Véleményezés és változtatás

2025. június 06.

Félúton a vagyongazdálkodási terv megvalósítása – lakossági fórumon ismertetik, hogy hol tart és hogyan tovább

Józsefváros 2022-től 2029-ig érvényes közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervéből 3 év alatt sok minden megvalósult, néhány dolog érvényét vesztette – megérett az idő arra, hogy a következő 4 év teendőit áttekintsék. Most a terv felülvizsgálatára hívja az önkormányzat a lakosságot.

Kerékgyártó Anna Íriszt, a Lakáspolitikai és Vagyongazdálkodási Ügyosztály vezetőjét kérdeztük arról, miért is kérik a lakosság véleményét a 2022-ben elfogadott vagyongazdálkodási tervről.

„Leginkább a bérházakra vonatkozó rész felülvizsgálata, újragondolása vált szükségessé. A terv megvalósításának első 3 éve alatt jelentősen bővült a rendelkezésünkre álló információ a házainkról, jelentősen nőtt a kapacitásunk is, sokkal több mérnökkolléga dolgozik a JGK-ban és a hivatalban is. Úgyhogy ideje volt újra áttekinteni, továbbra is az érvényes-e, amit 2022-ben gondoltunk. Például van olyan bérház, amit azóta annyira felújítottunk, hogy már átkerülhet a felújítandók közül az épületszerkezeti felújítást nem igénylő kategóriába.” De van lefelé történő kategóriaváltás is.

Kerékgyártó Anna Írisz volt az egyik résztvevő lapunk közéleti vitaműsorában, a NekedNyolc? egyik adásában

Változást jelent az is, hogy a Diószegi Sámuel utcában tervezett tömbrehabilitáció (közismertebb nevén DIÓ2030) lehetetlenné vált az épületek kisajátítása miatt. (Erről számos cikket írtunk, itt átnézheti őket.) Szükséges ezért a már nem aktuális célokat is kivezetni a tervekből, mondta Kerékgyártó.

Áttekintették az önkormányzati egységek, intézmények által használt épületek körét is, amiben már közösségi kertek is vannak. „Az eredeti terv még nem volt elég részletes, azóta ebben is több tudással rendelkezünk, több intézményi ingatlant mértünk már fel. Ma már konkrétabb célokat, projekteket lehet kitűzni, ezeket is leírnánk most a tervben.”

Az utolsó témakör a helyiséggazdálkodás. „Itt is az a cél, hogy tisztázva legyen, 2022 óta mi valósult meg. Például, hogy a helyiség-bérbeadás során az árazás, a bérleti díjak meghatározása hogyan történik átlátható módon, s hogy a pályázatokon több helyiséget hirdetünk meg egyszerre”, mondta Kerékgyártó Anna Írisz.

A terv felülvizsgálatába önnek is van beleszólása

A most nyilvánosságra hozott felülvizsgált tervben mindegyik témakörnél rögzítik, hol tart a teljesítése, és hogy mik a teendők a következő öt évre.

A véleményezés már elindult,

online június 13-ig lehet írásban javaslatot, észrevételt tenni.

A vagyongazdálkodási terv helyiségek hasznosítására vonatkozó részét ezen a kérdőíven keresztül tudja véleményezni, a bérházak fejlesztésére vonatkozó részt pedig ezen a kérdőíven keresztül.

Lakossági fórum is lesz 

A lakossági fórumon személyesen mondhat véleményt, tehet javaslatot, és kérdezhet is a Józsefvárosi Önkormányzat munkatársaitól. A fórum

június 10-én, kedden 18 és 20 óra között lesz az Internép közösségi térben,

a Népszínház utca 26. szám alatt. Részvételét előre is jelezheti a fórum Facebook-eseményén. A meghívottak:

  • Sátly Balázs alpolgármester,
  • Hermann György önkormányzati képviselő,
  • Könczöl Dávid önkormányzati képviselő,
  • a Polgármesteri Hivatal és a JGK Zrt. munkatársai, köztük Kerékgyártó Anna Írisz is.

Az Internépben is volt közéleti estünk a zöldítésről:

A vagyongazdálkodási terv változásáról bővebben olvashat az önkormányzat oldalán.

Az írásban beérkezett vélemények és a fórum eredményei alapján a vagyongazdálkodási terv felülvizsgálatát várhatóan a 2025. júniusi képviselő-testületi ülés tárgyalja majd.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.