Hány filmes feldolgozást bír el a klasszikus irodalom?

A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk, amelynek helyes megfejtői közt a Corvin moziba szóló páros tiszteletjegyet sorsolunk ki.

Nincs felső határa annak, hányszor lehet klasszikus regényeket újra és újra megfilmesíteni. Legyen szó korszakalkotó horrortörténetekről, mint a Drakula és a Frankenstein, detektívtörténetekről, melyekben Sherlock Holmes vagy Hercule Poirot gyilkosságokat göngyölít fel, vagy akár klasszikus irodalmi művekről, mint A nyomorultak, a Kisasszonyok, vagy az idén februárban nagy sikerrel debütáló Üvöltő szelek.

A Corvin moziban is műsoron van Emily Brontë 1847-es könyvének feldolgozása, amiről már a forgatásról bemutatott első képek felbukkanásakor – amelyekből kiderült, hogy a díszletek és a ruhák távol állnak a korhűségtől – rögtön elindultak az online viták, miszerint egy megfilmesítésnek mennyire kell hűnek maradnia a könyvhöz. A könyv cselekménye a XIX. század első felében játszódik a vad és szeles yorkshire-i mocsarak hangulatában. Az 50 évet felölelő történet középpontjában 2 család és egy árva fiú, Heathcliff kapcsolata bontakozik ki. Az időben ide-oda ugráló történetet nem egyszerű vászonra vinni, az eddigi adaptációk is gyakran éltek azzal a megoldással, hogy a történet második felét elhagyták vagy lerövidítették.

A rendező, Emerald Fennell a premiert megelőző interjúkban azt mondta, az Üvöltő szelek feldolgozásával az volt a célja, hogy átadja az érzést, milyen volt naiv, romantikus álmokat dédelgető tinédzserként elmerülni Emily Brontë könyvében. Ezért sem tartott fontosnak egyes történetszálakat, karaktereket, illetve kinézetüket, mert a saját újragondolását szerette volna vászonra vinni.

A Valentin-napra időzített film megosztó fogadtatása ellenére máris hatalmas siker lett. A könyv és a régebbi feldolgozások kedvelőinek is érdemes lehet adniuk egy esélyt az Üvöltő szeleknek, főleg ha azzal az előzetes tudással ülnek be rá, hogy másfajta élményt kínál, mint a regény.

Kifejezetten kedvelem a kísérletező feldolgozásokat, és értékelem, amikor olyan elemeket hagynak hátra a könyvből, amik a mozgókép műfajában nem annyira működnek. És ha már úgyis megannyi Üvöltő szelek-feldolgozásból válogathatunk, nem jobb a változatosság?

Kátai Levente