Három fiú és egy lány üldögél a Rákóczi téri asztaloknál, ki vihorászva, ki magába roskadva, egyikük egy elbarnult üvegpipából szív valamit. Gyorsan magukhoz invitálnak, a hírre, miszerint a „közbiztonságról” készülök újságcikket készíteni, megélénkülnek: „benne leszünk a TV-ben, várjál…” a mondat folytatását nem tudom kibogozni, egyszerre négyen beszélnek. Ám már az első kérdésemre az ellenkezőjére fordul a hangulat, „tipli van” – mondja egyikük, és ennek megfelelően inkább le is lépek onnan.

Szombat reggel hétkor nagyjából megismétlődik ugyanez a jelenet a Bacsó–Népszínház torkolatnál: cigit kérnek tőlem, én adok, érdeklődésemre viszont a „na, húzzál innen” a válasz. Végül ők húznak el hárman négyfelé elég koordinálatlanul. A rózsaszín minis lány kótyagosan szintén cigit kér, ő nem drogozik, mondja, ruháján nincs zseb, táskája nincs, nem tudom, a személyijét, telefonját akkor a kontyában hordja-e.

Tisztelettel kiütve

A szereplők között valószínűleg sok a különbség, de egy biztos: mind patyiznak. Nem lehet megérteni, miért épp a patyiv, vagyis tiszteletet jelentő cigány szóból lett a kristály nevű drog beceneve, de elég bizarr elnevezés, az biztos. „Ez valamilyen szintetikus katinon-származék, ami egy stimuláns, fogyasztásának emberi háttere pedig a teljes kilátástalanság” – mondja Csák Róbert addiktológus és szociológus. A szer rövid távon eufóriát, fokozott éberséget okoz, ugyanakkor gyakran jár szorongással, agresszióval, paranoiával. Gyorsan kialakulhat a pszichés függőség, valamint a tartós hangulati, kognitív és pszichotikus zavarok.

„Huszonöt éve dolgozom szerfogyasztókkal, de

szinte visszasírom azt az időszakot, amikor heroint meg spurit szúrtak az emberek, mert ott tudtam, hogy mire kell figyelni.

Ezeknél a dizájnereknél azt se lehet tudni, hogy mik pontosan” – mondja Kováts Virág szociális munkás. „A szerhasználat csak egy következménye a szegénységnek, kirekesztettségnek, stigmatizációnak, sokszor bántalmazó történet áll a háttérben, a megtartó szociális hálózat teljes hiánya mellett. Nincs más önjutalmazó eszközük” – mondja dr. Unoka Zsolt pszichiáter, a Semmelweis Egyetem főorvosa.

„A védőnők észreveszik-e, hogy a szülőnek is komoly segítségre van szüksége? Teszünk-e azért, hogy ezek a szülők megfelelő támaszt kapjanak, bekerüljenek egy olyan rendszerbe, ahol tartósan velük vannak, megmutatják nekik, hogyan kell a gyereket tisztába tenni, ha sír, akkor hogyan kell reagálni? Ezek a gyerekszülők maguk is el vannak veszve, itt kéne elkezdeni a drogprevenciót.”

„Ezek a fiatalok már csak áldozatai valaminek, ami velük történt. Még mielőtt eljutnának odáig, hogy autonóm döntéseket hozzanak, már kicsinálták őket” – mondja a pszichiáter, aki szerint a jelenség nem meglepő. „Mindenki maximalizálni akarja a gyönyört, és minimalizálni a szenvedést. De ők nem látják azt, hogy néha érdemes elviselni a frusztrációt és késleltetni az örömszerzést, mert akkor annak egy még nagyobb öröm, jutalom a következménye, nem látják, hogy van értelme fejlődni, tanulni.”

„Olyan emberekről beszélünk, akiknek semmilyen perspektívája nincsen, nem is tudnának munkát találni, még ha akarnának, akkor se. A jövőről való gondolkodás hiányzik, mert a tervezés önmagában stressz” – mondja Csák Róbert, aki a szerhasználat motivációjára is rávilágított. „Ez nem egy örömelvű szerhasználat, ez arra jó, hogy kiüsd magad.”

„Hogy tudsz ezeken a gyerekeken segíteni? Tudsz velük valamit kezdeni, fejleszteni, célokat megfogalmazni? Kijön a börtönből, aztán visszamegy, aztán meg csinál egy olyat, amitől már nem jön ki a börtönből.”

Nem a drog lett rosszabb

„Felnőttképzési programok? Ugyan már…” – mondja Száraz András szociális munkás, aki szerint a drogozásból nemigen van visszaút. „Húszévesen már lezárja magát, nem fog tudni tanulni, munkahelyre beilleszkedni, mert ez olyan idegrendszeri elváltozást okoz, ami visszafordíthatatlan, főleg, ha van egy alap pszichés probléma is, márpedig nekik aztán van bőven.”

„A pszichiátrián ugyan ellátjuk őket rövid távon, de itt társadalmi intézményes összefogásnak meg szemléletváltásnak kéne történnie. Mi tesszük a dolgunkat, de a pszichiátriának nem a problémakezelés kezdetének, meg nem is a végének kéne lenni” – mondja Unoka Zsolt.

„Vannak jó gyakorlatok Nagy-Britanniában, amikor a rendőr elviszi a szerhasználót, akkor ott van valami kapcsolat az ellátórendszerrel, próbálják utána az illetőt kezelésbe bevonni, és nem csak kiengedik legközelebb újra” – mond példát az intézményi együttműködésre Sárosi Péter, a Drogriporter üzemeltetője, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) társelnöke.

