Bűnök és büntetések

2021. november 27.

Ilyen Józsefváros egy kriminológus szemével

Bezsenyi Tamás kriminológussal beszélgetünk a 8 és fél óra műsorában. Témáink között a gyerekcsínytől a Száva-módszeren és hálózatosodáson át az olajozásról, a fegyverekről és a prostitúcióról is szó esik.

Bezsenyi Tamás arról is mesél, milyen előzményei voltak annak az életében, hogy a kriminológus szakmát választotta, hogy ki az az Irma, aki őt gyerekkorában sétáltatta, és hogyan lett bolhából elefánt, majd 3K mozgalom. Beszámol saját és kutatásai során előkerült történetekről, valamint azt is megtudjuk, milyen problémával találták szemben magukat egyesek a FINA Úszó Világkupa kapcsán 2019-ben.

Kapcsolódó cikkek

2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.
2026. november 07.
November 9-től mindössze heti három órában lesz látogatható a Tolnai kert. Az önkormányzat a téli nyitvatartás szigorítását a kert nem rendeltetésszerű használatával és közbiztonsági aggályokkal is indokolja.

További cikkek

2026. november 04.
Mit jelent számukra a halottak napja, hogyan emlékeznek meg szeretteikről, milyen hagyományokat ápolnak? Ezekről kérdeztük legutóbb a józsefvárosiakat.
2026. november 02.
A Fiumei úti sírkertben jártunk mindenszentek napján, és arra voltunk kíváncsiak, ilyenkor a szovjet katonai temetőt és a munkásmozgalmi panteont is látogatják-e.
2026. november 02.
A testi gyönyör örömforrás, az intimitás része, hiánya pedig veszteség is lehet. De vajon a hosszabb élethez is hozzásegít?

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.