A hosszú éveken át, 2019 óta elhúzódó, több mélypontot is átvészelt Orczy úti zebra elkészültének alkalmából a Józsefvárosi Önkormányzat nem csupán holmi gyors átadóval készül:
a kerület első Zebraünnepét szervezi meg,
amire sok szeretettel hívja és várja a lakosságot.
Az esemény nem máshol, mint a vadonatúj Orczy úti zebránál – a Kőris utca és az Orczy út találkozásánál – lesz augusztus 31-én este 18 órai kezdettel. A köszöntőbeszédek és a zebrán való közös átsétálás után a Gólya tetőteraszán állófogadást is tartanak. Az ünnepségről bővebben itt olvashatnak.
„Amikor ez a zebra megvalósul, akkor szerintem
irgalmatlan nagy bulit fogunk csapni körülötte”
– mondta Rádai Dániel alpolgármester a február 23-i képviselő-testületi ülésen, és ki tudja, akkor talán már ő maga is elhitte, hogy az Orczy úti zebra végül tényleg megépül és ráadásul még az idén át is sétálhatunk rajta, így a „buli” sem maradhat el.
Kis zebratörténelem
Az Orczy úti zebra megépítése a lakosság több évtizedes igénye volt, 2019-es kampányában az Orczynegyed akkor megválasztott MSZP-s képviselője, Camara-Bereczki Ferenc Miklós ígéretet is tett a megvalósítására.
Aztán hamarosan kiderült, az Orczy út – Kőris utca torkolatához közel eső zebra ötletének megvalósítása nem lesz fáklyás menet. Először is jött a járványhelyzet, vele a kormányzati elvonások. Minthogy az Orczy út a Fővárosi Önkormányzat kezelése alá tartozik, az Orczy csomópont kiépítése a BKK projektje, a cég a kivitelező, a zebra megépítésének költségei is a fővárost terhelték volna.
Egy 2021-es lakossági fórumon Rádai Dániel alpolgármester azt mondta, a tervek 2020-ra meg is voltak, ám a fővárosnak nincs pénze a zebrára, a kerület költségvetéséből és az ALDI támogatásával mégis összehozzák. Akkor arról szólt a fáma, hogy pár hónapon belül elkészül, és ugyan lámpa nélküli lesz, de így nem 50 millióba kerül majd, hanem csak a felébe.
2022 elején, amikor rákérdeztünk Rádainál, hogy áll a zebra ügye, már arról számolt be, hogy 50 millió forint lenne lámpák nélküli megépíteni, ha azonban a Közlekedési Hatóság nem hagyja jóvá így, és mégis kellenek közlekedési lámpák, akkor 30 millióval nagyobb összeggel kell számolni.
A nyárra kiderült, nem úszhatók meg a lámpák, mivel az útszakaszon egyenesen haladó, kanyarodó útsávok, parkolósáv és villamossín is van. A becsült költség ekkor 82 millió forint volt, ami aztán fokról-fokra feljebb kúszott az egyre dráguló építési áraknak köszönhetően.
Végül aztán lassacskán kikeveredett a zebra ügye a bürokrácia útvesztőiből, s 2022 novemberében Pikó András polgármester már meglehetősen optimistán nyilatkozta nekünk, hogy 2023 közepére akár el is készülhet, a képviselő-testületi ülés pedig 95 millió forintot szavazott meg a kivitelezésre (ebben van tartalék is).
Az év elején kiderült, az ALDI – bár korábban kifalcolni látszott az egyezségből – végül 15 millió forintos támogatást nyújt a megépítéshez.
Június közepére minden összeállt a kivitelezéshez, a munkálatok júliusban kezdődtek, vélhetően Szent István ünnepére le is zárulnak – persze nyugtával dicsérd a napot, de itt már remélhetőleg nincs más hátra, mint a Zebraünneplés.
Kiemelt kép: Huszár Boglárka