Időbélyeg

2022. november 26.
Társszerző: Bányay Géza

Fal nélküli ablak-ajtó

Egy kép, pár szó, múló idő – Marton Réka Zsófia józsefvárosi képei minden hétvégén.

Nincs felirat, nincs múltra emlékeztető tábla a Magdolna utcában, pusztán a maga szikárságával a falból kiálló, szinte keret nélkül maradt ajtó és ablak emlékeztet arra, hogy ez idáig már mennyi hasonló régi házat bontottak le Józsefvárosban.

Itt, a 31-es szám alatt valamikor kisüzemnek látszó épülete állt, amit 2013 nyarán bontottak el, már jó ideje üresen állt. A II. világháború után valóban vállalkozások is használták a tragikus sorsú házat.

A Magdolna utca 31. bontás előtti állapota. A kisebbik sárga épület kapuja és ablaka maradt meg. A szürke tűzfallal szembeni telek, a 29-es, beépítetlen volt – Fotó: Józsefváros Anno

A Friss Újság 1941. augusztus 15-i száma azt írta: „Zimmerschmidt Vilmos 70 éves mázoló a Magdolna utca 31. számú házban lévő lakásán a nyakát felvágta, mert ki akarták toloncolni az országból. A mentők a Rókusba vitték.” A Pedagógiai Szemle 2015-ben, a zsidó iskolák államosításáról szóló tanulmányában pedig azt említi meg, hogy „működtek napközik olyan negyedekben is, ahol a zsidó iskola nem indult újra, többek között a Magdolna utca 31-ben”. Két villanás a sötét múltból.

Korábbi Időbélyeg posztjaink itt találhatók.

Marton Réka Zsófia Zsibváros című blogján további képeket láthat a Budapestre rakódó idő vizuális nyomaival.

Fotó: Marton Réka Zsófia

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.