Közösségi Költségvetés 2021

2021. november 17.

Fővárosi pénzből józsefvárosi célért – itt az új közösségi költségvetés!

Ugyan Közösségi Költségvetésre nevezték át, de idén is elindítja a Fővárosi Önkormányzat azt a pályázatát, amiben bárki adhat be kisebb vagy nagyobb közösségeket érintő, Budapesten megvalósítható ötleteket.

Azért keresztelték át közösségire,

mert a tavalyi év tapasztalatai arra mutattak, hogy egy közérthetőbb szót kell választani, ráadásul ez a kifejezés jobban lefedi azokat a célokat,

amelyek miatt eredetileg elindult ez a program. 

A tavalyi körnek már megvannak a nyertesei, az ötletek megvalósítása még épphogycsak elindult, de máris kiírták a következő pályázatot:  

november 1. és 2022 január 31. között lehet ötleteket leadni három kategóriában. 

Fotó: Huszár Boglárka

Akárcsak a tavaly, a kategóriák idén is a Zöld Budapest, Esélyteremtő Budapest és Nyitott Budapest, olyan ötlettel lehet pályázni, ami valamilyen módon érinti ezen témák valamelyikét, és alapvetően közösségi érdekeket szolgál.

https://jozsefvarosujsag.hu/reszveteli-koltsegvetes-hajlektalanokat-segito-otlet-nyert/

A főváros idén is 1 milliárd forintot tett félre az önkormányzati költségvetésből a lakók ötleteire. Néhány példa, hogy mivel nyertek tavaly: városi erdők, ivókutak, kerékpártámaszok, gyalogosátkelő az Astorián, legális graffitifal, autista szabadidős központ – lehet tehát egészen konkrét, adott utcát vagy teret érintő, és általános, egész kerületeket, városrészeket érintő ötlettel is pályázni. A beküldött ötletekre ezután szavazni lehet majd, akárcsak tavaly. 

Minden információ a jelentkezés menetéről, szavazásról és a program menetrendjéről itt található.

Nyitókép: otlet.budapest.hu

Kapcsolódó cikkek

No data was found

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.