660 önkormányzati lakás felújítása

Pikó András polgármester - Fotó: Mile Máté
2024. március 18.

„Félúton vagyunk” – kijött az új Pikó-program, kezdődik a társadalmi egyeztetés

Bérlakás-felújítást, a Diószegi utca városrehabilitációját, jobb lakhatási körülményeket, zöldebb, élhetőbb köztereket, biztonságosabb, tisztább utcákat, rövidebb várólistákat a szakrendelőben, új szociális szolgáltatásokat, szolidaritást, a diszkrimináció visszaszorítását és folytatódó részvételiséget ígér Pikó András újraválasztása esetén a következő ciklusra a társadalmi egyeztetés előtt álló programjában.

Március 19-én, szerdán este véleményezheti a nagyérdemű Pikó András következő öt évre szóló polgármesteri tervezetét a Mixát Udvarban este hat órától. A programtervezetnek két változata, egy hosszabb (majd 70 oldalas) és egy rövidebb (25 oldalas) is elérhető a polgármester honlapján. A rövidebb csak a jövőre vetített teendőket taglalja, míg a hosszabb képet ad az elmúlt években végrehajtott feladatokról, és tartalmazza a már megkezdett, de még befejezésre váró fejlesztéseket is.

Az 2019–2024 évekre szóló program már megadta az irányvonalat, a Pikóval felálló új kormányzat azt vinné tovább a következőkben is, de már az elmúlt évek tapasztalataiból, buktatóiból, sikereiből kiindulva.

Nagy vonalakban sorra vesszük, mi várható tehát a következő öt évben, ha Pikó Andrásnak és támogatóinak sikerül győznie.

Élhető környezet, közlekedés, városfejlesztés

A gyerekbarát koncepció részeként folytatnák a játszóterek felújítását, ezt 2029-ig be is fejeznék. A rossz minőségű utcák felújítása, lehetőség szerinti zöldítése is folytatódna. Így a következő 5 évben sorra kerülne többek között a Dobozi, Fecske, Auróra, Trefort, Szentkirályi, Kőris, Vajdahunyad, Kis Stáció utca, valamint a Százados út és a Hős utca megújítása, ahogyan a Scheiber Sándor, Kölcsey és Békési utcák zöldítése is.

A Német utca a közszolgáltatások „egészséges” főutcájává válna, míg a Dankót gyalogos- és egészségbarát zöldfolyosóvá alakítanák, a Práter és Illés utcák pedig a Losonci- és Orczynegyed „egészséges” főutcáivá avanzsálódnának. Folytatnák a Népszínház utca rehabilitációját, aminek fásítása már idén év végére elkészülhet.

Népszínház u. 22., az egykori Polgári Serfőzde - Fotó: Karancsi-Albert Rudolf
Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

A következő ciklusban megkezdenék a Diószegi utca városrehabilitációját, a Harminckettesek terét gyalogosbarát, zöld térré alakítanák, de a Fővárosi Önkormányzattal kart karba öltve a Kiscsibész teret is megújítanák.

Ugyan nem öt-, hanem tízéves távlati terv, de a kerület minden utcájának közvilágítását korszerűsítenék.

A biztonságosabb és kényelmesebb helyi közlekedés érdekében további „sulizónák” kialakítását, a kerületi tulajdonú megállóba fedett utasváró kihelyezését, a Népszínház, a Baross és a Tisztes utcában pedig új zebrák létesítését tervezik. A gyorshajtással még mindig érintett utcaszakaszokra további sebességcsillapító küszöböket építenének és sebességmérő kamerák felszerelését is kezdeményeznék a Belügyminisztériumnál.

Tervezik továbbá egész napos kizárólagos lakossági parkolóhelyek kialakítását, a vendégparkolásra vonatkozó tarifák és a túlméretezett terepjárók parkolási díjának megemelését is.

A könnyebb parkoláshoz új digitális rendszert vezetnének be, bővítenék az elektromos töltők és a Bubi-pontok számát is.

Még tisztább, még biztonságosabb Józsefváros

A nagyobb tisztaság érdekében a következő 5 évben éppen 15-tel több takarítógépet szereznének be, a takarítók számát pedig 30-cal növelnék, és létrehoznák

a köztisztasági akciócsoportot,

amelynek a bejelentéstől számított 12 órán belül ki kellene szállnia az érintett területre. Két közvécét építenének, egyet a Rákóczi téren (a jelenlegi mobilvécé helyett), egyet a Diószegi és Korányi utca sarkán, és felújítanák a Kiscsibész térit is.

Fotó: Nagy Dániel István

A jobb közbiztonság érdekében továbbra is támogatnák a rendőrséget lakhatással és egyéb anyagi juttatásokkal. A negyedekbe körzeti rendészeket helyeznének, támogatnák önkéntes polgárőrség és tűzoltó egyesület létrehozását is, de újabb térfigyelő kamerákat is telepítenének, az elavultakat pedig cserélnék.

Mivel a dohányboltok előtti italozással szemben állami beavatkozás nélkül nehéz fellépni, a továbbiakban is nyomást gyakorolnának a kormányra annak érdekében, hogy helyben kezelhetők legyenek ezek a problémák.  

Lakhatás, hajléktalanság

A következő ciklusban 25 nagyon rossz állapotú épületet bontanának le, 35 bérházat és 450 üres lakást újítanának fel, ezzel összesen 660 bérlő és családja kerülne jobb lakhatási körülmények közé.

Pályázatra 230 lakást írnának ki különféle koncepcióban és a minőségi lakáscsere programot is folytatnák.

