Elég szokatlan pályád van: szociológia, szakpolitika, emberi jogi szervezetek, aztán egy multinál IT-support, most pedig romaügyi referens vagy. Hogy áll ez össze?

A Corvinuson végeztem szociológia szakon, utána a CEU-n tanultam szakpolitikát, előtte pedig ott végeztem el a Roma Graduate Preparation Programot. Most a Gábor Dénes Egyetemen műszaki menedzsmentet tanulok. Ezt még akkor kezdtem el, amikor az Aldinál dolgoztam IT-supportban. Az irodában dolgozóknak segítettem, ha valamilyen problémájuk volt a laptopjukkal vagy más informatikai eszközzel. Érdekel ez a terület is, a műszaki menedzsment pedig nagyon átfogó képzés: van benne programozás, adatbázis-kezelés, digitalizáció, fenntartható elektronikus megoldások és projektmenedzsment is. A társadalomtudományi érdeklődésem nem állt meg a szociológiánál, szerettem volna megtapasztalni az ipar és közpolitikai szféra működését is, hiszen ezek is mozgatórugói a társadalomnak.

Nem volt furcsa emberi jogi és roma projektekkel foglalkozó civil szervezetek után bekerülni egy multi világába?

Érdekes váltás volt, de azt érzem, hogy sok mindent, amit ott tanultam, nagyon jól lehet használni az önkormányzatnál is. Egy multinál természetes, hogy milyen eszközöket használunk, hogyan osztjuk meg a dokumentumokat, hogyan kezelünk adatbázisokat, hogyan szervezünk meg egy folyamatot. Az önkormányzatnál lassabban működnek a dolgok, miközben szerintem itt is szükség van valamennyire erre a fajta struktúrára.

Cigány nőként milyen volt egy alapvetően férfiak uralta IT-s közegben dolgozni?

Szerintem látták rajtam, hogy cigány vagyok, de ott inkább azt éreztem hátránynak, hogy nő vagyok. IT-s területen nagyon gyorsan előjön az, hogy ha nő vagy, akkor biztosan nem értesz a gépekhez, és bizonyítanod kell, hogy de. Inkább ez volt jellemző: nőként bekerülni egy olyan világba, ahol többségében férfiak dolgoznak.

Milyen családból jössz?

Budapesten, Csepelen nőttem fel, és nagyon szerencsés vagyok, mert már második generációs értelmiségi vagyok. Apukám ezredes volt, a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott, anyukám pedig óvodapedagógus. Három testvérem van, és nálunk mindig az volt a mondás, hogy a legfontosabb a tanulás. Mind a négyen továbbtanultunk. A szüleink ebben látták a jövőnket, és azt, hogy stabil munkahelyünk legyen.

A roma identitás mennyire volt jelen otthon?

Nagyon. Apukám korábban dolgozott roma ügyekben is, anyukám pedig sokáig a Kovács Zoltán Alapítványi Óvodában dolgozott, ahol kiemelten foglalkoztak cigány gyerekekkel. Nálunk mindig fontos volt, hogy cigányok vagyunk, hogy megőrizzük az identitásunkat, és az is, hogy tegyünk a közösségért.

Te mikor kerültél bele a roma civil közegbe?

Már gimnazista koromban a Romaversitasnál mentorált voltam, utána egyetemistaként is ösztöndíjas maradtam. A Romaversitas volt az a hely, ahol más cigány egyetemistákkal találkozhattam, és egy közösség része lehettem. Ez meghatározó volt abban, hogy tudjam, ezen a területen akarok dolgozni. Tanulmányaim után külföldre költöztem, Hollandiában egy multinál dolgoztam, később Brüsszelben a Norvég Alap roma programjában voltam junior professional. Azokat a roma projekteket követtem, amelyeket a Norvég Alap különböző országokban támogatott. Amikor hazaköltöztem, az Uccunál kezdtem dolgozni trénerként és projektmenedzserként, és tulajdonképpen akkor kerültem vissza újra a magyarországi roma civil közegbe.

