Ez történt az áprilisi KT-ülésen

2023. május 03.
Társszerző: Ádám Judit és Bányay Géza

Politikai viharok, LMBTQ-zás és elhalt pedofilbizottság a testület előtt

Április 27-én ismét monstre hosszúságú, több mint 8 órás képviselő-testületi ülés (KT-ülés) volt Józsefvárosban. De nem a 38 napirendi pont vitte el az időt most sem, hanem a viták, amiket rendre a Fidesz-frakció kezdeményezett. Végül minden pontban született döntés, most nem volt eredménytelen szavazás, mint az előző alkalommal.

Azonnal vitával indult az ülés, hogy mi legyen napirenden, és mi nem, majd rögtön rá is fordultak a fideszes képviselők az LMBTQ-ellenes témára gyermekvédelmi okokra hivatkozva. Ferencz Orsolya (Fidesz-KDNP) a Józsefvárosi Esélyegyenlőségi Programra vonatkozó 15. napirendi pontot ügyrendi javaslatként akarta levetetni, amire Pikó András úgy reagált, szégyelli, hogy a kormánypárti képviselők nem szégyellik magukat. Maradt a 15-ös pont a napirendben.

Ferencz Orsolya
Ferencz Orsolya

A fideszesek egyébként sem érkeztek felkészületlenül az ülésre, politikai aktivistáikat is magukkal hozták, akik a józsefvárosi szülők nevében fellépve „Hagyják békén a gyerekeinket! – Stop LMBTQ lobbi” feliratú transzparenssel tiltakoztak az ülés alatt.

HAGYJÁK BÉKÉN A GYE REKEI NKET! – STOP LMBTQ LOBBI
HAGYJÁK BÉKÉN A GYEREKEINKET! – STOP LMBTQ LOBBI

Ezután Rádai Dániel alpolgármester adott tájékoztatást a káptalanfüredi tábor helyzetéről, mert a beruházás veszélybe került. A polgármester az ülés előtti napon arról írta a Facebookon, hogy büntető feljelentést terveznek indítani bizonyos elszámolási ügyekben, lapunknak pedig arról nyilatkozott, hogy a Beruházási és Közlekedési Minisztérium mintha ki akarna hátrálni a beruházásból. A poszt megjelenése után néhány perccel aztán az Országos Tervtanács arról értesítette Józsefvárost, hogy a táborról szóló döntés lekerült a nyílt napirendi pontjaik listájáról, és más eljárás alá sorolták be, ahol azonban az önkormányzat már nem tud érdemben reagálni az elhangzottra. Mindez annak a veszélyét vetíti elő, hogy tovább húzódik a káptalanfüredi tábor kálváriája, és erről nem a kerület tehet, mondta Rádai.

Az ülés 1. napirendi pontját a momentumos Sátly Balázs terjesztette be, kerületi vizsgálóbizottság létrehozását javasolva annak átvizsgálására, hogy az előző kerületvezetés pedofilokkal közösen fotózkodott és ilyen embereket tüntetett ki. A momentumos képviselő arra kíváncsi, vajon hány pedofilt tüntettek ki és hány olyannal kötöttek együttműködési megállapodást, aki ellen büntetőjogi eljárás zajlott. Azt az állítást is megvizsgálná, mely szerint az előző vezetésnek hivatalosan is tudomása lehetett arról, hogy panasz érkezett az egyik érintett tanár kifogásolható magatartásáról, mégsem vizsgálta ki az ügyet az önkormányzat. Sátly szerint az iratok átnézésével azt is meg kellene vizsgálnia a bizottságnak, az akkori polgármestereknek volt-e szerepük ezekben a kitüntetési javaslatokban és együttműködési megállapodásokban.

Veres Gábor MSZP-s képviselő nem feltétlenül bizottság létrehozásában látja a megoldást, de a téma fontos, ezért ők is jelölnek tagot, ha létrejön. A bizottság komolyságát vitatta Vörös Tamás, a Fidesz-frakció vezetője, szerinte ezeknek az embereknek a bűnösségéről még nem is született bírósági döntés, és egykori tetteikről sem volt tudomásuk korábban: egyszerűen gagyinak minősítette az előterjesztést.