Az önkormányzati bérlőknek nyújtott otthonfelújítási támogatás összegét is növelnék, és kiemelten támogatnák a komfort nélküli lakások komfortosítását.

Az üresen álló, komfort nélküli lakásokat kiadás előtt komfortosítanák, amelynél erre nincs lehetőség, azt eladnák. A kislakásokat lehetőség szerint összenyitással bővítenék, a szükséglakásokat viszont felszámolnák.

Fotó: Huszár Boglárka
Fotó: Huszár Boglárka

Felvennék az udvarok, önkormányzati lakások vizesedésével szembeni harcot is. Ennek érdekében továbbra is támogatnák a zöld udvarok kialakítását, a felújítandó önkormányzati lakások szigetelése elmaradhatatlan lenne. Ahol a szigetelés nem kivitelezhető, ott megvizsgálnák a lakások funkcióváltásának lehetőségét.

A társasházak energiatakarékossági célú felújításait (pl. napelem telepítése) támogatnák, de programot indítanának a kapucserékre is. Törekvéseik egyike lenne továbbá, hogy megteremtsék a részleges önkormányzati előfinanszírozás lehetőségét.

Újonnan induló Esélyház programjukkal azokat támogatnák, akiknek lakhatása anyagi okokból veszélybe kerül, szociális munkások segítenék őket a krízis átvészelésében, vagy épp abban, hogy újra bérlők lehessenek.

Bérlőkijelölési jogot biztosítanának civil szervezetek számára azért, hogy lakáshoz segítsék az állami gondozásból kikerülő fiatalokat. A LÉLEK-programba további lakásokat ajánlanának fel, más kerületekkel együttműködve pedig a családon belüli erőszak áldozatainak védett lakásokat biztosítanának.

A megüresedett Dankó utcai óvoda épületébe átköltöztetnék a Szentkirályi utcából a Gyermekek Átmeneti Otthonát, amit úgy alakítanának ki, hogy az az anyák befogadására is alkalmas legyen.

Az önkormányzati házakban

évente egyszer lakógyűlést tartanának,

elérve ezzel, hogy a bérelt lakások lakói nagyobb felelősséggel legyenek lakásaik, de a teljes lakóház iránt is.

Szintén ígéret a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ szolgáltatásainak javítása: új és modern ügyfélszolgálati tereket hoznának létre, gyorsabb, átláthatóbb ügyintézéssel, ahol az önkormányzati lakások bérlői méltó módon intézhetik ügyeiket.

A Fővárosi Önkormányzattal együttműködve ösztönöznék

a hajléktalanellátó intézményrendszer átalakítását, a kiegyensúlyozottabb eloszlását,

hogy a kerület arányaiban kisebb szerepet játsszon e téren, mindenesetre további feladatot nem vállalnának be. Az utcán élők jobb ellátásának érdekében javítanák az utcai szociális munka gyakorlatát. Olyan szemléletformáló programokat támogatnának, amelyek közelebb hozzák egymáshoz a hajléktalan és nem hajléktalan embereket.

Új szociális szolgáltatásokat hoznának létre a családon belüli erőszak áldozatainak a védelmére, a tartósan beteg családtagot otthon gondozók segítésére, és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására. Hogy konkrétan mit is takarnak ezek az új szolgáltatások, azt nem fejti ki a program jobban.

Létrehoznának viszont egy Esélyegyenlőségi Irodát, amely a hátrányos társadalmi helyzetű, kiszolgáltatottabb csoportok érdekeit képviselné. Az iroda a Polgármesteri Hivatalban működne.

Egészségügyi extra szolgáltatások, várólisták csökkentése, prevenció

A kerületben működő állami egészségügyi szolgáltatókat a továbbiakban is támogatnák legalább havi 50 millió forinttal, hogy kiegészítsék a laboratóriumi vizsgálatok elégtelen állami finanszírozását. Ennek eredményeképp több vizsgálatot hajthatnának végre, azt is gyorsabban.

Extra juttatásokat biztosítanának a szakorvosok kerületbe vonzása érdekében.

Egységes időpontfoglaló rendszert alakítanának ki a szak- és háziorvosi rendelőket illetően a hatékonyabb működés miatt, ami a kerületi várólisták csökkenését is eredményezné.

Fotó: Mile Máté

Nagy hangsúlyt fektetnének a prevencióra már gyerekkortól, ezért az óvodai gyümölcs-zöldség programot kiterjesztenék az alsó osztályosokra is, valamint egészségklubok alapításával is még inkább ösztökélnék a lakosságot a szűrővizsgálatokon való részvételre. Az 50 év felettieknek ingyenes szűrővizsgálat bevezetését szerveznék meg a magánszolgáltatói szférában, ez 10 évenként 1 vizsgálatot jelentene.

A mentális egészség megőrzése érdekében

a gyerekeknek, fiataloknak és időseknek ingyenes pszichológiai szolgáltatást

vezetnének be.

Továbbra is beleszólhat mindenki

Részvételi rendelet elfogadtatását tervezik, amely magában foglalja, hogy a városfejlesztési beavatkozások, jogszabályok, programok és koncepciók társadalmi egyeztetése kötelező. A rendelet a részvételi költségvetés megtartását is előírja.

Az országban elsőként elindítanák a gyerekrészvételi költségvetést is. Azt szeretnék elérni ezzel, hogy a gyerekek is meg tudják fogalmazni a véleményüket, igényeiket, és lássák, hogy beleszólhatnak abba, mégis mire megy el a közpénz (legalábbis annak egy része).

A közösségi fogadóórák rendre folytatódnának, ahol a lakosság kisebb réteget érintő problémákat, ötleteket is megfogalmazhat, mint a széles körűbb fórumokon.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.