Eleget tett a bíróság jogerős ítéletének Sára Botond. A budapesti főispán a Facebookon kért bocsánatot a józsefvárosi óvodákat érintő hamis állításai miatt, bejegyzését azonban bevezetővel egészítette ki.
A VIII. kerület volt polgármestere – az önkormányzati választások után, már kormánybiztosként – azt állította, hogy az új önkormányzat hónapokon keresztül LMBTQ-propagandát folytatott az óvodáiban. A bíróság szerint Sára jogsértést követett el az állításával és megsértette Józsefváros Önkormányzatának jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.
A perről és a jogerős ítéletről a Józsefvárosi Önkormányzat és a fideszes politikus is a Facebookon kommunikált.
Az ítélet szerint Sárának törölnie kell a hamis állításokat tartalmazó bejegyzését, és 30 napon át mindenki számára olvasható, nyilvános beállítással kell fenntartania a Facebook-oldalán az alábbi szöveget:
„2021. július 22. napján a Facebook-oldalamon megjelent írásomban valótlanul állítottam, hogy a józsefvárosi óvodákban hónapok óta LMBTQ-propagandát folytatnak. Ezzel megsértettem a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefváros Önkormányzatának jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, mely jogsértést a bíróság megállapította. A jogsértés miatt ezúton bocsánatot kérek Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefváros Önkormányzatától.”
Sára nem ért egyet a bíróság döntésével,
ezért Facebook-oldalán azt ígérte, hogy a józsefvárosi gyerekek érdekében az ügyet nem hagyja annyiban, az ítéletben foglaltaknak azonban addig is eleget tesz. Sára bocsánatkérő közleményében a józsefvárosi esélyegyenlőségi programból is idéz, és kifogásolja a benne foglaltakat.
Pikó András szerint Sára három valótlan állítást írt a bocsánatkérő posztjába: „a Józsefvárosi Esélyegyenlőségi Programnak tulajdonított 4 mondat közül három nem szerepel a józsefvárosi képviselő-testület által elfogadott programban”.

„Sára Botond tehát úgy kért bocsánatot, hangsúlyozom, nem tőlem, hanem a nyilvánosságban meghurcolt munkatársainktól, hogy közben újabb hazugságokat terjeszt, és közli: nem ért egyet a bíróság jogerős döntésével. Ezért természetesen újabb jogi következményekkel kell majd szembenéznie, mert úgy látszik, a fideszes kormányhivatali vezető nem érti, hogy rá is vonatkoznak a törvények és a bírói ítéletek. Jogvégzett embertől ez még csak igen kínos, de a törvényességi felügyeletet gyakorló szerv vezetőjéhez méltatlan” – írta Pikó a Facebookon. A józsefvárosi polgármester szerint Sárának le kellene mondania kormányhivatali pozíciójáról, amiért meghurcolja a kerületben dolgozó óvodai szakdolgozókat, munkatársakat.
Pikó szerint Sára nemcsak az önkormányzatot illette aljas rágalommal, hanem sok száz óvodai dolgozó becsületébe is belegázolt. „A józsefvárosi óvodákból kitiltottuk az oda még a fideszes időkben beplántált politikát, nincsenek szülőkkel aláíratott politikai nyilatkozatok és gyerekek között Télapóként ólálkodó fideszes önkormányzati képviselők, van viszont bűvészovi, angol élménypedagógia, minden nap friss gyümölcs és zöldség, sorra felújított épületek, olyan óvodai program, melyről beszámol a világsajtó, és amelyet több rangos nemzetközi díjjal tüntettek ki” – írta a polgármester.
Nyitókép: Huszár Boglárka