Hasonló hangnemben folytatódott az ülés, Bayer Zsolt-idézet bejátszásával, kaletázással, sok-sok gyurcsányozással és válogatott politikai adok-kapokkal, de mindkét oldal hangsúlyozta, hogy a józsefvárosi gyermekek oldalán áll. A Fidesz megpróbálta más irányba terelni a beszélgetést, politikai pótcselekvésnek minősítve az ügyet, amit marginálisnak nevezett – noha folyamatosan ők tartják napirenden a témát –, és az elmaradt józsefvárosi fejlesztéseket kérte számon a többségtől, akik erre rendre tájékoztatták a fideszeseket a megvalósult eredményekről. Ez az adok-kapok vándormotívumként húzódik végig a testületi ülések közéleti vitáiban.

A bizottságba Szarvas Koppány Bendegúz és Hermann György képviselőket javasolták, s miután a Fidesz nem volt hajlandó részt venni a bizottság munkájában, a harmadik tag Sátly Balázs lett. Vagyis lett volna – ugyanis 9 igen, 7 nem, 2 tartózkodás volt a szavazás eredménye, a minősített többséget nem kapta meg a javaslat, így a bizottság nem áll fel.

Eddigre már több mint egy óra telt el a képviselő-testületi ülésből. A kerületi költségvetés módosításáról szóló 2. és 3. napirendi pont megvitatása még hosszabb lett, kb. két órát vett igénybe (ez egyébként szinte minden ülésen így van).

Arról mi is írtunk akkor, hogy eltérve a helyi szokásoktól, már múlt év december közepén megszületett a 2023-as költségvetés. Február 15-e volt egyébként az elfogadás törvényes határideje, de a bizonytalan pénzügyi-gazdasági környezet miatt készült el már tavaly év végén a büdzsé tervezete. Már akkor világos volt, hogy az infláció, az energiaválság, a hatósági árak, a covid gazdasági utóhatásai és egyéb tényezők boríthatják a tervet, ezért hagytak teret a szükséges korrekcióknak. Erről (is) szólt ez az előterjesztés.

A vita azonban nem csillapodott a politikai oldalak között, a hangnem talán finomodott egy kicsit, de csak az előző napirendi pont parázs hangulatához képest. A szócsatával telt két óra leginkább úgy foglalható össze, hogy a fideszes képviselők (ismételten) azt firtatták, milyen kerületi fejlesztések maradtak el, miért nincs víziója az önkormányzatnak, és hogy ez a költségvetés nagyobb, mint bármikor valaha, mégsem folyik érdemi munka a kerületben, lassan a ciklus végéhez közeledve nincs mit felmutatnia a Pikó-korszaknak.

Kommunikációban profi a kerületvezetés, de nem csinál semmit, mondta Szilágyi Demeter (Fidesz-KDNP), aki szerint lényegesen nagyobb forrásokból dolgozva produkál minimális működést az önkormányzat, ami történelmi bűn. Vörös Tamás fideszes frakcióvezető a valóságot hiányolta a fejlesztési tervek mögül, és hogy nincs egyetlen nagy, emblematikus stratégiai fejlesztési projekt sem az elmúlt évekből. Hiányolta továbbá a kerületi ingatlanértékesítésekből beérkezett források fejlesztésekre fordítását, és azt mondta,

„narratívákból nem fognak kinőni utak, felújított rendelők, óvodák, iskolák, semmi.”

Erőss Gábor alpolgármester erre úgy reagált, hogy azt kérik rajtuk számon a fideszesek, hány milliárdot költöttek betonra meg térkőre, miközben ez az önkormányzat az emberekre és életminőségükre fókuszál, a lakóközösségek saját kezdeményezéseit, az óvodai és a klímavédelmi programokat támogatják.

Pikó András elismerte, hogy az előző ciklusban jól haladt például a kerületi parkok fejlesztése, sok pénzt költöttek a Kálvária térre, Mátyás térre, és józsefvárosi polgárként ennek akkor is örült. De már akkor is félbemaradtak nagyobb fejlesztési projektek (a Blaha Lujza tér, vagy a soha el nem készült, de sokszor megígért józsefvárosi strand), ezért méltányos elbírálást vár el politikai ellenfeleitől is.

