelezettség keletkezett) tároló alapterülete: 0–5 m2 adómentes (az e feletti részre adókötelezettség keletkezett) | gépjárműtároló és tároló korábbi adókötelezettség változása mentesség igénybevétele miatt gépjárműtároló és tároló 30 m2 felett adóköteles | Be kell nyújtani építményadó (változás) adatbejelentést az adómentesség igénybevételéhez. Be kell nyújtani építményadó adatbejelentést az adókötelezettség megállapításához. |
Fotók: Mile Máté
