Felismernek az utcán?

Most már igen. Látom, amikor közlekedek és valaki néz, „á, honnan is ismerem?”, ez a legidegesítőbb. Amikor csak néznek nagyon pacekba, hogy „nem tudom, bazmeg, talán tévéből?”. Volt olyan is, hogy visszamondták a poénom, én meg nem emlékeztem rá. Na, az sokkoló volt. Egyszer egy faszi hosszú ideig bámult a villamoson, közel állt hozzám, aztán azt kérdezte: „Ácsorgunk, ácsorgunk?” Hát vannak vicces helyzetek…

Milyen kommenteket kapsz?

Van a lábfétises, az udvarlós, a kellemetlen udvarlós, és vannak a klasszikusok, a „szóljatok, hol van poén!”. Legutóbbi műsoromban a dickpicekről meséltem (a kifejezés a férfi nemi szervről készített fotót jelzi, férfiak küldik nőknek sokszor kéretlenül). Az első még izgalmas volt, utána már nem. Érdekes, hogy sosincs hozzá szöveg. Arra szeretném felhívni a figyelmet, ha ezt valaki nem kéri, akkor valószínűleg nem is igényli, és ez a civil életben is igaz.

Arra érkezik visszacsatolás, hogy női stand-upos vagy?

Ha olyan szakmában vagy, ahol inkább férfiak vannak, nők alig, akkor a kommentek az egész szakmára irányulnak és nem csak a teljesítményedre. Nálunk megjelenik, hogy „na, ezért nem viccesek a nők”, ilyet sosem kapna egy férfi humorista, hanem azt mondják, hogy szar a stand up, vagy hogy ő szar.

Nekem meg kell küzdenem a nulladik lépcsőfokért, hogy ne a nőket általánosítsák. Például, ha valakinek van egy rossz női főnöke, akkor gyakran az hangzik el, hogy „na, ezért rossz főnökök a nők”. Pedig nem azért rossz főnök egy nő, mert a neme nő. Van egy multiban dolgozó, ártatlan külsejű, nagyon okos nőismerősöm, sokkal többet kell letennie, hogy komolyan vegyék a tárgyalóasztalnál. Míg ha bejön egy csávó a terembe, már megvan a nulladik szint, mert férfi.

Sok szempontból egy nő hátrányból indul. Engem jó emberek vesznek körül a munkámban, szerencsés vagyok, a Litkai (Gergely – a szerk.) például racionális ember, mindenkit teljesítményalapon mér.

Van is egy gegünk a jelenségre: az egyenlő munkáért egyenlő bér sok helyen még nem működik Magyarországon, ezért meg kéne fordítani. Egyenlő bérért egyenlő munka, tehát az a nő, aki kevesebbet keres, ne dolgozzon három után. Azt hiszem, a hivatalokban már csinálják egy ideje, de lehetne máshol is.

Feministának tartod magad?

Mindig legitim választás kellene legyen, hogy egy nő milyen életutat választ, és ha az a gyereknevelés, ugyanúgy legyen megbecsülve, mint egy karrierista nő, és fordítva. Számomra nem kérdés, hogy nekem ugyanaz jár, mint a fiúknak. Szerintem ez egy spektrum, szeretem, ha kinyitják előttem az ajtót, vagy megkérdezik, segíthetnek-e vinni a csomagjaimat.

Emellett dolgozom, és ugyanazokat a kvalitásokat és privilégiumokat várom, mint amiket megkapnak férfi kollégáim. Ezek összeegyeztethető dolgok. Vannak értelmes barátaim, akik mondták, hogy bizonytalanok a témában. Szerintem abban lehetünk bizonytalanok, hogy raktunk-e cukrot a kávénkba, de az egyértelmű, hogy mivel okozol rossz érzést egy nőnek és mivel nem. A YouTube-ra feltettünk egy videót arról, hogy „mi oké és mi nem oké” egy nővel szemben, mert bár szerintem egyértelmű, de vannak férfiak, akik számára az udvariasság és az ízléstelen szexizmus nehezen megkülönböztethető.

Mennyire volt nehéz elindulni ezen a pályán?

Ahhoz, hogy stand-upos legyél, meg kell, hogy jegyezzenek valamiről. Jó, ha van karaktered, vannak felismerhető, rád jellemző témák, vannak sajátos gesztusaid. Az unikális, hogy nő vagyok. Egyszer, a pályám elején odajöttek egy céges esemény után, hogy „gratulálok, nagyon szépen lefogytál”, talán összekevertek valakivel.

Egyszer kiálltam vidéken a színpadra és volt a közönségben egy kis zsizsgés, hogy lány vagyok. De ha az első poénnal működsz, akkor meg tudod őket nyugtatni. Ha a színpadon vagy, az a fontos, hogy vezesd a közönséget. Ha benned van bizonytalanság, akkor bennük is lesz. Magabiztosnak kell lenni.

Felhasználod a kollektív élményeket az előadások során?

Persze, hiszen a Buckingham-palotában tevékenykedő és a hajléktalan ember között is van közös többszörös, ugyanúgy reagálnak, ha éhesek, vagy ha sorba kell állni. Azért mentem pszichológiára, mert kíváncsi voltam, érdekelt az emberi természet. Ez hasznos a munkámban is.

Van különbség a vidéki és budapesti közönség között?

