Megemelték a résztvevők számát

2024. február 08.

Fizetés is jár az önkormányzat roma gyakornoki programjában résztvevőknek

Gyakornoki programmal segíti az önkormányzat a kerületi roma fiatalok munkaerőpiaci felzárkóztatását. A programban résztvevőket mentor támogatja, hogy eligazodhassanak a közigazgatás útvesztőiben.

Harmadik alkalommal hirdette meg roma szakmai gyakornoki programját a Józsefvárosi Önkormányzat. Míg korábban 7, majd később 10 fiatal részére biztosítottak lehetőséget a részvételre, most már

14 gyakornok nyerhet felvételt.

A program 3 hónapon át tart. A gyakornokokat ez időre az önkormányzat valamely közigazgatási szervénél helyezik el, ahol támogató közeget biztosítanak számukra: munkahelyi beilleszkedésükben, feladataik ellátásában kijelölt

mentor lesz a segítségükre.

A program elindításával, továbbvitelével az önkormányzat az elköteleződését igyekszik kifejezni a kerületi roma származású fiatalok

munkaerőpiaci integrációjának támogatása

iránt. Arra törekszik, hogy elősegítse, hogy a roma emberek „társadalmi súlyuknak megfelelő mértékben vehessenek részt a józsefvárosi közigazgatásban” – írja honlapján az önkormányzat.

A költségvetési szervek vezetői és a korábbi gyakornokok egybehangzó tapasztalatai és visszajelzései alapján a program hasznosnak bizonyult.

Galyas Éva Klára, Józsefváros roma referense

A gyakornoki program hozadéka lehet, hogy a gyakorlaton részt vett fiatalok kaput nyitnak a helyi roma közösség szélesebb rétegei előtt a közügyek intézésének világába.

A felsőoktatásban vagy a szociális szférához kapcsolódó – családsegítő, gyermekvédelmi, bölcsődei, óvodai – szakképzésben részt vevő diákok pályázatát várják, akik

Józsefvárosban laknak, vagy itt helyben tanulnak.

Az iskola befejezése előtt állók előnyt élveznek.

A jelentkezési határidő február 21., a pályázatokat a galyas.eva@jozsefvaros.hu címre kell elküldeni. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell a jelentkező önéletrajzát, motivációs levelét, a hallgatói jogviszony igazolását, és meg kell jelölni a választott gyakorlati helyet is.

A pályázati kiírás szerint gyakorlatra jelentkezni az alábbi helyekre lehet: Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék, Józsefvárosi Óvodák, Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ, Közösségi Részvételi Iroda, Városépítészeti Iroda, Kerületgazdálkodási Ügyosztály Vagyongazdálkodási Iroda, Költségvetési és Pénzügyi Ügyosztály, Pénzügyi és Számviteli Iroda, Informatikai Iroda.

A kiválasztott jelentkezőket

személyes interjúra hívják,

a pályázókat március 1-ig értesítik a végleges döntésről. A program előreláthatóan március 1-vel indul és május 31-ig tart.

A gyakornokok ez idő alatt fizetést kapnak, ennek összege bruttó 150.376 forint.

További információt az önkormányzat honlapján találnak. A felmerülő kérdésekkel Galyas Évát, a kerület romaügyi referensét is kereshetik a +36 (70) 314-0188-as telefonszámon, vagy írhatnak neki a galyas.eva@jozsefvaros.hu e-mail-címre.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.

További cikkek

2026. szeptember 22.
Másfél éves lett a Lakótér, a Józsefvárosi Önkormányzat önkormányzati lakásbérlőket segítő szolgáltatása. Az elmúlt időszakban a Kálvária tér 21. szám alatt működő irodájukban információkkal, tanácsadással és különböző programokkal várták a bérlőket.
2026. szeptember 21.
A kerület hétköznapjait és különleges pillanatait megörökítő fotókból nyílik kiállítás a H13-ban.
2026. szeptember 20.
Művészetterápiás csoport indul Józsefvárosban 13–15 évesek számára a Partvonal Pszichoterápiás Rendelőben.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.