Pikó arra kérte őket, ne tagadják el az eredményeket, még ha a kritikának van is helye. Sokféleképp lehet fejleszteni egy kerületet, attól nem lesz jobb az emberek élete, ha nagy épületek születnek, de ha például a parkolást rendbe teszik, az igenis életminőség-javítás – vélekedett a polgármester. Ezek a kérdések valóban sok ember mindennapjait érintik, azért is tartja fontosnak, hogy a képviselő a kerületben lakjon, mert akkor láthatja munkájának eredményét, és visszajelzéseket is kaphat az itt élőktől.

A költségvetés változásait érintő pontokat végül rendre megszavazták (11 igen, 7 nem), a Fidesz többnyire nemmel szavazott vagy tartózkodott, de voltak olyan határozati javaslatok, ahol teljes egyetértésben fogadta el a képviselő-testület a kiigazítást.

Lakásügynökség

A JGK, JKN és a Rév8 közszolgáltatási szerződéseinek módosítását megszavazták (4–6. pontok), a következő nagyobb vita a lakásügynökség kérdése kapcsán alakult ki.

A lakásügynökség (7. napirendi pont) Pikó egyik választási ígérete volt: célja, hogy (elsősorban) olyan fiatalok juthassanak albérlethez, akik a piaci árat nem tudnák megfizetni, de annyira rossz anyagi helyzetben nincsenek, hogy önkormányzati lakásra pályázzanak. Tulajdonképpen az alsó-középréteget támogatna ezzel az önkormányzat, akikre eddig kevés figyelem hárult. Fiatal párok, Budapestre költöző munkások és értelmiségiek, állandó munkahellyel, de kisebb jövedelemmel rendelkezők, akár orvosok, pedagógusok a célcsoport.

Ez egy kísérleti projekt volna, amelyben az önkormányzat azt reméli és feltételezi, hogy mint megbízható és teljes felelősséget vállaló bérlő, a piacinál 10-20%-kal alacsonyabb áron tudna bérbe venni magántulajdonú ingatlanokat. Mivel az önkormányzatok számára a bérlés mentes a személyi jövedelemadó alól, úgy gondolják, okkal remélik ezt a mértékű kedvezményt. 

Az önkormányzat 3 évre szóló, fix időtartamra kötött bérlésben gondolkozik, melyet továbbadna az arra jelentkezőknek, a piaci árnál valamivel alacsonyabban. Jövedelemhatárhoz kötnék a jelentkezést, amely névjegyzékes rendszerben történne, és a Lakásügynökség munkatársai folyamatosan vadásznák azokat a megfelelő állapotú, felújításra nem szoruló lakásokat, melyek a névjegyzékben szereplőknek alkalmasak lehetnek. Tulajdonképpen a beérkező igényekre keresnének konkrét lakásokat.

A Fidesz-frakció több ponton is kifogásolta a Lakásügynökség koncepcióját. Egyrészt féltik a projektben résztvevő Rév8-at, hogy túl nagy anyagi felelősség hárulna rá. De ez ügyben mindenkit megnyugtattak, az önkormányzat vinné a felelősséget, ő lenne a főbérlő is.

Felmerült annak a gondolata is, hogy egyszerűbb lenne egy szimpla albérlet-támogatási programot kiépíteni ahelyett, hogy egy külön bonyolult intézményrendszert hoz létre a kerület, ráadásul hatalmas kockázatot vállalva. 

Kockázatot jelent a Fidesz szerint maga a felelősségvállalás, amit kvázi a bérlő helyett tesz meg az önkormányzat, elkerülhetetlennek látják ugyanis a vitákat a lakások visszaadásánál, hogy milyen állapotban vették át, mit amortizált a bérlő, és attól félnek, hogy ezeket a károkat nem lehet majd behajtani a bérlőkön. A másik, még nagyobb kockázat, anyagi jellegű szerintük, úgy látják, hogy az önkormányzat fölöslegesen nagy terhet vállal azzal, hogy előre kibérel rengeteg lakást, amelyet nem is biztos, hogy (azonnal) tovább tud adni. 

