Hamar beazonosításra kerültek

2023. június 14.

Felismerték, majd le is fülelték

Nagy értékű órát és ékszereket lopott egy férfi és egy nő egy nyolcadik kerületi lakásból.

Feltehetően kulccsal ment be egy lakásba a múlt csütörtökön T. László és L. Jennifer. Értékes órát és ékszereket akartak elvinni, közel 9 millió forint értékben. A szobában a lakó éppen aludt, de a kutya jelzésére felébredt és tetten érte az elkövetőket.

A tolvajok azonban távoztak a lakásból. A sértett lakásában kamerák voltak felszerelve, ezek és a környékbeli térfigyelő kamerák felvételei alapján

a tolvajokat még aznap beazonosították.

A férfi elkövetőt, T. Lászlót egy Baross utcai trolibuszmegállóban ismerte fel két szolgálaton kívüli kerületi rendőr. A nőt szolgálati feladataik ellátásakor ismerték fel.

L. Jennifernél megtalálták az eltulajdonított értékek egy részét. Kihallgatásakor beismerte a bűncselekmény elkövetését. A hatóság lopás bűntettének elkövetése miatt kezdeményezte az elkövetők letartóztatását, ezt T. László esetében elrendelte a bíróság, míg L. Jennifer esetében bűnügyi felügyelet elrendeléséről döntött.

Nyitókép: unsplash

Kapcsolódó cikkek

2023. március 02.
Lakossági bejelentések alapján fogott el egy terjesztőt a nyolcadik kerületi rendőrség.
2023. február 10.
A józsefvárosi nyomozók tetten érték, majd elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint zsákszámra lopták ki a ruhákat a plázából.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.