Van kiút a hajléktalansorból

2021. október 05.

„Ha valaki lehetőséget kap, éljen vele, mert van értelme”

A hajléktalanságra sokan egyirányú utcaként tekintenek. Találkoztunk Jánossal, aki sikeresen visszatolatott ebből az utcából, kapott egy esélyt, és élni tudott vele. Ma már a Kőbányai út 22. szám alatti bérház egyik lakója.

János egyházi alkalmazott volt, gondnokként dolgozott kötetlen munkaidőben. Óbudán egy szolgálati lakásban élt, amit a templomigazgatóságtól kapott. Aztán – azt mondja, saját hibájából –, elveszítette az állását, vele a lakhatását is. Öt évig élt a budai erdőkben, alkalmi munkákat vállalt. „Nem mondhatnám, hogy olyan rosszul éltem ott kint. Gázom, villanyom is volt, de még párom is.”

Persze az egészségi állapota leromlott, de a szabadság, hogy a budai erdőben élt, szerinte különleges volt. Úgy látja, a szociális munkások láttak benne fantáziát, ezért kötötték őt össze a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) munkatársaival, ők segítették beköltözését a Kőbányai úti szállóba.

Fotó: Takács Mária

Van kiút

Az önkormányzat nyilvántartása szerint a Kőbányai út 22. alatti lakótömb 156 lakásában összesen 280 fő lakik, a lakások felében hajléktalan múltú emberek élnek, de szám szerint kevesebben vannak, mint a „régi” lakók. Az Utcáról bérlakásba a Fővárosban program során 20 lakást tettek lakhatóvá, a beköltöztetetteknek együttműködési megállapodást kellett aláírniuk, és lakhatási, intenzív szociális és mentálhigiénés ellátást kaptak. 2020-ban további 71 lakást foglalhattak el az újonnan beköltözők. Az új lakókat úgy választották ki, hogy képesek legyenek a számláikat fizetni és életvezetésük is alkalmas legyen a lakóközösségbe való beilleszkedéshez. A lakókat a szociális munkások számos területen segítik, írja a BMSZKI összefoglalója.

Fotó: Takács Mária

Lakásátalakítás és egyéb tervek

Jánosnak mára kialakult az életritmusa. A munka és a lakással kapcsolatos teendők lefoglalják, de televíziója és internete is van otthon. Most egy CNC-műhelyben dolgozik, amit nagyon szeret, bár a 12 órás műszakok nem éppen könnyűek, mégis motiválja őt a munkája. A beköltözésekor lakbértámogatást, ételt, tisztítószereket, mosógépet, mikrót is kapott. Az a terve, hogy a konyhából fürdőszobát alakít ki – eredeti szakmája kőműves, szeret bütykölni, majd megcsinálja maga. Az eredetileg félkomfortos – fürdő nélküli – lakás átalakítására már az engedélye is megvan.

„Egyre jobban érzem itt magam, bár amit látok, az sokszor lelombozó, ezért van, amire nem figyelek inkább oda” – mondja János. Lakik vele szemben egy vak néni, jó viszonyban vannak, János segít neki, amikor épp kell. Nem határolódik el senkitől, de nem is keresi a társaságot. Köszön mindenkinek, és cigit is ad, ha kérnek tőle. Problémák vannak a házban: sokan széthagyják a szemetet, csikkeket, bejönnek idegenek a lépcsőházba, van, aki ott is éjszakázik. „Zárni kell a kapukat és mindent, de ahhoz kulcsot is kell magunkkal hordani.” Nem tudja, hogyan lehetne megértetni a nemtörődöm emberekkel, hogy jobban figyeljenek. Szerinte, ahogy neki is sikerült, más is változtathat, csak ahhoz mindenkinek akarni és tenni kell.

„Én azt mondom, hogyha valaki lehetőséget kap valamire, akkor próbálja meg. Engem is győzködni kellett, és amikor megléptem, akkor jöttem rá, hogy van értelme.”

Címkép: Takács Mária

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.