Azt javasolták, inkább egy befektető céggel egyezzenek meg bizonyos új vagy felújított lakások tartós bérletéről 15-20 évre, ahogy a nyugati országokban működik ez a rendszer, ez esetben az önkormányzat nem saját zsebből fektetne be. Veres Gábor (MSZP) erre elmondta, hogy volt szó ilyenről korábban, de a befektetők csak euróban hajlandók szerződni, emellett nagyon magas négyzetméterárakat ajánlottak, amivel még nagyobb kockázatot vállalt volna az önkormányzat. 

Szilágyi Demeter (Fidesz-KDNP) módosító javaslatot tett, mely szerint maximalizálni kellene az önkormányzat által bérbe vehető ingatlanok árát: csak akkor vehetnék ki, ha minimum 35% kedvezményt sikerül elérni az eredeti árhoz képest. A módosítót elutasították, a Lakásügynökség javaslatát pedig elfogadták végül.

Homlokzatfelújítási támogatás

Magántulajdonban lévő társasházak homlokzatfelújításának támogatására hirdetne pályázatot az önkormányzat, a keretösszeg 50 millió forint, erről szólt a 8. napirendi pont. A vita itt abból alakult ki, hogy ez a keretösszeg önmagában egyetlen társasház homlokzatának felújítására éppenhogy elég talán. Ha szétosztják és azt veszik alapul, hogy a társasháznak magának is kell legyen valamennyi tőkéje, akkor érdemben mondjuk 3-4 házat is tudnak támogatni.

A Fidesz-frakció szerint ez az összeg „megalázóan alacsony”, ha kiírunk egy pályázatot, adjunk rá elégséges összeget, ők ezt vallják. 

Pikó András azt gondolja, az önkormányzatnak elsősorban a saját vagyonával kell foglalkoznia, a magánházakra kiírt pályázat egy plusz, egy gesztus, amelyből évről évre egyre több van. Nincs az a pénz, amiből rendbe lehetne hozni a kerület vagy egész Budapest magántulajdonát, kár is erre törekedni.

Camara-Bereczki Ferenc Miklós (MSZP) hozzátette, hogy amennyiben több igény érkezik, most is, mint mindig, újratárgyalható a keretösszeg. De a cél nem az, hogy megoldják a társasházak helyett a felújítási problémákat, hanem hogy segítsenek benne, akár kicsivel is. 

Könczöl Dávid (Momentum) ezen a ponton felkérte Camara-Bereczkit, hogy a júniusi ülésre állítsa össze egy energetikai korszerűsítés pályázat előterjesztését, mert homlokzatok helyett inkább erre kellene koncentrálni.

Telekeladás

A polgármester terjesztette elő a Korányi Sándor u. 14. és Korányi Sándor u. 16. szám alatti ingatlanok értékesítésének kérdését (9. pont). A két telekből együttesen olyan összeg folyna be az önkormányzat számára, amely jelentős tétel az idei költségvetésben, terveztek is vele.

A legtöbb időt Veres és Pikó vitája vitte el abban a kérdésben, hogy kinek volt joga az előterjesztéshez. A aljegyző szerint semmi nem akadályozza, hogy a polgármester terjesszen elő egy ilyen ügyet, Veres viszont kijelentette, hogy utoljára támogat ilyen módon előterjesztett kérdéseket, ha legközelebb ilyen lesz, nem szavazzák meg az ügyet. „Senki ne akarja egyedül vezetni a kerületet, tartsuk be a demokratikus rendet!” – mondta, majd azt is hozzátette, hogy „nem éri meg ez a műsor”. 

Pikó erre úgy reagált, ha egy bizottsági elnök levetet egy előkészített előterjesztést a napirendről, amivel az önkormányzat költségvetését veszélyezteti, akkor mindig élni fog polgármesteri jogával. „Induljon a választáson, jöjjön ide, és majd én fogok öntől kérdezni” – zárta szavait. Elfogadták a határozati javaslatot.

A hatodik órától felgyorsult az ülés menete

A tizedik kérdés megtárgyalására az ülés öt és feledik órájában került sor, és akkor még 28 napirendi pont hátravolt. A hosszadalmas vitázás miatt eddig átlagban 35 perc alatt végeztek egy napirendi ponttal, ami a következő 3 órában mindössze 6,5 percre csökkent. A vitázók is kezdtek kifáradni, és talán a napirendi pontok is egyszerűbbek voltak.

