Valami szokatlan készülődött a Práter utca 63. előtt. A földön egy rakás, furcsa, kis bábu, rajtuk feliratok, versek, történetek. Némelyiknek arca, ruhája volt, egy másik félbehagyva várakozott. Papírral bevont tejesdobozokból és műanyagflakonokból készültek, de mind egyedi karakter. „Szociálisan érzéketlen képzőművészet” – olvasható az egyik figurán. Elsőre játékosnak tűnhet az egész, valójában a Közelítés címmel indult új, köztéri művészeti program olyan társadalmi problémákkal foglalkozik, amelyek kevés figyelmet kapnak a nyilvánosságban. Mint a lakhatási szegénység, a hajléktalanság, a köztérhasználat és a kiszorulás a közterekről. Mindez az érintettek személyes tapasztalatai alapján.
A tranzit.hu Farkas Alíz és Oláh Norbert képzőművészeket kérte fel, hogy vegyenek részt a programban, vagyis Józsefváros közterein valósítsanak meg művészeti projekteket. Ez a tesztidőszak, 2027-ben nyílt felhívás keretében pályázhatnak majd művészek.
Farkas Alíz, Mi itt maradtunk címmel indított köztéri performansz sorozatot. Társalkotók voltak Bán Sándor (NF), Horváth Csilla (HoCSi), Horváth Gábor (Szamócza) és Jordán Tünde (Czoboly), akik maguk is küzdenek vagy küzdöttek lakhatási problémákkal, és műveikkel – versek, rajzok – már megjelentek a Fedél Nélkül magazinban.
A projekt kiindulópontja a Blaha Lujza tér volt. Farkas Alíz a köztérhasználatról gondolkodva talált rá egy 1989-es ülősztrájk történetére, amikor hajléktalan emberek a Blaha aluljáróban próbálták felhívni a figyelmet a helyzetükre. Ezek a problémák azóta sem tűntek el, és Alíz szerint fontos, hogy ne ő beszéljen mások helyett.
„Ilyen érzékeny témában úgy érdemes megszólalni, ha tényleg az beszél, aki a bőrén érezte már, hogy milyen a perifériára kerülni”
– mondta. A szobrok így csoportmunka során, személyes történetekből alakultak, hol játékos, hol költői formában.
A séta során a bábukat felkötözték a résztvevők hátára, és azt kérték az alkotók, hogy útközben mindenki gondolja végig, mit jelent számára az általa hordozott alak, és milyen történet lehet mögötte. A figurákkal azoknak az embereknek az üzenetét vették a hátukra szimbolikusan, akiket a rendszerváltozások közepette (is) hajlamos a társadalom figyelmen kívül hagyni – akik a téren maradtak.
A csoport főleg kisebb utcákon haladt a Blaha felé, így nem igazán akasztotta meg a forgalmat. Nem tüntetőleg vonultak, nem próbálták meggyőzni vagy megszólítani a járókelőket, bár a zenével és az énekléssel felhívták magukra a figyelmet. Ehhez a BKK, vagyis a Bennfentes Kívülállók Közkórusa nyújtott segítséget gitárral, csörgőkkel és a séta elején kiosztott dalszövegekkel. A Rákóczi téren kicsit megállt a csoport – már volt közönség –, újra elénekelték a dalokat. Többek között Horváth Csilla (HoCSi) Nincs dal című József Attila versátiratát:
Nincsen odúm, se tanyám,
se kéglim, se kalyibám,
nyári zápor füröszt meg.
Lakcímem közterület.
Hullámkarton ágyamon
tiszta lakról álmodom.
Család, szomszéd, rokonok
érdeklődnek hogy vagyok.
Fázom. Arra ébredek,
nem postás hoz levelet.
Elborít a lehulló lomb.
Már én is holt avar vagyok.
A járókelők közül többen érdeklődtek, hogy mi történik, akadt, aki rövid időre csatlakozott a kórushoz. A Blahára érve a performansz részeként a bábuk lekerültek a földre és kis csoportokban lehetett beszélgetni az alkotókkal.Hogyan készültek a figurák, mit jelentenek a különböző feliratok és rajzok. Az egyiken „Bocs, hogy élek” olvasható, ami mint kiderült Horváth Gábor (Szamócza) szavajárása. „Minket felpezsdít a munka, és lelkesek vagyunk” – mondta Jordán Tünde (Czoboly).
Októberben hetente lesz lehetőség csatlakozni ehhez hasonló sétához, amit az Első Kézből a Hajléktalanságról csoport képviselői és a projektben résztvevő alkotók közösen vezetnek majd. A program részletes leírása és a jelentkezés feltételei itt olvashatóak, októberben még négy séta lesz.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
