A Puskin utca 6. impozáns homlokzata az elhagyatottságával hívja fel magára a figyelmet. A leláncolt kapu piszkos ablaküvegén bekukucskálva azt látjuk, udvarát már jóformán benőtte a gaz. Pedig nem volt mindig ilyen nagy a csend, az 1900-as évek elejétől a 40-es évekig itt működött a Sörkatakomba, vitéz Kecskés László sörkertje. Akkor még Eszterházy volt az utca névadója.

1950-től az Éttermi és Büfé Vállalat székhelye lett a ház. Az államosított büfék és eszpresszók adták a népi vállalat alapvagyonát. Eleinte az ún. súlyponti építkezések helyszínein – Dunapentele, Inota, Sajóbábony stb. – dolgozó munkások ellátása volt a feladatuk, de ők működtették a színházi, közületi és strand büféket (mint a Palatinus, Dagály, Rudas), a sportpályák területén lévő kantinokokat és a Népstadion büféhálózatát is, valamint a mozgó büfékocsikat az április 4-i és május 1-i felvonulásokon.
Később éttermekkel bővültek, így többek között a Kis Royal, az Abbázia, az Emke, a Baross kávéház is hozzájuk tartozott, de még a MALÉV nemzetközi járataira is ők szállítottak ételt. 1964-ben az igazgatóságot sikkasztáson kapták, az elhíresült Ónody-ügyről a Beszélő számolt be.

Az egykori Eszterházy utca 6. alatti tipikus pesti egyemeletes polgárház 1810 körül épült kora klasszicista stílusban. Az első magyar gyerekkórháznak adott helyett, melynek alapítója és főorvosa dr. Schöpf-Merei Ágost volt. A XX. század fordulóján a kórház már nem használta, eladták, itt nyitott a Sörkatakomba néven közismertté vált söröző, ennek csillaga nem sokkal 1945 után áldozott le. Pedig milyen jó helyen van, pont szemben a Trefort-kerttel, csak átugrana a szomjas diák.
Kérdésünk: Vajon milyen feliratot rejt a kék műanyagtábla?
Korábbi Időbélyeg posztjaink itt találhatók.
Marton Réka Zsófia Zsibváros című blogján további képeket láthat a Budapestre rakódó idő vizuális nyomaival.
Interjúnk Marton Sophie-val.