A maradék 28-ból 19 esetben egyhangú igent kapott az előterjesztés, a többi többségi igennel ment át (jellemzően a Fidesz nyomott ilyenkor nemet). A Józsefvárosi Esélyegyenlőségi Program elfogadását azonban ismét parázs vita kísérte, ami önmagában eltartott kis híján másfél órát. Így igazából a többi kérdésre már csak átlagban három perc jutott.

Amiben nem volt teljes egyetértés

A 10. előterjesztés az önkormányzat nem lakás célú helyiségeinek és egyéb ingatlanainak hasznosítása kapcsán a 2023. február 27-én hatályba lépett Helyiség-bérbeadási rendelet módosítását javasolta annak érdekében, hogy az önkormányzati feladatokhoz és célokhoz kötődő bérletidíj-kedvezményre azok a szervezetek is jogosulttá váljanak, amelyek már jelenleg is bérleti szerződéssel rendelkeznek. Öt tartózkodás mellett elfogadták.

A 11. pont arra tett javaslatot, hogy a Mátyás téri nyilvános illemhely üzemeltetési jogát átveszi a kerület a Fővárosi Csatornázási Művektől. Vörös Tamás (Fidesz-KDNP) azzal indított rövid vitát, hogy bár nincs ellenére, hogy a közvécét az önkormányzat működtesse, nem látja, az milyen módon fog megtörténni. Sátly Balázs (Momentum) szerint „az emberre rájön a szükség, aztán menni kell, kérdés, van-e hova, de fideszes barátaink ezzel nem értenek egyet”, mivel ezt a kérdést már az előző ülésen is leszavazták. Megszólalt a JGK szakembere is, elmondta, hogy bevált rendje van annak, ahogy az illemhelyekről gondoskodnak. A közel 10 perces vitát szavazás követte: 11 igen és 6 (fideszes) tartózkodás mellett elfogadták az előterjesztést.

Ami azonban nagy vitával járt (1 óra 22 percig tartott), az a 15. napirendi pont, a Józsefvárosi Esélyegyenlőségi Program (JEP) és a hozzá kapcsolódó intézkedési terv elfogadása volt. A JEP a törvényben előírt Helyi Esélyegyenlőségi Programra alapszik. Célja, hogy láthatóvá tegye az esélyegyenlőségi szempontból kiemelten sérülékeny csoportokat, és összefüggést teremtsen az esélyegyenlőséggel kapcsolatos kérdések és stratégiák között, az információs akadálymentesítéstől a környezeti ártalmakig.

Pikó András már a felvezetésben jelezte, a napirend megtárgyalása nem lesz egyszerű, ezt a Fidesz már az ülés elején a feliratot tartó aktivistáival megalapozta. Szilágyi Demeter (Fidesz-KDNP) azzal a gyakorta hangoztatott fideszes állítással indította újra az ülés kezdetén is fellángolt vitát, hogy Pikóék a JEP szövegébe bújtatva kívánnak megágyazni a gyermekeket célzó LMBTQ-befolyásolásnak. Összesen huszonnégy megszólalás váltotta egymást, sok érzelemmel, indulattal, személyeskedéssel.

Egy részlet Rádai Dániel szenvedélyes hozzászólásából:

A teljes vitát a KT-ülés videófelvételén 6:17-től láthatja az, aki teljes valójában szeretné befogadni.

Szilágyi Demeter javaslatát, hogy a JEP 8. pontja és az ehhez kapcsolódó intézkedési terv kerüljön ki a programból, és a következő ülésen készítsenek alternatív szöveget, a képviselő-testület elutasította, míg az esélyegyenlőségi programot 11 igen és 6 nem szavazattal elfogadta.

A 16. pont a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatát és a Józsefvárosban adományozható kitüntetésekről önkormányzati rendeletet módosította, amire azért volt szükség, mert március 1-től megszűnt a Kulturális, Civil, Oktatási, Nemzetiségi, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság és a Kerületfejlesztési, Környezet- és Klímavédelmi Bizottság. Szilágyi Demeter (Fidesz-KDNP) volt az egyedüli hozzászóló, megismételte a bizottságok átalakításakor annak idején felhozott érveit az új bizottsági struktúráról, ami szerinte nem jól működik. Az előterjesztést 4 nem és 13 igen szavazattal elfogadták, az arányokról ítélve 2 fideszes igennel.

