A Bacsó Béla utca az elmúlt évben indult meg a sétálóutcává válás irányába, és egy kis szakasza már azzá is vált a Rákóczi tér sarkában.
Itt voltak jó sikerű programok már egy éve is, most tavasszal pedig az ott élők színesre festették a lezárt útszakaszt.
Idén is lesznek programok – az elsőn már túl is vagyunk –, amiket az önkormányzat és a JKN közösen szervez.

A Bacsó Bár eseményei kéthetente követik egymást. Június 23-ával a Cseh Tamás lírai melankóliáján cseperedett egyszálgitáros, Hegedűs Józsi dalaival kezdődött a programsorozat. Ő egyébként a Kikeltető független tehetségkutatón tűnt fel, és a Csillagerdő zenekarban is játszik.
Nézzük, kik is játszanak még a nyáron a Bacsó Báron.
Július 7. csütörtök 18–19 óra: Krasznai Gíta
Krasznai Gíta az első lemezét indiai tanulmányútját követően készítette el zenész barátaival: mantrákat dolgozott fel dzsessz, klasszikus zenei és tradicionális indiai kísérettel. Majd saját dalokon dolgozott, a két éve megjelent Füstjel pop-art lemezén dzsessz-zenészekkel játszott. A Bacsó Bár koncertjén mindkét album dalai az eredeti szóló megszólalásban hangzanak el majd. Gíta nem először utcazenél: Olaszország, Szlovénia és Magyarország több városában is játszotta már kedvenc dalait. Most a húga, Árnika is elkíséri majd, aki tehetséges táncos.
Július 21. csütörtök 18–19 óra: Trikotázs Trió
Két színész és egy zenész: három ének és egy zongora. Messaoudi Emina, Martinkovics Máté és Darvas Kristóf (ő zongorázik) együttese a régi időket idézi, de mindenféle korokból játszanak dalokat az 1920-es évektől kezdve egészen napjainkig: Zerkovitz Béla slágereit, Máté Péter elfeledett és sokáig kiadatlan dalát vagy éppen Galla Miklós Kötödéjét – amelyből a trió
a nevét kölcsönözte.
És a folytatás…
- Augusztus 4-én: Kovács István és énekestársa
- Augusztus 18-án: Darvas-Soós-Szakáll Trió
- Szeptember 1-én: Trió Arrabal
Minden előadás csütörtöki napra esik és 18 órakor kezdődik.
Nyitókép: A Bacsó Béla utca a Budapesti Őszi Fesztivál alatt. Fotó: Huszár Boglárka