Szerinte a helyzet nem azért súlyosbodott, mert új, gyilkosabb drogok jelentek meg. „Elakadtak az EU-s pénzek, leállt a magyar gazdaság, romlik az életszínvonal, pörög az infláció, lakhatási válság van. Egyre több a társadalom margójára szorult, kilátástalanságban élő ember.”

„Nem tudjuk, hogy kik ezek a szerhasználók, milyen a hátterük, és nagyon nehéz őket megközelíteni. Soha nem kapcsolódtak a szociális ellátórendszerhez vagy a szenvedélybeteg-ellátáshoz, mert nem is tudják, hogy mi az, és ezáltal mi sem tudjuk, hogy lehetne őket becsatornázni ellátóhelyekre, mert egyszerűen edukálatlanok abból a szempontból, hogy hol lehet segítséget kérni” – mondja Galló Ramóna, a HepaGo csapat koordinátora. A HepaGo ártalomcsökkentő program, az utcán élő és szerhasználó embereknek biztosítanak HIV/hepatitisz-szűrést, tanácsadást és segítséget a kezeléshez jutáshoz.

Az ártalomcsökkentést mindegyik megnyilatkozó kulcsfontosságúnak nevezte, ahogy abban is egyetértettek, hogy a tűcsereprogram megszüntetése nagy károkat okozott. „Amíg volt tűcsereprogram, létrejött egy bizalmi tőke, ott lehetett egyáltalán elmagyarázni, hogy mi van, és hogy mi is egy ilyen szolgáltatás.

miközben ezekből a programokból lehetne tudni azt, hogy mit használnak, hogyan használják, és hogy kik is ők” – mondja Csák Róbert.

Azt, hogy milyen populációt érint a probléma, nagyon nehéz megmondani. „A Népligetben az utcai megkereső munkások mondták, hogy a klienseiknek körülbelül kilencven százaléka a gyermekvédelemből jön. Tudjuk, hogyan működik a gyermekvédelem, miért várjuk, hogy a végeredménye más legyen, mint az, hogy évről évre folyamatosan jön az utánpótlás a droghasználók meg a szexmunkások körébe” – mondja Sárosi Péter.

Részmegoldás

Konszenzus van a szakértők között abban is, hogy kellenének nem utcai, hanem zárt terek a szerhasználóknak. „Egy olyan teret kell létrehozni, ahova szívesen mennek be, ahol le lehet velük ülni beszélgetni, ki lehet alakítani valamilyen emberi kapcsolatot” – mondja Sárosi Péter. Használói szobákat kellene kialakítani, „ha körülnézünk külföldön, léteznek használói szobák, de nem tudom elképzelni, hogy itthon egy ilyen biztonságosan működtethető volna. Azt sem tudom, hogy erre a politikai, társadalmi környezet alkalmas-e. Túl sok az előítélet” – mondja Galló Ramóna.

Ártalomcsökkentésben a kerület is együttműködik a Spirál Felépülési Központ és a Józan babák nevű szervezettel, de Száraz András szerint ezek kevésbé hatékonyak. „Nem lehet a hagyományos munkavégzés keretei között egy ilyen feladatot elvégezni. Nem fognak bemenni egy irodába vagy egy szolgáltató helyre napközben, hogy ott beszélgessenek nyolctól négyig. Idősávoktól függetlenül kellene ezt csinálni, és nem is alacsony küszöbű, hanem szinte küszöbtelen szolgáltatásra lenne szükség, mert ezek az emberek a minimális szabályokat sem tudják betartani.”

Nem fognak maguktól segítséget kérni, „nincs motiváció, mert nincs meg a mélypont, amikor már külső segítséget akar kérni. Folyamatosan mélyponton vannak, a mi kereteink, ahogy mi gondolkodunk, számukra nem léteznek, kiszámíthatatlanok, erőszakosak, nincs önkontrolljuk.” Bacsó utcai lakóként Száraz András képben van a folyamatokat illetően: „mindenkinek van valahonnan ötszáz vagy ezer forintja, összedobják, megveszik, aztán mind elszívják. A pénz lopásból van, abból börtön lesz, onnan kijön, megint lop, drog, megint börtön, kész a körforgás.

Az alapanyagot megrendelik Kínából, itthon meg összemixelik az ügyesebbek,

de ez nem az a kristály, ami a Breaking Badben volt, ez sokkal erősebb még a heroinnál is. Volt egy díler, egy hétvége alatt megkeresett félmillió forintot. Reggel hatra már lement az utcára, mert amikor a fogyasztóknak kipattan a szemük, azonnal kell nekik az anyag, aztán délután négyre-ötre visszajönnek, mert elfogyott.”

A Rákóczi téren egy vakítóan narancsszínű pólós 13 éves forma srác tűnik fel. „Maga füves cigit szív?” – mutat tekert cigimre, miközben jó nagyokat slukkol gőzfelhőt árasztó valamilyen e-cigijéből. Honnan vetted a cigit? – kérdezem. A kínai piacról, mondja, de közben azt is elmondja, hogy 36 éves, saját háza van, és már nem jár iskolába. „A felnőttek nem szoktak iskolába járni.” Közben vissza-visszatér arra, hogy én füves cigit szívok, és azt mondja, hogy ő drogdíler amúgy. A gyerek valahogyan beszélgetni, „kapcsolódni” akart, de teljesen indifferens válaszai miatt nekem inkább a kínos hallgatás maradt. Mindenesetre ő olyan stádiumban van, ahol el lehetne még kapni. Kérdés, ki fogja ezt megtenni, megteszi-e valaki.

Nyitókép: Huszár Boglárka