A Józsefvárosi Klímavédelmi Intézkedési Terv megvalósulásáról szóló beszámoló és a 2023–2024-es klímavédelmi célok elfogadása volt a 26. napirendi pont. A fideszes képviselők (Szilágyi Demeter és Vörös Tamás) azt szerette volna megtudni, hogy a klímavédelmi intézkedések következtében mennyivel csökkent a kerület szén-dioxid-kibocsátása, illetve mennyivel lett alacsonyabb a kerületi átlaghőmérséklet, „merthogy ezzel tudnánk értékelni a munkájuk eredményességét”. Ebből ismét egy kisebb vita kerekedett, persze nem olyan heves, mint a Fidesz már alaposan kitárgyalt kedvenc témájánál, jegyezte meg Erőss Gábor alpolgármester, aki rámutatott a kerületi átlagadatokat firtató kérdések abszurditására is. Azt azonban lehet mérni és tapasztalni, hogy a zöldítés, a fák csökkentik a hőterhelést, és ki lehet számolni a levegőre tett jótékony hatásukat is. Rádai Dániel ezt azzal egészítette ki, hogy történtek már helyi hőmérsékletmérések zöldített részéken, mert erre ők is kíváncsiak. Az előterjesztést végül 11 igen, 6 nem mellett elfogadták.

Emléktáblák elhelyezésére tett javaslatot a 29. pont. Aujeszky Aladár mikrobiológusnak a Harminckettesek tere 3., Fátyol Tivadar muzsikusnak a Népszínház utca 16. és André Kertész fotóművésznek a Népszínház utca 47. falára szánt emléktábláját teljes összhangban szavazta meg a testület. Szintén itt helyeznék el a Népszava Székház, valamint Somogyi Béla és Bacsó Béla helyreállított emléktábláját, ebben azonban már nem volt egység, 11 igen, 4 nem és 1 tartózkodás mellett fogadták csak el.

Közterület kialakításával és elnevezésével foglalkozott a 30. napirendi pont, ami három, telekosztással kapcsolatos földhivatali eljárás lefolytatására és az utána létrejövő két közterület elnevezésére tett javaslatot, ezeket Diósi Ágnesről, a roma szociális munka úttörőjéről, és Dirnfeld Jankáról, a Feministák Egyesületének titkáráról neveznék el. Mindössze egyvalaki szavazott nemmel, 15-en pedig igennel.

Ami ellenszavazat nélkül átment

Sem vita nem hátráltatta az alábbi napirendi pontok döntését, nem el sem szavazatot és nem is tartózkodott senki.

Csont nélkül ment át a dohányboltok működésére vonatkozó jogszabály-módosítás kezdeményezésére tett javaslat (12. pont). Ezzel a felhatalmazással a képviselő-testület kezdeményezni fogja a kormánynál, hogy a szeszes ital árusítását szabályozó helyi rendelet hatálya kiterjedhessen a dohányboltokra is. Jelenleg ugyanis sem a jegyzőnek, sem az önkormányzatnak nincs szabályozási és ellenőrzési hatásköre a nemzeti dohányboltok italárusításával kapcsolatban, márpedig sokan panaszkodnak a dohányboltok körüli zajra, piszokra. Kérdés, a kormány befogadja-e ezt a kezdeményezést, amit eredetileg Kocsis Máté nyújtott be a Parlament elé 2019-ben – aztán visszavonta.

Elfogadták, hogy Józsefváros önkormányzata a tulajdonában lévő közterületek használatának rendjéről rendeletet alkosson és a szervezeti és működési szabályzatát is módosítsa (13. pont). Az új közterület-használati rendeletbe bekerül például a „parklet” fogalma, újraszabályozza a vendéglátós teraszok engedélyének időtartamát, a forgalomkorlátozással járó területhasználati kérelmek benyújtásának időbeli feltételét, az utcabútorokon elhelyezett reklámok hozzájárulási idejét, és emeli a mikromobilitási pontok használati díját. A változtatások egyszerűsítik, gyorsítják az ügyintézést és tehermentesítik az illetékes bizottságot a 7 napnál nem hosszabb közterület-használatok esetén.

