A Civil Kollégium Alapítvány (CKA) még januárban indította el azt a képzést, melyben a választás iránt érdeklődőket és aktivistákat oktattak egy Tiszta szavazás nevű workshop keretében. A téma a választások tisztasága volt, és a CKA munkatársai mellett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza, Döbrentey Dániel, a Political Capital (PC) választási szakértője, László Róbert és az aHang segítette a sajtó munkatársait is eligazítani a választással kapcsolatos kérdésekben.

A választási visszaéléseknek sokféle formája van, egyeseket a törvény is szentesített. Ezeknek csak törvénymódosítással lehetne elejüket venni. Ilyen visszaélések:

• A manipulált választókerületi térképek, melyeket a törvényhozók a hatalomban maradásuk érdekében szabnak át. A szakirodalomban gerrymanderingnek nevezik ezt egy 19. századi amerikai alelnök, Elbridge Gerry után, mivel ő volt az egyik első politikus, aki ezt a módszert alkalmazta.
• A külföldről szavazó magyarok diszkriminációja magyarországi lakcím alapján. Azok a külföldön élő honfitársaink, akik rendelkeznek magyarországi lakcímmel, ha nem tartózkodnak itthon, akkor csak a külképviseleteket szavazhatnak. Például az Egyesült Királyságban, ahol több százezer magyar él, erre csak Londonban, Manchersterben és Edinburgh-ban van mód, így sokaknak rengeteget kell utazni ahhoz, hogy élhessenek demokratikus jogaikkal. Őket nem illetik meg azok a jogok, mint a kettős állampolgárságúakat, hogy levélben szavazhassanak.
• A levélszavazás anomáliái. A környező országokban kisebbségben élő kettős állampolgársággal rendelkező magyarok névjegyzéke nem friss, valaki akár 10 évvel a halála után is szerepelhet rajta, így a nevére érkezett szavazólapot más is kitöltheti, nincs mód ennek az ellenőrzésére (erről írt a Szabad Európa is). Ráadásul ezeket a szavazólapokat, melyeket hetekkel korábban küldtek ki a választás előtt, nem csak postai úton lehet elküldeni, azok begyűjtését olyan szervezetek végzik sokszor, melyek politikailag valamelyik oldal felé erősen elkötelezettek vagy kiszolgáltatottak. (Erdélyben pedig félig elégett nem-kormánypárti szavazatokat találtak.)
• A nemzetiségi mandátumot is rosszul szabályozzák, hiába van ugyanis 13 nemzetiségi önkormányzat, matematikailag csak kettőnek van esélye a parlamentbe juttatni az emberét, a német és a cigány kisebbségnek (utóbbinak most nem lesz listája). Arról nem is szólva, hogy nemzetiségenként egyetlen lista van, ami megint csak nem a demokratikus versengést segíti elő.
• Korlátlan kampányolás a kormányoldalon. Már a korábbi választások esetében is megfigyelhető volt, hogy a kormány a kormányzó párt kampányát támogatja az üzeneteivel, és a közmédia sem látja el a feladatait a törvényben foglaltak szerint a kampányidőszakban (sem). Az ellenzéki pártok egy alkalommal 5 percnyi bemutatkozási lehetőséget kaptak, így sérül az a demokratikus elv, hogy a választópolgárok megismerhessék az induló pártok programját.
   

A választási visszaélések más formái már törvénybe ütköznek, de nem feltétlenül tetten érhetők, és ezek egy részét szintén nem lehet törvénymódosítás nélkül orvosolni.

Ilyen például a kampányfinanszírozás témája. Lehet tudni, hogy a versengő pártok nem feltétlenül tartják magukat ahhoz a törvényi kerethez, melyben működniük kellene. A pártfinanszírozás egyébként is állandó rákfenéje közéletünknek a rendszerváltás óta, de az éppen hatalmon lévő pártoknak érthető (?) okokból soha nem állt igazán érdekében ebben rendet tenni. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hivatott ellenőrizni, hogy a versengő pártok vajon tényleg annyit költenek-e a kampányra, ahogy az a törvényben rögzítve van. Vannak olyan versenyzők, akik csupán a Facebookon nagyobb összeget költenek el politikai hirdetésekre ilyenkor, mint amennyi a teljes kampánykeretük lenne. Erre ugyan az ÁSZ azt mondja, hogy a közösségi médiában megjelenő tartalmak is beletartoznak a kampányidőszakban az egyéni jelöltekre egyenként 5 millió forintban meghatározott maximális kampányköltségbe, de ezt úgy lehet kicselezni, hogy nem a pártok vagy jelöltek fizetnek olykor Facebook-hirdetéseket, hanem magánszemélyek, vállalkozások, sajtó- és propagandatermékek vagy (ál)civilszervezetek.

