Gimnáziumi rangsor

2023. december 01.

Ismét józsefvárosi az ország legjobb gimnáziuma

És józsefvárosi lett az ötödik is, a Trefort Gimnázium.

Kijött a HVG szokásos éves országos középiskolai rangsora. 2021-ben a budapesti belvárosi Eötvös Gimnázium ült fel a trónját évek óta őrző kerületi Fazekas Gimnázium mellé az első helyre. 2022-ben pedig az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola nyert.

Most megint a Fazekas áll az első helyen.

Az első 10 között egy vidéki gimnázium van, a veszprémi Lovassy László Gimnázium – ez a tizedik. A második helyre csúszott vissza az Eötvös, a ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola lett a harmadik. A negyedik a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium lett, az ötödik szintén józsefvárosi: az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium.

A Trefort épülete

Majd sorrendben a következők: Deák Téri Evangélikus Gimnázium, ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium, Városmajori Gimnázium.

A Trefortról az volt az egyik utolsó hírünk, hogy itt létesít iskolautcát az önkormányzat, a november végi megvalósítást végül elcsúsztatták, hogy előtte konzultálhassanak a környéken lakókkal.

A Trefortot idén fel akarta újítani és bővíteni az állam, ám végül – más ELTE-s fejlesztésekkel együtt – a kormányzati megszorítások áldozata lett a beruházás, megvalósítását eltolták a jövőbe. Ellentétben a jelenleg 250 milliárd forintra taksált Pázmány Campus-fejlesztéssel, ahol a Rádió egykori épületeire már kiadták a bontási engedélyt is.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 18.
A mesterséges intelligencia egyre több területen válik a mindennapjaink részévé, miközben a használata számos kérdést vet fel. Arról kérdeztük a józsefvárosiakat, hogyan viszonyulnak hozzá, mire használják, milyen előnyöket, veszélyeket látnak a terjedésében.
2026. október 18.
Régi lakókocsiból átalakított, fatüzelésű szauna költözött a Tolnai kertbe, október 25-ig maradnak. Igazi közösségi élmény így a szaunázás.
2026. október 18.
Méghogy van valami sajátos romantika egy tarka szalagfüggönyben, egy kopott szatyorban vagy egy rakétaporszívóban?!

További cikkek

2026. október 16.
Amikor a Horváth Mihály tér plébániatemplom előtti felújított szegletét átadták, már szó esett arról, hogy a másik oldal is át fog alakulni, térkő helyett ott is a növényeké lesz a főszerep. Most bemutatták az elkészült terveket, és akár indulhatna is a munka.
2026. október 16.
A Századosnegyedben a Pitypang óvoda modern épülete pont olyan, amilyennek egy ovinak lennie kell: tágas, napos, kertkapcsolatos. És napelem is van a tetőn, madárodú meg a fákon.
2026. október 15.
Mi kell ahhoz, hogy egy üresen álló önkormányzati helyiségből valóban jól működő hely legyen? A Nyitva! Népszínház Fesztivál ezekre a kérdésekre is választ adott. A nyolc résztvevőből végül hárman maradtak, mind a Nagy Fuvaros utcában.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.