Most pedig a Józsefvárosi Önkormányzat romaügyi referense vagy. Milyen ez a munka?

Szeretem, mert nagyon sokrétű. Foglalkozom a roma gyakornokokkal, pályázatokkal, civil szervezetekkel való kapcsolattartással, események szervezésével, és az egyik legfontosabb feladatom most a roma stratégia monitorozása. Sok minden történik egyszerre. Ami nehézség, az inkább az, hogy egy ötlettől a megvalósításig néha hosszú az út.

Az egyik legsikeresebb programnak a roma gyakornoki programot tartod. Miért?

Szerintem ez egy nagyon fontos program. Ebben az évben eddig nyolc gyakornokunk volt, akik az önkormányzatnál és az intézményeinkben dolgoztak: a Lélekházban, a Családok Átmeneti Otthonában, az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonában, a Józsefvárosi Óvodáknál, a családsegítőnél és magában a hivatalban is.

A program 2023 óta fut. Mi történik azokkal, akik már végeztek?

Korábban nem igazán tartottuk velük a kapcsolatot, ezért létrehoztam egy alumni csoportot. Szeretném, ha a gyakornokság nem egyszerűen egy időszak lenne az életükben, ami aztán véget ér, hanem kialakulna körülötte egy közösség. Már szerveztünk is olyan alkalmat, ahol a mostani gyakornokok találkozhattak a korábbiakkal.

Hosszabb távon az is cél, hogy közülük valaki itt maradjon?

Igen, ezt szeretném elérni. Az egyik fontos célom az, hogy a gyakornokok közül minél többen mondják azt a program végén: én itt akarok maradni az önkormányzatnál. Jó lenne, ha több roma munkavállaló dolgozna az önkormányzatban és az intézményeiben.

Amióta itt vagy, elindult egy kutatás is a józsefvárosi roma lakosságról. Mit szeretnétek megtudni?

A Tárki és az Uccu közösen végzi a kutatást, felméri a józsefvárosi roma lakosság igényeit és problémáit. Lesznek fókuszcsoportok, kérdőíves kutatás és szakmai interjúk. A tervek szerint két fókuszcsoport lesz, a személyes kérdőívezés nagyjából kétszáz embert érhet el, és lesz online része is, így összesen körülbelül háromszáz fős mintával számolunk. Nekünk ez azért lesz nagyon fontos, mert végre lesznek olyan adataink, amelyekre támaszkodhatunk.

Sokszor az a legnehezebb, hogyan ér el egy önkormányzat, egy civil szervezet akár a roma értelmiség azokhoz a romákhoz, akik nincsenek benne ezekben a közegekben. Te ezt problémának látod?

Nagyon is. Ez szerintem minden roma ügyben dolgozó számára nehéz kérdés. Már azt sem egyszerű megtalálni, milyen kommunikációs csatornákon lehet elérni az embereket. Utána pedig még mindig ott van a kérdés, hogy eljönnek-e egy programra. Ezért akartam például, hogy a Nemzetközi Roma Nap alkalmából meghirdetett gyerekalkotói pályázat munkái ne egy zárt teremben legyenek kiállítva, hanem a Mátyás téren. Ha valaki csak elsétál mellettük, már találkozik velük. Nem várhatjuk el, hogy valaki magától bemenjen a Kesztyűgyárba egy kiállításra, ha eleve nem is tudja, hogy ott van.

Vagyis nem elég megszervezni egy roma programot, azt is el kell érni, hogy azok érezzék magukénak, akiknek szól.

