Közös aszfaltfestés Józsefvárosban

2022. április 19.

Színes lesz a mi Bacsó Bélánk

Mármint az utcának egy rövid szakasza, ugyanis az április 23-i szombatra közös aszfaltfestésre invitálja az önkormányzat és a Rév8 a kerület lakóit.

A közös kenés reggel 10 órakor kezdődik és várhatóan este 6-ig tart majd. Ha elkészül az alkotás, ez lesz Budapest legnagyobb aszfaltfestménye. A résztvevőknek önmagukon kívül semmit nem kell hozniuk, a fölfestendő minta már megvan, festékek és eszközök beszerezve. Arra viszont érdemes készülni, hogy olyan ruhában érkezzünk, ami kényelmes és nem sajnáljuk, ha festékes lesz.

Kép: Google maps, szerk. RF

Az aszfaltfestés azonban nemcsak jópofa közös program, hanem mérföldkő is. A 2021-es tesztidőszak sikere és a lakosság körében végzett kérdőíves kutatás eredménye alapján a Józsefvárosi Önkormányzat úgy döntött, hogy 2022 március 25-től végleg sétáló utca lesz a Bacsó Béla utca Vásár utca és Bérkocsis utca közötti szakasza. Csak a mentők, tűzoltók, mozgáskorlátozottakat szállító járművek hajthatnak be, valamint költözés idején az engedéllyel rendelkező teherautók. Így a sétálóutcáért, kiülős kerthelyiségekért cserébe három darab parkolóhelyet áldoz be a köz.

Fotó: Huszár Boglárka

A Csarnok negyedi projektet 2021 tavaszán kezdte az a Rév8 és az Önkormányzat tesztjelleggel: lezárta az autóforgalom elől az utca egy szakaszát, hogy a környéken lakók, valamint a vendéglátóhelyek tudják használni, majd a tapasztalatokat közösségi véleményezésben megfuttatta és kiértékelte. A támogatottságot kérdőívben is mérték, ahol bárki elmondhatta, tetszett-e a projekt és van-e valami, amiben változtatna rajta.

Fotó: Huszár Boglárka

Lapunk is megkérdezte az embereket, mit gondolnak a változásról, videónkban beszámolnak korábbi tapasztalataikról:

Köztérfejlesztésben a következők várhatók még:

  • 528 millió forintért újul meg a Déri Miksa utca.
  • 992 millió forintért újul meg a Práter-Tömő utca.
  • Felújítják a Somogyi Béla utcát 220 millió forintért.
  • Megújul a Horváth Mihály tér 90 millió forintért.
  • A Losonci lakótelep közterei átalakítására összesen 20 millió forintot terveznek.
  • A Szeszgyár utca átalakítása 26 millió forintot költenek.
  • A Csarnok-, Népszínház-, Magdolnanegyed forgalomtechnikai tervezésére és kivitelezésére 55 millió forint jut.
     

Tervezés szintjén pedig elindul:

  • a Népszínház utca felújítása
  • a Dankó utca felújításának tervezése
  • a Krúdy utcai útfelújítás tervezése
  • a Illés utca átalakításának tervezése
  • a Harminckettesek tere átalakításának tervezése
  • az Alföldi-Népszínház utcai csomópont átalakításának tervezése
     

Idén 127 millió forint lesz utcafásítási programra és 20 millió forint jut zöldfelületek kialakítására és utcafásítási program tervezésére.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.