A hetedik kerületben nevelkedtél, de nem idegen tőled a nyolcadik sem.

Józsefvárosban kezdtem el az első osztályomat, és egy időben a Népszínház utcában laktam. A közeli téren kezdtem el énekelgetni, bontogatni a szárnyaimat. Nagyon fontos az életemben a kerület.

Mikor dőlt el, hogy ha törik, ha szakad, te minden áron énekesnő leszel?

Amióta az eszemet tudom, énekelek. Óvodásként nagyon féltem, és azzal tartottam magamban a lelket, hogy az óvoda kapujáig énekeltem. Az óvónők egybehangzóan állították, ha felnövök, énekelni fogok. Családi anekdota, hogy a szülésznő az édesanyámat azzal nyugtatgatta, hogy szépen megcsinálom a kislány köldökét, mert énekesnő vagy táncosnő lesz belőle. Nem sokat tévedett.

Nem tartottál az énekesi pálya nehézségeitől, a család, a barátok nem akartak lebeszélni?

Édesanyám kereskedő, kétkezi munkás volt, nem volt járatos ezekben a dolgokban. Annyit tehetett, és szerintem ez a legtöbb egy édesanya részéről, hogy hitt bennem, támogatott, a kisebb-nagyobb sikereimet örömmel fogadta. Gyerekként nem sejtettem, hogy milyen nehézségeket tartogathat a zenei pálya, és érettebb fejjel nyilván sok döntést másképp hoztam volna meg.

A serdülőkor mindenki életében érzékeny időszak, a kamasz ki van téve a külvilágnak, könnyen sérülhet. A nagy siker megfosztott valamitől kamaszkorodban?

Rögös utakon jutott el a Fekete Vonat az országos ismertségig. Tulajdonképpen nem bántam meg semmit, általában ez nem jellemző rám. Egyedül azt sajnálom, hogy nagyon fiatalon kerültem bele ebbe az egészbe, és boldog-boldogtalan bántott, kihasználta a tapasztalatlanságunkat, visszaélt a naivitásunkkal. Azt mondanám, hogy alakult, ahogy alakult. Hiszek abban, hogy minden okkal történik az életben, és a szerzett tapasztalatok nélkül nem lennék az, aki most vagyok. A nyugalom nem az én terepem. Szeretem a zsongást, a megoldásra váró feladatokat, a kihívást.

Mit jelentett neked akkoriban, és mit jelent most a cigányság, hogyan nézel szembe a származásoddal?

Édesapám egyiptomi, azonban az édesanyámnak olyan hófehér bőre volt, hogy az iskolában azt mondták, ne hazudjam, hogy én cigány vagyok. A cigányok nem fogadtak el teljes értékű cigánynak, a magyar társadalom sem magyarnak, és az egyiptomi ágon szintén ez történt. Amikor egy kicsit nagyobb lettem, a helyére került az identitásom. A Fekete Vonat feloszlása után külföldön kerestem állást, ahol is magyarként tekintettek rám, nem volt különösebb megkülönböztetés. Tapasztalom, hogy Magyarországon nem annyira jellemző a muszlim háttérrel jött emberekre, hogy sikeresek, és én azért dolgozom, hogy a romaságnak és az édesapám oldalának is meglegyen a maga büszkesége.

Szüleid elváltak, te Magyarországon születtél. Foglalkoztatott az egyiptomi kultúra?

Nekem az iszlám mint vallás nagyon szimpatikus. Ebben a kultúrkörben, ahogy a romáknál is, szörnyen fontos a család, tehát az egyiptomi és a cigány kultúrám összeér, meglepően sok a hasonlóság a két nemzetiség tradíciói között. Mindig érdekeltek a felmenőim, a gyökereim, hogy tudjam, honnan jöttem, és megértsem, ki vagyok én.

Gyerekkorodban megfordultál cigány gyermekeknek szervezett táborokban. Szemléletformálóan hatottak rád az ott szerzett ismeretek?

A roma elit két kiváló képviselője, Daróczi Gyula és Balogh János kötelességüknek tekintették, hogy a hátrányos helyzetű cigány fiatalokat megismertessék a hagyományaikkal. Így kerülhettem el cigány táborokba, ahol énekelhettünk, táncolhattunk, találkozhattunk a kultúránkkal. Anyukám nem volt az a tipikus cigányzenét hallgató, ő a jazzt szerette, az identitásom és zenei ízlésem alakulása nem az otthoni környezet hatására formálódott.

Van előnye, netán fölénye a kisebbségi létnek?

Alapvetően az hatalmas kuriózum, hogy egy családban az anya és az apa származása eltérő. A saját példámon is tapasztalom, hogy rengeteg munka áll ezek előtt a családok előtt, hiszen a férjem félig magyar, félig zsidó, és hát van mit megismernünk a másik kultúrájából, hogy jobban megértsük egymást. De azon a véleményen vagyok, hogy a szeretet elmossa a kulturális különbségeket. Hogy valaki a származása okán több, jobb vagy tehetségesebb, ezt én nem hiszem. A szívünkön keresztül mutatkozik meg, hogy milyen emberek vagyunk.

