A Pázmány Campus terveinek módosítása a cél

2023. november 08.

Ideiglenes védelem alá vette a Rádió épületegyüttesét a polgármester – egy évig nem lehet bontani

Az önkormányzat határozattal vette ideiglenes védelem alá a Rádió épületegyüttesét, aminek célja, hogy a Pázmány Campus jelenlegi tervei alapján ne lehessen lebontani, és hogy társadalmi egyeztetés induljon a tervek környezet- és lakóbarátabb módosításáról.y

Pikó András polgármester a Bródy Sándor utca 5–7. elől jelentkezett be szerdán reggel Facebook-élőben a Magyar Rádió épülete elől. Fontos helyszín: az épület udvarán épült meg a világ első rádiós stúdiópalotája, ahol 1956-ban a legendás 6-os stúdióban alakult meg a Szabad Kossuth Rádió, s robbant ki a felkelés.

Pikó a törvény által biztosított hatáskörénél fogva hozott határozatot (Könczöl Dávid momentumos palotanegyedi képviselő kezdeményezésére), amely

ideiglenes helyi védettség alá helyezi a bontásra ítélt épületeket.

Így lesz egyeztetésre idő – mondja. Ez azt jelenti, hogy

ezeket az épületeket nem lehet lebontani.

Közben megindult egy helyi egyedi védelem alá vételi eljárás is, addig, de

legfeljebb egy évig

az épületeket védi az ideiglenes helyi védettség.

Pikó elmondta azt a közismert tényt, hogy a Bródy Sándor, Szentkirályi, Múzeum utca és Pollack Mihály tér határolta területet a kormány a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek juttatta. Az egyetem itt tervezi megépíteni campusát egy olyan terv alapján, mely az itt lévő tíz épületből nyolcat lebontana.

Lefelé és fölfelé irányba is több emelet magasságban hozna létre épületeket. A kerületi civilek, a lokálpatrióta Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) kidolgozott egy új tervet, ami sokkal szellősebb, parkosabb, zöldebb, és megőrizné a történelmi értékeket képviselő épületeket.

A Rádió épülete történelmi jelentőségű (1956) – Fotó: Nagy Gyula / Fortepan

Ezt a tervet szerette volna átbeszélni a CaPE és a környék lakói a döntéshozókkal, de nem került rá sor, társadalmi egyeztetés egyáltalán nem történt – holott Lázár János közlekedési és beruházási miniszter korábban ígéretet tett az egyeztetésekre.

Pikó azt mondja,

az itt élők és a kerületi önkormányzat feje fölött dönt a kormány és a katolikus egyház egyeteme

arról, hogy a következő évtizedeket meghatározó nagy beruházás milyen legyen, és milyen mértékben befolyásolja az itt élők életét.

A polgármester társadalmi egyeztetést kér, levélben is jelezte a miniszternek, a katolikus püspöki kar elnökének és az egyetem rektorának is.

A videóban a polgármester elmondja, hogy mindenképp szükséges az egyeztetés arról, hogy milyen terv alapján indul el a beruházás, hogy a lehető legjobb megoldás szülessen, ez pedig nem lehetséges az itt élők bevonása nélkül. Hozzáteszi, ha tényleg mindent lebontanak és újraépítenek, akkor egy év alatt körülbelül 1600 teherautónyi sittet kell majd innen elszállítani, ami iszonyatos por- és zajszennyezéssel jár.

Egyeztetés nem történt, a kormány kiírta a közbeszerzést az épületek bontására.

Pikó András polgármester arra biztat minden érdeklődőt, itt élőt, hogy vegyen részt a még el sem indult társadalmi egyeztetésben, és menjen el a november 8-i palotanegyedi közösségi fogadóórára este 6 és 8 között, ami a H13-ban (Horánszky utca 13.) lesz, és mondja el gondolatait az ügy és a tervek kapcsán.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 11.
Másodszor indította el idén a Józsefvárosi Önkormányzat az állategészségügyi támogatási programot. A kerületi kutya- és macskatartók az állatorvosi költségek felére, a rászorulók és az ivartalanítást vállalók pedig akár 100 százalékos támogatásra is jogosultak lehetnek. A mostani körre négymillió forint áll rendelkezésre.
2026. szeptember 11.
Már kész formájában látható a Vajda Péter utca híres beton templomtornya, amelyet szándék szerint az eredeti tervek alapján állítottak helyre egy új társasház előtt. A vélemények megoszlanak.
2026. szeptember 10.
Összehangolt takarítási és ellenőrzési akciót tartottak szeptember 10-én a Blaha Lujza téren. A rendőrök és közterület-felügyelők ezúttal kiemelten figyelték a MOL Bubi kerékpárok jogosulatlan használatát és a – tiltott – dohányzást is a megállókban. A tér környékén szombatig fokozott járatellenőrzés zajlik.

További cikkek

2026. szeptember 11.
Másodszor indította el idén a Józsefvárosi Önkormányzat az állategészségügyi támogatási programot. A kerületi kutya- és macskatartók az állatorvosi költségek felére, a rászorulók és az ivartalanítást vállalók pedig akár 100 százalékos támogatásra is jogosultak lehetnek. A mostani körre négymillió forint áll rendelkezésre.
2026. szeptember 10.
Összehangolt takarítási és ellenőrzési akciót tartottak szeptember 10-én a Blaha Lujza téren. A rendőrök és közterület-felügyelők ezúttal kiemelten figyelték a MOL Bubi kerékpárok jogosulatlan használatát és a – tiltott – dohányzást is a megállókban. A tér környékén szombatig fokozott járatellenőrzés zajlik.
2026. szeptember 10.
Parkoló autókra zuhantak letört faágak a VIII. kerületben a szerda esti viharban, az Orczy téren pedig egy derékba tört fa a villamosforgalmat is megállította. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központtól megkérdeztük, milyen károkat okozott a vihar az általuk kezelt kerületi területeken.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.