A Szabad Európa követi a Facebookos kampányköltéseket, folyamatosan frissítik adataikat az alábbi cikkben.

Ugyancsak problémás, hogy a politikai jelöltség motivációja egyeseknek anyagi haszonszerzést jelent. A kamupártok problémáját még mindig nem rendezte a törvényhozás, így történhet meg az is, hogy olyan jelölt gründolt pártot idén is, aki a 2018-as választáson nem érte el az 1%-ot, mégsem fizette vissza a mai napig azt a kampánytámogatást, melyet az állam biztosított a részére. Például a 2018-ban versenybe szálló Közös Nevező Párt: vezetője most egy újonnan létrehozott formációval indult el a választásokon és állított országos listát, pedig csak 0,07%-ot ért el négy éve, és 153 millió Ft-ot kapott a kampányra az államtól, azaz közvetetten az adófizetőktől. Ezt a pénzt a mai napig nem fizette vissza, mégis indulhat a 2022-es választásokon.

A választási visszaélés egy másik formáját voksturizmusnak nevezik, amikor emberek fiktív lakcímekre jelentkeznek be tömegesen a választás előtt, hogy az adott választókerületben az eredményeket megmásíthassák. Ezeket az embereket általában szervezetten szállítják buszokkal a szavazás helyszínére. Több ilyen esetet is ismerünk 2018-ból, akkor az ukrán határhoz közeli településeket volt ez megfigyelhető, hogy kárpátaljai magyarokat mozgattak ilyen formában, olyan is volt, hogy egy roskadozó ingatlanba kétszázan is be voltak jelentve hivatalosan. Ez egyértelműen választási csalásnak minősül. A TASZ és a Political Capital azzal igyekezett az ilyen visszaélések megakadályozni, hogy adatigénylési pert indított, melyben az idősoros névjegyzéki adatok visszakövethetők.

A Hír TV 2018. április 10-i tényfeltáró videója a voksturizmusról itt tekinthető meg.

Ugyancsak törvénysértő, amikor kiszolgáltatott emberek választójogával élnek vissza. Ilyen az, amikor a közmunkásra ráparancsol egy polgármester, hogy elveszíti a munkáját, amennyiben nem úgy szavaz, ahogyan azt elvárja. De nemcsak a közmunkások körében tapasztalhatók ilyen jelenségek, a közszféra számos szegletéből ismerősek az ilyen történetek.

Tanulságos példa a fentiekre az Átlátszó borsodi riportja 2014-ből.

Nem megengedett a láncszavazás sem, amikor úgy szervezik meg a szavazást, hogy az emberek nem a saját szavazólapjukat dobják az urnába, hanem valaki kihozza a sajátját, amire ráírják a választani kívánt pártot és jelöltet, majd a következő embernek azzal kell bemennie szavazni, és ki kell hozza a saját üres papírját az őt követőnek. Ez egyértelműen

A mozgóurnás szavazásnál ugyancsak lehetőség van a manipulációra, ezért is igyekeznek a pártok két szavazóbiztost is jelölni egy választókörbe: amíg az egyik folyamatosan jelen van a helyszínen, addig a másik el tud menni a mozgóurnával, hogy felügyelje, nem történik-e csalás.

Sokan hiszik azt, hogy a kampánycsend intézménye még mindig él. Ennek azonban a legtöbb pontját már korábban törölték, így a korábbi szabályozásnak csak egyes elemei maradtak meg. Továbbra is tilos kampányolni a szavazás napján a választókör 150 méteres környezetében, nem lehet pártlogókkal és szimbólumokkal megjelenni a választókörnél, és tilos a szavazásra történő szervezett szállítás vagy étel-ital adása. A médiában azonban továbbra is lehet kampányolni a választások napján is.

Cikkünk második részében azt fogjuk bemutatni, hogyan lehet fellépni a választási csalások ellen, milyen lehetőségei vannak a csalást tapasztaló állampolgároknak, a szavazóbizottságokba delegált tagoknak és a választási megfigyelőknek.

Nyitókép: Huszár Boglárka