Igen. És még akkor is nehéz, ha nyílt helyen van. Szerintem fontos, hogy olyan emberekkel találkozzanak ott, akikkel jól érzik magukat, ne legyen hatalmas szakadék a szervezők és a résztvevők között. Fontos, hogy ingyenes legyen, és az is, hogy térben könnyen elérhető legyen. Egy zárt tér önmagában is lehet belépési küszöb. De ezen még sokat kell dolgoznom. Ezért remélem, hogy a kutatásból az is kiderül majd, milyen kommunikációs csatornákon tudjuk elérni az embereket, milyen programokra mennének el szívesen, vagy egyáltalán mire van szükségük ahhoz, hogy elmenjenek egy programra. Én is itt vagyok romaként, de ahogy beszéltünk róla, egy teljesen más világban vagyok én is.

Hamarosan felülvizsgáljátok a 2023-ban elfogadott józsefvárosi roma stratégiát. Miért van erre szükség?

Egyrészt azért, mert most már lesznek kutatási adataink, amelyek segítségével pontosabban lehet látni az igényeket. Másrészt meg kell néznünk, hol tartunk: mely intézkedéseket valósítottuk meg, melyek vannak folyamatban, mi az, ami még nem történt meg, és van-e olyan, amit az önkormányzat a saját lehetőségei között nem tud megvalósítani. A stratégia rengeteg intézkedésből és alfeladatból áll. Nekem most az is a munkám része, hogy megkeressem az érintett területeket, és összegyűjtsem az adatokat.

A stratégia egyik célja a lakhatási esélyek javítása. Ez nem túl nagy vállalás egy kerületi önkormányzatnak?

Az önkormányzat lehetőségei természetesen korlátozottak, de ettől még vannak dolgok, amiket meg tud tenni. A stratégiában például szerepel a lakások felújítása, illetve a kétszobás vagy nagyobb önkormányzati lakások állományának bővítése. Egy család számára nagyon nem mindegy, hogy egy egyszobás lakásban él-e, vagy van lehetősége nagyobb lakásba kerülni. Ezek apró dolgoknak tűnhetnek, de együtt már javíthatják a lakhatási helyzetet. A felülvizsgálatnál viszont éppen azt kell majd adatok alapján megmondanunk, hogy ezekből mi valósult meg.

Mi a helyzet a roma nők támogatásával?

Készülőben van egy nőházkoncepció, a stratégiában roma női civil házként szerepel. Nem bentlakásos intézményről van szó, hanem egy olyan helyről, amely roma nőknek nyújt szolgáltatásokat, például képzéseket vagy a szociális jólétüket segítő programokat. Ehhez egy részvételi tervezést szeretnénk indítani. Vagyis nem mi akarjuk eldönteni, hogy mire van szükségük, hanem azt szeretnénk, hogy józsefvárosi roma nők mondják el és tervezzék meg, milyen szolgáltatásokat szeretnének.

A roma kulturális intézményből viszont úgy tűnik, nem lesz semmi. Ez konfliktusokat okozott az önkormányzat és roma civilek között. Ez nem hoz nehéz helyzetbe?

Ez még azelőtt történt, hogy idejöttem. Én romaügyi referensként próbálom nem politikai oldalról nézni ezeket a kérdéseket. Azt szeretném, hogy jó kapcsolatom legyen a civil szervezetekkel, és más ügyekben együtt tudjunk működni. Azon vagyok, hogy abból, amivel dolgozni tudok, a lehető legtöbbet hozzam ki.

Ha néhány év múlva visszanézel erre az időszakra, mire szeretnéd majd azt mondani, hogy sikerült megcsinálnod?

Hosszú távon azt szeretném, ha növelni tudnánk a lakosság elérését és a részvételt. Hogy megtaláljuk azokat a csatornákat, amelyeken tényleg el tudjuk érni a józsefvárosi roma lakosságot, hogy ők is részt vehessenek abban, ami róluk szól. Szeretném, ha a gyakornoki programból minél többen maradnának az önkormányzatnál, és több roma munkavállaló lenne itt. Rövidebb távon pedig az a célom, hogy befejezzük a roma stratégia felülvizsgálatát, és mérlegeljük, mit sikerült elérni, mi hiányzik még, és merre kell továbbmenni.

Fotók: Mile Máté