Hiperaktív lett

2023. május 27.

Határidő után mégiscsak bocsánatot kért Sára Botond, de megint tett bele egy csavart

Végül mégiscsak eleget tett a bírósági ítéletnek Sára Botond, de a törvények szellemét védelmező főispán mindent megtett annak érdekében, hogy a Facebookra kirakott szöveg a lehető legkevesebb emberhez jusson el.

Csütörtökön írtuk meg, Sára Botond főispán, Budapest Főváros Kormányhivatal, az önkormányzatok törvényességi felügyeletét ellátó hatóság vezetője nem tett eleget a bírósági ítéletnek.

Nem tette közzé a Facebookon kommentárok nélkül a következő szöveget: „2021. július 22. napján a Facebook-oldalamon megjelent írásomban valótlanul állítottam, hogy a józsefvárosi óvodákban hónapok óta LMBTQ-propagandát folytatnak. Ezzel megsértettem a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefváros Önkormányzatának jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, mely jogsértést a bíróság megállapította. A jogsértés miatt ezúton bocsánatot kérek Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefváros Önkormányzatától.” Ugyanis a bíróság ezt állapította meg korábban, itt írtunk a részletekről.

Öt napja volt erre, de ő csak egy (a Józsefvárosi Esélyegyenlőségi Programban nem szereplő) idézetekkel és megjegyzésekkel tarkított posztban tette közzé a fenti szöveget, amely az önkormányzatot képviselő Gönczi Gergely ügyvéd szerint olyan kontextust teremtett, amely gyengíti annak jelentését. A határidő letelte után az önkormányzat jelezte, bírósági végrehajtást fognak kérni emiatt.

Nos, Sára végül kitette a vonatkozó részt kommentárok nélkül a határidő lejárta után – szombat hajnali 4 órakor. A törvények szelleme felett is őrködő főispán arra is ügyelt, hogy az oldalára tévedő látogatók tekintetét ne zavarja a tény, hogy valótlanságot állított és megsértette az önkormányzat jó hírnévhez fűződő jogát: a korábban olykor napokig hallgató, naponta legfeljebb 1-2 posztot közlő Sára

4 és 6 óra között kirakott precízen 30 percenként még négy posztot,

úgy érezvén például, hogy a május 27-i európai sürgősségi orvostani emléknapról szombat kora reggel 6 órakor érdemes megemlékezni. Így viszont bocsánatkérő posztja már a lentebbi régiókban látható csak.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.