Akár 20-30 fokkal is kisebb lehet a burkolat hőmérséklete

2023. június 12.

Hűs zöld buszmegálló jöhet az V. kerületből

Nyitott munkamegbeszélésen vettünk részt nem akármilyen politikai szereplőkkel: Pikó András józsefvárosi polgármester találkozott Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármesterrel – egy buszmegállóban.

Pikó András polgármester találkozik Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármesterrel – így szólt az értesítő, amit kaptunk a június 8-i alkalomra. Protokolláris sajtóeseményre készültünk, de a megadott helyszínen, a József nádor téren ennek nyoma sem volt, a két polgármestert egy buszmegállóban találtuk beszélgetve néhány szakember társaságában.

Nem hangzottak el állásfoglalások, egy munkamegbeszélés közepén találtuk magunkat, aminek témája maga a buszmegálló volt. Egy zöld buszmegállóról van szó, amiből a Fidesz-KDNP vezette V. kerületben már tizenkettőt telepítettek. Ízléses fémszerkezet ez üvegtetővel, amit azonban teljesen beborít a növényzet, olyan mint egy lugas, van benne ülőhely is, és 15-20 ember is elfér az árnyékában, ezt mindjárt meg is tapasztalhattuk.

Szentgyörgyvölgyi Péter

Pikó András elmondta, hogy már régóta tetszenek neki ezek a belvárosi zöld megállók, ezért levelet írt Szentgyörgyvölgyi Péternek, volna-e lehetősége Józsefvárosnak is átvennie ezt a megoldást. A Belváros polgármestere rögtön meg is invitálta. „Mi egy ilyen tanulós önkormányzat vagyunk,

nem rossz dolog tanulni másoktól”,

mondta Pikó. Egyébként Belváros-Lipótvárosnak már a VI. kerületi polgármesterrel, a momentumos Soproni Tamással is alakul egy hasonló együttműködése, „nektek is, Tamásnak is szívesen átadjuk a tapasztalatunkat, mert mi már tudjuk, hogy mire kell figyelni ezek telepítésekor, miért is kellene újratanulni mindent?”, mondta Szentgyörgyvölgyi Péter.

Pikó Andrást elkísérte Rádai Dániel alpolgármester, Sztanek Endre, a JGK városüzemeltetési igazgatója és Barta Ferenc főépítész is, az ötödik kerületi városüzemeltetést pedig Siroki Attila, a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója képviselte. Természetesen mi is kérdezhettünk, de a résztvevők egymást is kérdezték, ez volt az első munkamegbeszélésük, amit várhatóan még sok hasonló fog követni, ha Józsefvárosban is megjelennek ezek a zöld buszmegállók.

Pikó András, Szentgyörgyvölgyi Péter, Rádai Dániel, Barta Ferenc (jobbszélen)

Siroki elmondta, hogy ők 2020-ban kezdték a megállókat tervezni, és azóta tetemes kivitelezési, telepítési, üzemeltetési tapasztalatot gyűjtöttek, emiatt javasolja, hogy a típusterveket vegyék át, hogy ne kelljen újra buktatók sorozatán keresztülmenni. Egy ilyen megálló már 3 millió forintból megvalósítható (gyártás és telepítés), de ha pl. a közművek miatt nehézségekbe ütköznek, ez felmehet 7-8 millióra is, ezért fontos a gondos előkészítés. A legjobb, ha van közvetlen földkapcsolat, a beépített öntözőrendszert is be lehet kötni és az esővízgyűjtő is működni tud, ilyenkor igényli a megálló növényzete a legkevesebb gondozást. Az sem mindegy, hova telepítik, például a Nyugati tér és a Jászai Mari tér a túlhasználat miatt nem bizonyult jó választásnak, míg a Szervita téren, és ahol álltunk, a József nádor téren „nagyon jó dolga van a zöld buszvárónak”.

Pikó András, Szentgyörgyvölgyi Péter, Siroki Attila

Az elhelyezés lehet Józsefvárosban is a legnagyobb kihívás, derült ki a megjegyzésekből, pedig lenne szükség a megállókra, Rádai Dániel szerint a bővülési programban akár 11-nek is lenne helye. Elsőre talán a Kálvária tér tűnik jó helyszínnek, de ilyesmiről még korai beszélni, hiszen a projekt épp a szemünk előtt kezdett kibontakozni. Szentgyörgyvölgyi Péter megjegyezte, náluk ahol éjszakai buszjárat és éjjel-nappali kisközért is van, nem rendeltetésszerűen használják az emberek. A megálló a telepítés után ugyanakkor nagyon hamar bezöldül, „amit tavasszal csináltunk, mára látványosan zöld”.

Az V. kerületnek a zöld megálló környezetvédelmi hatásáról is vannak tapasztalatai. A nyári forróságban akár 60-70 fokig is felforrósodhat a napsütötte aszfalt, ezt a zöld buszmegálló árnyéka 20-30 fokkal is mérsékelni tudja, ezt hőkamerás felvételekkel ellenőrizték. Ez egyébként hatásos válasz a józsefvárosi képviselő-testület áprilisi ülésen a kerületi Fidesz-frakciónak a klímavédelmi program eredményességét firtató kérdéseire is. Siroki azt is elmondta, az V. kerület zöldprogramja hosszú távon ötven évre tekint előre.

A kialakuló együttműködés nem csak a know-how átadását jelentheti, hiszen a gyártást és telepítést végző cég már nagy gyakorlatot szerzett, érdemes lehet velük szerződni: ma már ott tartanak, hogy miután megszületik a döntés, három hétre már telepíthető is a megálló, mondta Szentgyörgyvölgyi Péter.

„Innentől áldásunkat adjuk rá”, jelezte Pikó András a megbeszélés egy pontján, és javasolta, az operatív munkát végző szakemberek vegyék át az ügyet. Hogy mennyire valós megbeszélés volt, bizonyítja az is, hogy csak ekkor kezdték az elérhetőségükről kérdezni egymást a kerületi emberek. Mi pedig majd jövünk a hírekkel, hogy mi lett a dologból.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.