A 14. napirendi pont javaslatot tett a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló önkormányzati rendelet módosítására. A módosítás lehetővé tenné az e-rollerek elszállítását a mikromobilitási pontokról is, ha az elhelyezés szabálytalan, az üzletek bejáratánál elhelyezhető szemétgyűjtésre elfogadott eszközök közül kizárja a kartondobozt, göngyöleget.

2023. július 1-jétől a védőnői ellátásról az állam gondoskodik a települési önkormányzattal együttműködésben. A 17. napirendi pontban emiatt módosították a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ (JEK) alapító okiratát. Hogy a kerület valamennyi védőnője elláthassa a tevékenységét, ahhoz a Szigony utcai, a Gutenberg téri és a Hungária körúti rendelők is szükségesek. Egyúttal pedig visszavonták a Ferencvárosi Önkormányzattal tervezett közös felnőtt háziorvosi ügyeletre vonatkozó határozatot is.

Egyhangúlag fogadták el azt is, hogy a 7. számú orvosi körzet ellátását augusztus 1-től a JEK lássa el (18. pont). Ez náluk 2 fős létszámbővítést jelent, ami nem igényel többletfedezetet. Az ellátási szerződését az eddigi háziorvos (dr. Todenbier Ágnes) felmondta. A JEK akkor lép a helyébe, ha a praxist 2023. július 31-ig nem tudja másnak átadni.

A 19–22-es napirendi pontok a kerület bölcsődéit érintő javaslatok voltak, amiket szintén egységesen igennel fogadtak el.

Pályázatot kell kiírni a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék intézményvezetői posztjára, mert a jelenlegi vezető megbízatása 2023. szeptember 30-ig szól, 5 éves megbízása lejár.

Módosítják a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Szervezeti és Működési Szabályzatát a Polgármesteri Hivatal 2022. évi belső ellenőrzése során tett észrevételek, technikai pontosítások, álláshely átvezetések okán.

Elfogadták a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék 2022. évi beszámolóját, valamint fenntartói ellenőrzésének beszámolóját.

Elfogadták a Bölcsődei Múzeum Alapítvány 2022. évi beszámolóját, továbbá az önkormányzat közvetett támogatást nyújt az Alapítványnak azáltal, hogy biztosítja a Nagy Templom utca 3. szám alatti ingatlan 145 négyzetméteres részének ingyenes használatát.

A halmozottan sérült gyermekeket ellátó Baross utcai Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány támogatási kérelemmel fordult az önkormányzathoz. Az önkormányzat a kazáncseréjükhöz és az alapítvány működéséhez összesen 3 millió forinttal járul hozzá (23. pont).

Ellenszavazat nélkül fogadták el az Ovi-Sport pálya áttelepítéséről szóló 24. előterjesztést is. A Napsugár Tagóvoda udvaráról a Napvirág Tagóvoda udvarára költözik az Ovi-Sport pálya. A költöztetést az Ovi-Sport Alapítvány végzi, ennek költsége bruttó 4 610 100 forint. Az önkormányzat által korábban biztosított 12 millió forint pályázati önerő a program szünetelése miatt felszabadítható.

A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola udvarán található sportsátor tulajdonjogát az FTC közcélú felajánlás keretében átadja a Józsefvárosi Önkormányzatnak (25. pont). A sportsátor vagyonkezelése és üzemeltetése 2023. május 1-től a Belső-Pesti Tankerületi Központ feladata.

Határoztak a Csapody Vera szobor új pályázatának kiírásáról (27. pont), mert a Józsefvárosi Művészeti és Helytörténeti Tanács eredménytelennek nyilvánította a 2022 decemberében kiírt ötletpályázatot (a pályázat célja, hogy Csapody Vera, a növényvilág tudományos ábrázolásának művésze nevét és kiemelkedő munkásságát a köztudatba emelje).

