Fekete napok a Kék Lóban

2025. október 29.

Fűszag, magánhelyszín, kereskedelem? – razzia volt a Kék Lóban

Szombat éjszaka rendőrök razziáztak a kerületi különlegesség Kék Lóban. A helyszínen marihuánaszag érződött, motozást, táskaátvizsgálást eszközöltek, hét emberrel szemben kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Szombat éjjel, éjfél körül rendőrök jelentek meg a Kék Lóban. A magát „magánművház”-nak tituláló Salétrom utcai szuterén „intézmény” vendégeit megmotozták, táskáikat átvizsgálták és tíz személyen gyorstesztet is végeztek: a vizeletminták hét esetben pozitívak lettek, így

a hét személyt előállították a VIII. kerületi rendőrkapitányságon

– mondta el lapunknak Szegedi Mátyás, a hely önkéntes hangosítója / pultosa / biztonsági embere, aki civilben jazzgitáros. Szegedi elmondása szerint drogkereső kutyát is bevetettek, azonban nem találtak a helyszínen kábítószert, csak egy, a dohányboltokban legálisan kapható grindert (dohányőrlőt).

A rendőrség lapunk megkeresésére azt írta, hogy lakossági, valamint önkormányzati jelzések alapján történt a szakhatósági ellenőrzés (a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Budapest Főváros Kormányhivatal Tűzvédelmi és Iparbiztonsági Főosztály, a Józsefvárosi Önkormányzat Hatósági Osztály és Közterület-felügyeleti Ügyosztály, valamint a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság részvételével).

A rendőrség szerint a helyszínen

erős marihuánaszag érződött,

ezért a rendőrök 55 embert igazoltattak, tíz fővel szemben kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak, amely hét esetben pozitív eredményt mutatott. Őket a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, és kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indult büntetőeljárás – írták válaszukban.

Magánrendezvény-helyszín vagy nyilvános hely?

„Fergetegesre sikerült az ijesztgetés és a ledominálós játék a negyedik összevont hatósági magánlaksértés keretein belül” – írja a klub a Facebook-oldalán (nem nyilvános posztban), magánlaksértésként pedig azért értékelik a helyzetet, mert a hely csak tagsági jogosultsággal rendelkező személy által látogatható.

A rendőrségi akció tekintetében

nem teljesen mindegy, hogy a Kék Ló minek minősül.

A pincehelyiséget Gasner Márk, a Kék Ló főemberének cége, a Blue Horse Cultural Kft. bérli egy magánszemélytől, az italfuvarozással foglalkozó cég ezután adja ki a helyiséget a Kék Lónak szívességhasználati szerződéssel csak privát rendezvényre, a hely ezért ezen a kft.-n keresztül szerzi be az italokat.

Ezért a Kék Ló

nem minősül nyilvános szórakozóhelynek,

a házigazdák önkéntesek, akik előre megrendelik az italokat a vendégeknek, akiktől ezt az összeget kérik aztán el – tájékoztat Gasner Márk.

Jogász: a rendőrségnek több jogalapja is lehetett a belépésre a Kék Lóban

A rendőrség jogszerűen is beléphetett a Kék Ló területére – ez attól függ, hogy a helyet jogi szempontból magánlakásnak vagy közforgalmú területnek kell-e tekinteni –, mondta el megkeresésünkre Moldova Zsófia jogász.

A szakértő szerint „ha a Kék Ló területét magánlakásnak tekintjük, akkor a rendőrségi törvény alapján a rendőr alapesetben csak akkor léphet be, ha az ingatlan tulajdonosa vagy használója beengedi, illetve ha határozattal utasították az intézkedésre”.

Hozzátette ugyanakkor, hogy ez alól vannak kivételek is. „Az előbbiek hiányában is jogszerűen léphet be a rendőr magánlakásba, ha a törvényben meghatározott okok fennállnak” – magyarázta Moldova. Ilyen ok lehet például, ha az intézkedés célja

„bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, megszakítása vagy büntetőeljárás terheltjének elfogása és előállítása”.

A jogász hangsúlyozta, hogy „az intézkedést már önmagában a bűncselekmény gyanúja is jogszerűvé teheti”.

A „gyanú” fogalmát a jogász úgy magyarázta: „a rendőrség valamilyen információ alapján feltételezheti, hogy az adott helyen bűncselekményt követnek el” – ilyen információ lehet például „lakossági bejelentés vagy

a rendőrök által tapasztalt szag”.

Ha viszont a Kék Ló területét nem magánlakásnak, hanem nyilvános helynek tekintjük, a jogi helyzet egyszerűbb: „A rendőr a feladata ellátása során jogosult belépni oda, a törvény pedig nem határoz meg további feltételeket” – mondta Moldova Zsófia.

A szakértő arra is kitért, hogy az előállítás mikor kötelező a hatóság számára. „A törvény kötelezővé teszi az előállítást abban az esetben, ha valakit bűncselekmény elkövetésén tetten értek – például, ha illegális szert találtak nála.” Ugyanakkor – tette hozzá – „nem kötelező, de a rendőr előállíthatja, vagyis

beviheti azt is, aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható”.

Ez vonatkozhat például olyan személyre is, „akinél nem találtak tiltott szert, de viselkedése alapján valószínűsíthető, hogy fogyasztott ilyet, és a rendőrök mintavétel céljából előállítják”.

Erre panaszkodott egy Kék Lóban tartózkodó előállított személy is, akinek a telefonjából ráadásul a rendőrség kitöröltette az intézkedésről készült videófelvételt is.

Nemcsak a rendőrség, hanem az önkormányzat is részt vett az akcióban

Nem csupán a kábítószer-fogyasztás volt a problémája a kivonuló hatóságoknak: az önkormányzat azért vett részt az akcióban, mert szerinte

a helyen kereskedelmi tevékenységet folytatnak.

Kérdésünkre a helyhatóság részéről az a válasz érkezett, hogy korábbi ellenőrzéseik alkalmával megállapították, hogy az ingatlanban ellenérték fejében termékeket forgalmaznak, tehát kereskedelmi tevékenységet végeznek, ez pedig „bejelentésköteles tevékenységnek minősül, melyet a jegyzőnél kell megtenni”.

Ezzel az állítással nem ért egyet Gasner. Elmondása szerint a korábbi ellenőrzések során történt egy konkrét intézkedés, melynek során italokat foglaltak le, de ezeket az italokat a napokban szolgáltatták vissza a Kék Ló csapatának: „a NAV is belátta, hogy nincs igazuk, amikor azt mondják, hogy itt kereskedés zajlik” – kommentálta az esetet Gasner, ellentmondva az önkormányzat álláspontjának.

Gasner Márk elmondása szerint a közeljövőben egyeztetni fog a kerületi jegyzővel.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.