„A cigányság kollektív áldozata a hátrányos faji megkülönböztetésnek”, írta Zsigó Jenő. Nemegyszer nyilatkoztad, hogy ért rasszista támadás. A faji alapon ért megkülönböztetést hogyan dolgoztad fel?

A mai napig nem jutottam rajta túl. Úgy vagyok vele, hogy igyekszem a személy mögé tekinteni, miért mondhatja, amit mond, mi a valós indítéka, vajon nem egy-egy korábbi, tévesen kódolt sérelmére vezethető-e vissza a rasszizmusa. Egyszer verbálisan azzal bántottak, hogy elküldtek Pakisztánba, máskor muzulmánnak csúfoltak; részben elszomorít, részben kinevetem. Gondolj bele, milyen borzalmas egy olyan ember élete, aki általa személyesen nem ismert emberek alá írogat személyeskedéseket, trágárságokat, sértegetéseket. Próbálom megérteni őket. Nem könnyű, de így sikerül egészségesnek maradnom.

A Fekete Vonat indulásakor volt benned félelem, hogy sikerül-e egyedüli nőként tekintélyt kivívnod a zenésztársaid előtt?

Zeneileg az első pillanattól egymásra hangolódtunk. Voltam annyira önérzetes, hogy nem hagytam magam. (Nevet.) Közösen hoztuk meg a döntéseket, Junior és Beat tisztelettudóak voltak, a kisebb súrlódások ellenére elfogadták, hogy egy zenekar csapatmunkán, kompromisszumon alapszik.

Hogyan látod, mi volt a Fekete Vonat sikerének titka?

Junior receptje kívánkozik ide: a siker titka az, hogy romák vagyunk. (Nevet.) Komolyra fordítva: az őszinte gyerekszáj tette az egészet hitelessé, a szövegeket valódivá. Élettapasztalatainkból, élményeinkből táplálkoztak a dalok. Mindenki, cigány és nem cigány közönség könnyen azonosulhatott velük. Fel akartuk ébreszteni a társadalmat, hogy mi is itt vagyunk, ugyanúgy tudunk zenélni, kommunikálni, mint a nem cigányok.

Dalaitok tartalma most is érvényes.

Most még aktuálisabbak, mint valaha. Anyukám gyerekkoromban azt mondta, nektek már jobb lesz. Gyerekként elhittem, majd az évek múlásával egyre pesszimistább lettem.

Van ebben felelőssége a cigányságnak?

Abszolút! Naiv reményem, hogy egyszer eljutunk oda, hogy a cigányság teljes egészében bekerülhet a munka világába, normálisan adót fizethet, magyar emberré válhat. Több száz év után épp itt volna az ideje, hogy mindkét népcsoport nyisson egymás felé. Abban, hogy itt tartunk, nagy szerepet játszik a média: tudatosan manipulál, bonyolult dolgokat egyszerűsít le, sajátít ki.

Koncertjeitek közül melyik volt neked különösen emlékezetes?

Fontos koncertek vannak a hátunk mögött, nem tudnék csak egyet kiemelni. Talán a legelső fellépést említhetem: a Kalyi Jag előzenekara lehettünk, én kértem meg a szervezőket, hogy hadd lépjek fel Juniorral és Beattel közösen. Belementek. A többi már történelem.

Hogyan nézel a januári fellépés elé?

Tiszta szívből készülök a koncertre, ennyi év kihagyás után ez a fellépés a Fekete Vonat karrierjének csúcspontja. Akár követi újabb koncert, akár nem, már megérte, hogy élőben, zenekarral adhatjuk elő a három lemezünkön hallható dalokat, reményeim szerint nagyszámú közönség előtt.

Részt veszek egy blueszenekarban, és a későbbiekben velük szeretnék egy négydalos EP-t elkészíteni, ám egyelőre minden időmet a koncertre készülődés tölti ki.

Mondanál a Fekete Vonat világszemléletére emlékeztető, az általatok képviselt hagyományt magában foglaló formációt, együttest?

Akárhogy töprengek rajta, nem tudnék hasonló zenekart említeni. Nálunk óriási pluszt jelentett, hogy bennünket hajtott a társadalmi küldetéstudat, hogy tegyünk valamit a cigányságért, leromboljuk az előítéletek falait, megmutassuk, hogy igenis érünk valamit. Manapság ez a szándék nincs meg a fiatalokban, a pénz, a siker, a népszerűség mindennél előbbre való. Hiányzik a magyar zenei palettáról az a zenekar, amelyik odamondós, merész, és ami a szívét nyomja, azt bátran, határozottan, erőteljesen a világba kiáltja, ahogy annak idején azt mi csináltuk.

Szerző: Ayhan Gökhan, Fotók: Mohamed Fatima archív