Vidéken jobban várnak, Pesten egy este húsz program közül válogathatsz. De a Dumaszínházban is remek estek vannak. Inkább est és est között van különbség. Amióta Szabó Balázs Mátéval megy a Kapunyitás – Még előtted az élet című saját estünk, nagyon jó, jobb, mint előzenekarként, mert tudom, hogy minket várnak, a mi közönségünk lesz jelen. Javarészt húszas, harmincas korosztály, akik értik, amiről beszélünk. Balázzsal szeretném összerakni a következő estemet is. Jó valakivel menni a haknikra, szerintem jól is működünk együtt a színpadon.

Szoktál helyspecifikusan készülni?

Fel szoktam hívni a helyet, ahova megyek, hogy mire számíthatok, bár ez főként a ruha miatt fontos. Léptem már fel úgy felsővezetőknek, hogy a legtrógerebb dolgok működtek a legjobban, de léptem már fel ablakkeretgyártóknak, ahol a kis finomságok működtek. Igazán sose tudhatod, hogy mi vár. Volt már fellépésem lehetetlen helyszínen, ahol oszlop oszlop hátán volt, gondoltam, kuka lesz, de imádták. De volt már, hogy rendezett széksorok s minden adott volt, de utáltak végig. Közben formálódik, érezni kell, hogy mire harapnak. Megírt anyagok alapján dolgozunk, de van mindig egy kis változás.

Volt olyan, hogy azt mondtad, soha többet?

Ennél mazochistább vagyok. Az elején rossz volt, nem ment annyira. De valamiért fel akartam menni a színpadra, azt éreztem, meg tudom csinálni. Amíg fel akarsz menni, addig van ott valami dolgod, ezt szoktam mondani az újaknak. Fél év után éreztem először, hogy frankó volt, lebegés van, összekapcsolódtunk, a jó fellépésnél van flow élmény is. Ilyenkor párbeszéd van a közönséggel, mintha egy asztalnál ülnétek. Persze van, amikor nagyon melós, és akkor csak szenvedsz, mint disznó a jégen.

Két éve csináljuk a Kapunyitást Balázzsal, ami tulajdonképpen a kapuzárási pánik témáját járja körbe. Elindítottad az életed, választottál valamit, és látod, hogy most akkor ez lesz. Amikor először kőbevésődik valami és körbenézel, hogy ki hol tart, és rád jön egy ilyen ipari szorongás, hogy most mi is történik.

Felnőtté válás. Sokan vannak most ebben, hogy felnőttek vagyunk, saját albérlet van, visszük az életünket, de fogalmunk nincs, hogy mi történik velünk. Nem érezzük úgy, mint a szüleink ebben az életkorban, hogy mennyire felnőttek lennénk. Valószínűleg ők sem voltak annyira felnőttek, de a mostani generációnak fontosabb az önismeret, ha szarul érzi magát, nem elfojtani akarja, hanem okot találni: a holdat vagy a kevés vízivást. Szerintem jó dolog, hogy ilyen dolgokkal egyre többet foglalkozunk. Az, hogy én járok pszichológushoz, nekem természetes, tök jó dolog, szerintem mindenkinek kéne járnia, mint a rákszűrésre.

Milyen a humorista lét?

Mindenki úgy gondolja, hogy van humora. Ez lehet igaz is. Vannak egyforma humorú emberek, és különbözők. És ha az egyik szerint valami vicces, de a másik nem nevet rajta, akkor te a humorában sérted meg, úgy érzi, meg kell védenie, mint amikor megy a kommentháború, hogy szar-nemszar. Pedig hát mindenki gondolhatja, ahogy akarja.

Úgy tűnik, mindenkinek fontos a humor. Ha megkérdezik, milyen párt keres, szinte mindenki bemondja, hogy legyen vicces, tudjunk együtt nevetni. Közszereplőként egyébként meg vállalom, hogy beszélnek rólam, a külsőmről, s hogy negatívat mondanak. De jót is kapunk, sokan szeretnek, jó, hogy csinálhatom, amit szeretek.

Mondtad egyszer, hogy budai lány vagy, hogy kerültél a nyolcba?

Húztam egy váratlant jó pár éve, a Nap utcába költöztem egy barátnőmhöz. Egy hat négyzetméteres szobában laktam egy földszinti lakásban a konyha mellett, átlátszó sárga függönyöm volt, amin keresztül besütött a nap, és voltak egereink is. Annál jobban sose éreztem magam. Harmincezer volt az egész rezsivel együtt, a kilencvenhárom éves szomszédnénitől béreltük, aki kockás füzetben vezette a dolgokat.

Az első egérnél még volt nagy szívfájdalom, rituálisan eltemettük, vagy kivittük valahova, hogy éljen tovább. Aztán már volt olyan reggel, amikor az a párbeszéd zajlott le köztünk a barátnőmmel, hogy „Megnézted a csapdát? – Igen. – És milyen pózban volt?”. Ilyen az ember, mindenhez hozzászokik. Aztán laktam a Teleki téren, ott csótányok voltak. Egy lakó miatt, aki nem fizette az irtást.

Most hol laksz, és mit tartasz?

A Déri Miksában az ötödiken, és hangyát. Szeretem, hogy minden közel van a nyolcban és le lehet menni mackóban a boltba. Csípem ezt itt, hogy olyan mocskos és őszinte. Hogy elhallasz pár szót az utcáról, hogy „Te kutya!”. Szerintem nem para a nyolc éjszaka sem, de délben a legérdekesebb, olyankor egy másik univerzum nyílik.

Fotók: Mile Máté