Vízkereszt, vagy amit akartok a fenyőfával csinálni

Kidobott karácsonyfa - Fotó: Mile Máté
2024. január 06.

Hová tegyük a leszedett karácsonyfát, hogy aztán energia lehessen belőle?

Január elején aktuális a kérdés: mit kezdjünk a kopasz karácsonyfával? Aki kidobná, annak megmutatjuk, hova érdemes, hogy a közösség is jól járjon vele.

Vízkereszt van (január 6.), ami sokak számára hagyományosan a karácsonyfa kidobását is jelenti. Azonban nem mindegy, hová tesszük, aki pedig környezettudatosan szeretné megtenni, annak adott a lehetőség, hogy úgy dobja ki, hogy ne legyen vele senkinek terhére.

Mindenképp kerüljük azt a gyakorlatot, hogy az emeleti ablakból kihajítjuk a fenyőt. Sem nem elegáns, sem nem környezetbarát, ráadásul veszélyes is.

Mi a szabályos módja?

Vagy kukák mellé tegyék le a levedlett karácsonyfát, vagy a kijelölt gyűjtőhelyeken helyezzék el. Előbbi esetnél persze érdemes arra is figyelni, hogy ne akadályozzuk se a gyalogosokat, se a parkolókat, sem más közlekedőt – mint ahogy az elektromos rollert sem hagyjuk el a járda közepén.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. minden budapesti kerületben kialakított olyan pontot – több mint 250-et –, ahol leadható a fenyő, Józsefvárosban négy ilyen van:

  • Baross utcai lakótelep (az iskola mellett)
  • Százados út – Ciprus u. sarok  
  • Rákóczi tér
  • Szenes Iván tér (a Delej utcai oldalon)

És hogy miért érdemes ezeken a pontokon elhelyezni a kopasz fákat? Az FKF közleménye szerint naponta átlagosan 12 fenyőfajárat szállítja el az összegyűlő karácsonyfákat. A fővárosi lomtalanításoknál alkalmazott, speciális felépítménnyel szerelt célgépek napi program szerint gyűjtik be a fenyőfákat a 250 gyűjtőhelyről. Az FKF tapasztalatai szerint a budapestiek közül legtöbben már ezen a környezetkímélő módon válnak meg karácsonyfájuktól. A fenyőfajáratokkal párhuzamosan a lakóingatlanoktól a jól ismert kommunális hulladékszállító célgépek gyűjtik össze a fákat, illetve szükség esetén külön járművek is besegítenek a nagyobbak elszállításába.

A begyűjtést követően a karácsonyfát felaprítják, összekeverik kommunális hulladékkal és a lakossági energiafelhasználásban távhőt és villamos energiát biztosítanak több tízezer budapesti háztartás számára. Így tesznek egész évben a háztartási hulladék kb. kétharmadával, ami közel 400 ezer tonna kommunális hulladékot jelent. 2022-ben 32 millió köbméternyi földgázt váltottak ki ezzel a környezetbarát megoldással.

A Budapesten feleslegessé váló fenyőfák tehát ezekhez a jelentős eredményekhez járulnak hozzá

– írja a közlemény.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.