Koncertek, kiállítások, kalandozások

2025. május 20.

Felsorolni is nehéz, hányféle programmal jön a Múzeumok Majálisa

Május utolsó hétvégéjén tartják a Múzeumok Majálisát a Múzeumkertben. A kitelepülő hazai intézmények fergeteges programkavalkáddal várják a látogatókat.

Idén már 28. alkalommal rendezik meg a Múzeumok Majálisát a Múzeumkertben. A kétnapos kulturális fesztiválra május 24. és 25. között kerül sor. A közel 100 múzeum szakmai bemutatóin és workshopjain túl színes családi programokkal, pop up koncertekkel, kézművesvásárral, kalandos nyereményjátékkal és tárlatvezetéssel készülnek a szervezők.

Az ingyenes programokon délelőtt 10 óra és este 6 óra között vehetnek részt az érdeklődők. A rendezvény ideje alatt a Magyar Nemzeti Múzeum

kiállításai is ingyenesen látogathatók.

Az idei rendezvény hívószavai a nézőpont- és szemléletváltás, minthogy a múzeumoknak folyamatosan reagálniuk kell új szempontok, módszerek megteremtésével és alkalmazásával a meghatározó, a közösség egészét mélyen érintő, társadalmi jelenségekre – írja honlapján az MNM.

A rendezvény megnyitója szombat délelőtt háromnegyed 11-kor kezdődik, 11 órától pedig az Év Múzeuma Díj átadóján vehetnek részt az érdeklődők.

Gyerekprogramok

A Kárpát-medence kincseit felfedező családi program, amely jobbára 5–12 éves gyerekekkel lehet igazán izgalmas, már 10 órától elérhető, az ahhoz szükséges családi felfedező hátizsák a múzeumi boltban megvásárolható. A családok délután fél 5-ig játszhatnak.

A megnyitóval egyidejűleg veszi kezdetét az Apróságokkal a múzeumban családi program, amely 2–5 éves gyerekek és szüleik számára ajánlott. Az eseményre regisztrálni kell, a link itt található.

A BÁV ART kincsvadászat első etapja fél 12-kor, a második fél 3-kor startol el. A program az aukciók izgalmas, ám gyerekbarát világába kalauzolja a résztvevőket. A játékban a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki részt vehet. Regisztráció szükséges a részvételhez. A korábbi eseményre itt, a későbbire pedig itt jelentkezhetnek.

Programok a felnőtt korosztályoknak

11 és délután 1 óra között zajlik majd a Királyok között – A koronázó bazilika digitálisan program, amelybe folyamatosan be lehet csatlakozni. A székesfehérvári Szent István Király Múzeum bemutatóján a látogatók VR és AR technológiák segítségével tekinthetik meg a középkori bazilika lenyűgöző látványát.

Délután 1 órakor startol a szintén regisztrációköteles Reprezentáció és technológia – Három évszázad éremművészetének titkai kiállítás kurátori tárlatvezetése. A Magyar Nemzeti Múzeum és a BÁV közös kiállításán több mint 25 ezer darab verőtőből készült válogatást mutatnak be. A részvétel helyszíni regisztrációt követően, érkezési sorrendben történik. Regisztrálni az MNM Információs pultnál lehet.

Fél 2-kor kezdődik a Test-történetek – Az ókori Róma című kiállítás tárlatvezetése. Mit rejt a test? Egyáltalán, milyen testről van szó? Erre a kérdésre kapnak választ a résztvevők. A részvétel szintén helyszíni regisztrációhoz kötött, az MNM Információs pultnál kell jelentkezni.

Délután 3 órai kezdettel a Ragyogj! Ékszerek ideje című kurátori tárlatvezetésen vehetnek részt a látogatók. A kiállításon végigkövethetik az ékszerek készítésének, formavilágának alakulását, megismerhetik a mögöttük rejlő történeteket és jelentéseket. Helyszíni regisztráció szükséges a részvételhez az MNM Információs pultnál.

Szintén délután 3 órakor kezdődik egy kerekasztal-beszélgetés a múzeum Széchenyi termében. A Múzeumok jövője a gyorsan változó közösségekben című eseményen részt vesz többek között Tamás István, a Józsefvárosi Múzeum igazgatója is.

Regisztrációköteles tárlatvezetés veszi kezdetét délután 4 órakor. A Varázshatalom – 200 éves a Magyar Tudományos Akadémia kiállításán igazi történeteket ismerhetnek meg az újabbnál újabb forradalmi ötletekről, nagy áttörésekről, bátor gondolkodókról és arról, hogyan lett a tudásból igazi hatalom.

Hozzáférhetőségi programok

Úgynevezett hozzáférhetőségi programok is lesznek, amelyek kiemelten a marginalizált csoportoknak szólnak. A 11 órakor kezdődő Illatos időutazás – Történelmi ruhabutik és a 2-kor kezdődő Megfogható történelem – Mátyás király udvarában címűre elsősorban a látássérülteket várják, míg a fél 1-kor kezdődő, A császár orvosa – Hogyan gyógyítottak a rómaiak? című programra pedig az intellektuális képességzavarral élő személyeket.

Koncertek mindenkinek

A pop up koncertek délben indulnak, óránként váltják egymást a következő sorrendben: elsőként Sárkány Bertalan – Ritmuslabor lép fel, majd őket követi Krulik Zoltán és Bede Sári (Makám), a BudaPesme, a Pénzügyőr Zenekar, a Vakok Iskolája Legato Kórusa, Pejtsik Panna & Horváth András Ádám, Ferenczi Gyuri és az 1ső Pesti Rackák, végül Móser Ádám zárja a sort.

Délután 5 órakor zenés irodalmi estre invitálják a nagyérdeműt: Csík János és zenekara – Nagy László című előadásra. Az eseményre regisztrálni kell az infópultnál.

A második napon

Május 25-én, vasárnap a családi programok a szombati napon leírtak szerint zajlanak majd. Az inkább a felnőtt közönséget vonzó programok fél 2-kor indulnak, a Minden sikeres nő mögött… – A 19. század nagyasszonyai, tárlatvezetéssel.

Fél 2-től a Reprezentáció és technológia tárlat tekinthető meg újra, míg 2 órától a From the Fall of the Austro-Hungarian Empire To the fall of the Berlin Wall című tárlat bemutatására kerül sor, angol nyelven. Délután 3-tól ismét az ékszerkiállítást lehet megnézni, délután 4-től pedig Hobo József Attila-estje lesz megtekinthető a díszteremben. Az említett programok mind helyszíni regisztrációhoz kötöttek.

A hozzáférhetőségi programokban is lesz változás a vasárnapot illetően. Míg aznap is 11-kor kezdődik az Illatos időutazás, 1-től már a Testre szabott tudomány: Főzd meg, kend rá, imádkozz! című kezdődik. Utóbbival az intellektuális képességzavarral élő személyek számára készülnek. Mindkét program regisztrációköteles.

Vasárnap változik a pop up koncertek menete is. 11-kor kezdődnek, elsőként Krulik Zoltán és Bede Sári (Makám) lépnek fel, őket követik Pejtsik Panna & Horváth András Ádám, Móser Ádám, Sárkány Bertalan – Ritmuslabor, a Pénzügyőr Zenekar, a Vakok Iskolája Legato Kórusa és a BudaPesme zár.

A programokkal kapcsolatos további információt itt találnak.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.