A TISZTASÁG FÜGG A LAKÓK HOZZÁÁLLÁSÁTÓL IS

2021. szeptember 18.

Faltól falig takarítás Józsefvárosban

Koncentrált takarítási akciót hajtanak végre Józsefvárosban október végéig. Nem csupán az utakat tisztítják, de az illegális plakátoktól, falfirkáktól is mentesítik a kerületi épületeket, építményeket, még a kukákat is. A takarítás hatékonysága függ a lakosság hozzáállásától, az önkormányzat ezért a helyiek segítségét kéri.

A Józsefvárosi Önkormányzat egyik preferenciája a köztisztaság, erre fordítják a legtöbb pénzügyi erőforrást, ahogyan azt Pikó András polgármester hangsúlyozta – többek között – a Csarnoknegyedben augusztus végén tartott fogadóórán is. Akkor arról is beszámolt, hogy a kormányzati elvonások miatt a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) nem tudja ellátni a feladatát teljes mértékben saját költségvetéséből a Józsefvárosban sem, ezért a kerületi vezetés kénytelen megrendelni tőlük a szolgáltatásokat, ha azt akarja, hogy az utcák takarítása a fővárosi tulajdonú vagy fenntartású területeken is el legyen végezve. A polgármester ekkor jelentette be, hogy ősszel a Népszínház és Baross utcákat faltól falig takaríttatják. 

Az FKF-fel megkötött szerződés (nyilvánosan elérhető itt) további utcákat, utakat, útszakaszokat is érint. A munkálatok ellátása 3,5 millió forintba kerül. 

A takarítást a kerület köztisztasági szempontból egyik legproblémásabb területén, a Diószegi utcán kezdik szeptember 18-án, szombaton, de október 31-ig sorra kerülnek a már említett Baross és Népszínház utcák, a Szerdahelyi, Nagyfuvaros, Karácsony Sándor, Vajda Péter utcák, az Orczy és a Fiumei utak, valamint a II. János Pál pápa tér is. Hogy pontosan mikor és melyik terület kerül tisztításra, itt megtekinthető.

A koncentrált takarítási akció magába foglalja a járdák, lépcsők magasnyomású felülettisztítását, szükség esetén kézi takarítását; a járdáról az úttestre kerülő szennyeződés felszedését; a megtisztított útfelület mosó-locsolóval felmosását; az illegálisan kihelyezett plakátok, falragaszok, falfirkák eltávolítását az épületekről és az egyéb építményekről; a burkolt közutak szegélytől-szegélyig történő önfelszedő seprését és gépi mosását; valamint a hulladékgyűjtő edények tisztítását, fertőtlenítését is. 

A közterületek kiválasztásakor az egyik szempont tehát az volt, hogy fővárosi tulajdonú vagy fenntartású-e az érintett terület, a másik pedig a szennyezettségi mutató volt – mondta el Sztanek Endre, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ városüzemeltetési igazgatója. Az akcióban koordinátorként résztvevő szakember kiemelte, az utcák kitakarításának minősége és hatékonysága nagymértékben függ a lakosságtól is, hiszen egyfelől fontos, hogy a kijelölt időpontokban a gépjárműveikkel elálljanak az érintett területekről, hiszen a faltól-falig takarítás maradéktalanul csak az üres utcán valósulhat meg, másfelől nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a takarítás megtörténte után az ott élők mennyire vigyáznak a környezetükre. „Évente egyszer elegendő lenne egy ilyen komplex takarítás, a lakók megfelelő hozzáállása mellett.” Példaként emelte ki a Századosnegyed utcáit, ahol a JGK takarítógépeivel elegendő hetente kétszer végig menni, mert az ott élők árgus szemekkel ügyelnek a tisztaságra, felszedik a szemetet, míg ellenpéldaként Belső-Józsefváros több utcája is felhozható. A legnagyobb problémát az állati és emberi ürülékek okozzák, így ezeken a helyszíneken a JGK munkatársai szinte naponta takarítanak – mondta el az igazgató. Mivel a lakossági hozzáállásban nemigen történik változás, a járókelők gyakorta nem is érzékelnek semmit a munkájukból – tette hozzá. (A takarítógépek útvonala itt nyomon követhető.) 

Hogy a jövőben lehet-e számítani hasonló akcióra, az az őszi faltól-falig takarítás sikerességétől is függ. Az október végéig lezajló akció után legkorábban tavasszal indítható hasonló, ugyanis a késő őszi, téli időjárás sem teszi lehetővé a nagynyomású gépekkel való tisztítást, mert egyfelől megjelenik a fagy, másfelől, ha az esőre rámosnak, csúszóssá válnak az utak – magyarázta az igazgató.

Címkép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.