Karácsonyi gyűjtés rászoruló családoknak

2024. december 19.

Gyümölcsöt juttatnak a rászorulóknak​

Október óta önkormányzati képviselő Oláh József a Momentum színeiben. Mintegy 20 évig volt roma önkormányzati képviselő a Pest megyei Kakucson, ugyanitt települési képviselő, majd polgármesterjelölt, 2006-ban, az SZDSZ színeiben Pest megye 14. számú választókörzet egyéni országgyűlési képviselője – nem tapasztalatlan tehát a politikában. Szociális munkás, a Koszorú utcában található LÉLEK-Pont vezetője, nemsokára kulturális antropológiából diplomázik. Hátrányos helyzetű családoknak is szervez karácsonyi gyűjtést – immár 22 éve.

Oláh József, a 12-es választókerület képviselője jelenleg egy, a Hátrányos Helyzetű Családok Karácsonya 2024 című programot visz: gyümölcscsomagokat juttatnak el a rászorulóknak. „Nehéz szociális helyzetük miatt ezek a családok, nem vagy csak alig esznek ilyet, így 22 éve gyümölcsökkel teli csomagok landolnak tőlünk a karácsonyfájuk alatt.” A jótékony akcióba bárki beszállhat, mi azonban arra is kíváncsiak voltunk, hogyan értékeli a kerület, illetve a hozzá tartozó körzet helyzetét és problémáit, ezért ezekről is megkérdeztük a képviselőt. A kampány számlaszáma megtalálható a képviselő személyes közösségi oldalán a december 12-i posztban.

Roma emberként a kerületi cigányság életére is figyelmet fordít a körzetét illető feladatok mellett, erre sokéves civil, jogvédő munkája is predesztinálja (Oláh József a Roma Büszkeség Napjának egyik szervezője, az Idetartozunk egyesületben pedig Setét Jenőnek, a kerület díszpolgárának, a 2 éve elhunyt roma aktivistának egyik fő munkatársa volt).

„Ezek után nem véletlen, hogy a kerület vezetése kikéri a véleményemet romaügyben.”

A romákat érintő egyik legfőbb problémaként azt azonosítja, hogy a romák nem jutnak hozzá a minőségi szolgáltatásokhoz: „mindegy, hogy hol él a roma, a nyolcadik kerületben vagy Ózdon, nem jut hozzá a minőségi egészségügyhöz, a minőségi oktatáshoz, a megfelelő szociálpolitikai struktúrához. Ha kiépítünk egy olyan rendszert, amiben a romák és a hozzájuk hasonló státuszú nem romák hozzájutnak az egészségügyhöz, a szűrőprogramokhoz, a szociális ellátásokhoz, a lakhatási lehetőségekhez, akkor ezekkel a pluszokkal tudunk azokon a mutatókon javítani, amik jellemzik Józsefvárost. Hiszen például a romák 10-15 évvel előbb halnak meg, mint a nem romák.”

Szerinte a józsefvárosi szociális jelzőrendszer alkalmas arra, hogy eljuttassa a rászorulókat például az egészségügybe: „ha beteg, akkor nem megy el, vagy csak egy végső stádiumban az orvoshoz, ezért el kell őt oda juttatni. A romák jellemzően szív-, érrendszeri és légzőszervi problémákkal küzdenek. A szegény ember megveszi az olcsó zsírt, szénhidrátot, a tüdeje meg azért rossz, mert penészes, levegőtlen lakásban él, ezeket kell kihangosítani.” Ehhez a kerületi Roma Önkormányzattal (RÖ) is szorosabb együttműködést építene ki: „informálisan kerestük egymást, és jeleztem, hogy nyitott vagyok arra, hogy beszélgessünk arról, hogyan tudunk együttműködni. Nagy az elvárás a cigány közösség részéről, hogy a RÖ nagyobb nyitottságot tanúsítson minden roma közösség felé, ne csak a kerítésen belüli zenészcigányok irányába.”

Tarka körzet, egyedi problémák

Oláh József körzete heterogén, a Századosnegyednek egészen mások a problémái, mint például a Teleki térnek: „a Századosban a parkolással van probléma, és hogy amikor a Puskás Arénában rendezvények vannak, a nagy átmenő forgalmat lassítani kell. A Százados és a Hős utcában a Déri Miksához hasonló közösségi fejlesztést hoznánk létre ennek érdekében.”

Nagy probléma még szerinte, hogy nincs rekreációs lehetőség a környéken:

„olyan infrastruktúrát, közlekedési és parkolási lehetőségeket kell teremteni, amely vonzó lehet egy befektetőnek arra, hogy létrehozzon valamilyen közösségi teret”.

A Teleki térnek és a Kerepesdűlőnek megint más kell: „szeretnénk egy gyorsreagálású köztisztasági akciócsoportot létrehozni, a színpadot a Teleki téren restaurálni (erre már Pikó András is ​ígéretet tett a közmeghallgatáson – a szerk.), és a fővárossal aktívabb együttműködést a Fiumei úton lévő park ügyében”.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.