Két épület helyi védelméről döntöttek a 28. napirendi pontban. A Práter utca 69. szám alatti társasház kapubejáróját és a Vajda Péter utca 33–35. szám alatti templomtornyot nyilvánították védetté.

A 31. előterjesztés a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendjének meghatározását, és a Polgármesteri Hivatalnál közszolgálati jogviszonyban állók díjazásáról és egyéb juttatásairól szóló önkormányzati rendelet módosítását javasolja. Ennek alapján a Hivatal ügyfélfogadási rendje heti három munkanapon, a korábbiakkal azonos időtartamban kerül biztosításra. A rendeletmódosítás célja pedig a távmunka utáni rezsiátalány kifizetés hatályon kívül helyezése.

A 32–34. pontok közterület megújítások keretében tervezett közműcserékkel kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára adnak hozzájárulást.

A Krúdy Gyula és a Mária utcában megújuló közvilágítási hálózat terveinek jóváhagyásához szükséges, hogy az önkormányzat nyilatkozzon az elbontandó hálózat maradványértékének megfizetéséről és a jövőben megépülő új hálózat Budapest Főváros Önkormányzata részére történő tulajdonba adásáról. Ezek anyagi vonzata mintegy 1,4 millió forint.

A Bacsó Béla utca közvilágítási hálózatának átépítéséhez szükséges tervekhez a BDK Kft. üzemeltetői hozzájárulása szükséges. Az ezzel kapcsolatos költség mintegy 1,1 millió forint.

A Tömő utca Szigony utca és Leonardo da Vinci utca közötti szakaszon meglévő vízvezeték kiváltával valósulhat meg ott fatelepítés. A tervekhez itt is üzemeltetői hozzájárulást kell kérni.

Jogszabályi kötelezettségnek eleget téve bírósági ülnökök megválasztásáról is döntött a testület (35. pont). A Pesti Központi Kerületi Bíróságra Pál Géza Jánost, a BGSZC Szász Ferenc Kereskedelmi Technikum pedagógusát választották meg.

A ráadás

A 36. és 37. pontot zárt ülésen tárgyalták (nyilvánvalóan az ügyfelek beazonosíthatóságát elkerülendő). Mindkettő jogi természetű ügy volt. Az egyik esetben egy települési támogatás eljárásban született fellebbezést utasítottak el, a másikban pedig egy közterület-használati eljárás fellebbezését bírálták el, ezúttal kedvezően, mert az ügy a közterület-használati díj méltányosságból történt elengedésével zárult.

A KT-ülés polgármesteri tájékoztatóval zárult (38. pont), ami a lejárt határidejű testületi határozatok és a veszélyhelyzet idején meghozott polgármesteri döntések végrehajtásáról, az előző ülés óta tett fontosabb intézkedésekről, a jelentősebb eseményekről és az átmenetileg szabad pénzeszközállomány lekötéséről szólt.

Az április 27-i képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve itt olvasható el, felvétele pedig itt nézhető vissza (ráérős olvasóink előnyben):

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 21.
A kerület hétköznapjait és különleges pillanatait megörökítő fotókból nyílik kiállítás a H13-ban.
2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.

További cikkek

2026. szeptember 21.
A leterhelt, sokszor diszfunkcionálisan működő oktatási és szociális rendszer miatt a tanodákra is egyre több feladat hárul. A józsefvárosi Zsendülő Tanoda vezetői szerint ideje újragondolni a szabályozást, egyértelműsíteni a kereteket.
2026. szeptember 19.
A Magyar Rádió elbontott épületei helyére tervezett egyetemi negyed sorsáról indult beszélgetés a Civilek a Palotanegyedért Egyesület szervezésében. Eredményről még korai beszámolni, de most először minden érdekelt jelen volt az állam, az egyetem, az önkormányzat, a szakma és a civilek részéről is, hogy egyeztessenek arról, mi legyen a sorsa ennek a félbemaradt kezdeményezésnek.
2026. szeptember 18.
Véget ér a telefonfülkék története. Az elmúlt húsz év látványos nyűglődéssel telt, a koszlott fülkék csupán reklámfelületként hoztak némi pénzt a Telekom konyhájára. Ez év végével ennek a fura hirdetési biznisznek is leáldozik.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.